37. hét
Megvolt az NST, végigaludta a drága kisfiam. Nem a megszokott nővérke volt, aki nem enged haza, míg nem lesz tökéletes az eredmény, hanem helyettesítés volt. Nem engedte, hogy rárázzak a pocira, csak simogatni lehetett. Megitatott velem fél liter kólát, és majdnem megettem egy tábla csokit, de semmi, azon kívül, hogy eléggé rosszul lettem. Pedig direkt még kávét is ittam reggel.
30 perc után, annyit mondott, hogy akkor ennyit sikerült kihozni a fiúból, egy hét múlva tali. Dokihoz bekértem magam, hogy írjon már fel vasat, meg mivel a hüvely kenetem mutatott candidát, arra is adjon már valamit.
Hálát adtam, hogy helyettesítés volt, mert biztos, hogy délutánig ott ültem volna, annyira nem akart mozdulni aznap.
Hétvégén meg Pünkösd volt, Beatrice koncert, gyerekprogramok. Kint nyomtuk a Férjjel 23-ig, aztán hazasétáltunk, jó kis nap volt, de sajna azon kívül hogy sajgott a lábam a nap végére, más nem történt. Aznap. Ugyanis másnap a nyákdugóm egy része elment, ráadásul akkor volt a babaváró meglepi bulim. Nagyon aranyosak voltak a csajok, jólesett, hogy gondoltak ránk, de mondtam, hogy azért nem siették el a dolgokat. Hát hiába, nehéz a sok anyukát összeegyeztetni. Ezt a bulit is kibírta a gyerkőc, pedig már a csajok nagyon ráizgultak, hogy nem ám az egyik játék közben indul meg a szülés. De nem.
Kövi NST-n volt bent orvos, megkérdezte, hogy az előző császár volt-e, vagy miért van ráírva a papíromra, hogy hüvelyi szülést szeretnék?
Elmondtam az én kis történetemet, mire megkérdezte, hogy ki varrt össze. Mikor elmondtam, a nővérkével egyszerre vágták rá, hogy akkor császár. Az általában 80-as pulzusom 105-re felment (utána mérték kicsivel). Levert a víz is, még jó hogy ültem.
Azt hittem, hogy én már felkészítettem magam a császárra, de ekkor rájöttem, hogy nem.
Azt mondta a doktor úr, hogy nem akarja azt mondani, hogy ha mást varrt volna össze, jobb lenne a helyzet, mert az nagyon tiszteletlen és csúnya lenne... és szünetet hagyott. Értettem.
Aranyosan elmagyarázta a doki, hogy miért is nem ajánlja a III. gátrepedés után a hüvelyit, de mondta, hogy mérjünk egy súlyt, 3500 grammig belefér szerinte, a lányom is annyival született, az még talán megoldható nagyobb probléma nélkül.
Az NST-m tökéletes lett, irány az ultrahang. Becsült súly 3270 gr, jól lent van a feje. Vissza a dokihoz. Azt mondta, hogy ebben az esetben megnézi a méhszájamat, és ha beleegyezek akkor kézzel tágít és beindítja a bulit. Beleegyeztem, hogy a francba ne. Minden bajom volt már, alig aludtam, állandóan rosszul voltam, dög meleg is volt.
Sajnos azonban túl hátul volt a méhszáj, nem érte el, azt mondta, hogy szerinte a napokban nem lesz buli. 2000 a méhszáj érték. Megbeszéltük, hogy ha ő lesz legközelebb is (ezt sose lehet tudni), akkor ő megint megpróbál majd indítani, de a 40. héten mindenképpen kérjek indítást. Azt mondta, hogy ugyan ez nem kívánságműsor, de az én esetemben ez a logikus lépés, ne húzzuk az időt.
Otthon már gazoltam a kertet, guggolva csináltam mindent, hogy kihajtsam magamból drága fiacskámat. Még tonikot is ittam, pedig azt UTÁLOM. Nem is segített. Voltunk együtt a Férjjel is. Azon kívül, hogy elég jólesett, fiacskánk jól érezte odabent magát.
A 39. heti NST-n nem a doktor volt, hanem egy goromba, de jó dokinő. Neki is vázoltuk a helyzetem, aki meg azt mondta, hogy neki egyszerűbb, ha megcsászároz. Felvág, kivesz, összevarr.
Hát nem is éreztem magam egy húscafatnak ezektől a szép szavaktól.
Ő azt tanácsolta végül, hogy próbáljam meg hüvelyi úton és ha gond van, akkor irány a műtő. Ő 4000 grammot szabott felső határnak és még lehurrogta az előző dokit, hogy az ő véleményére ne adjak. Csodás. Mindegyik doki szar mindegyik doki szerint. Kicsit sem káosz az egész.
Teljesen össze voltam már zavarodva, szenvedtem, mint egy kutya és még teljes bizonytalanságban is voltam tartva. Már magam sem tudtam, hogy mit akarok.
És bár volt itt koraszülés gyanúja, kétszer olyan jóslófájások, amik rendszeresen jöttek egész éjszaka, de reggelre elmúltak, a kisfiunk csak kibírta a 40. heti NST-ig, ami a szülés dátuma is volt. 8-ra kellett menjek, plusz ultrahang.
Előző este, hétfőn a drága Férj felfedezte, hogy folyik a vécétartály, ezért ezt szerelte éjfélig, tehát semmit nem aludtunk.
Fél 6-kor keltem pisilni és észrevettem fájásszerűségeket, 10 percenként.
Nem akartam hinni nekik, vissza akartam aludni, de nem tudtam. Aztán már úgyis kelnem kellett, hisz megyek dokihoz, Férj is kelt. Mondtam neki a szitut, nem örült, ő fáradt. Hát baszki, én is. Megbeszéltem, hogy majd hívom, ha kell, bevezetek én, előző szülésnél 5 percesekkel vezettem be. Nem örült, de beleegyezett.
Ettem egy szelet kenyeret, mentem anyósnak elmondani, hogy a leányzómat mibe öltöztesse, ha felkelt, stb. Mondtam, hogy vannak fájások, egyelőre csak 10 percesek, de mivel annyi vaklárma volt már, még nem kell beleélni magunkat.
De, bele kellett élni magunkat. Ahogy beültem a kocsiba és elindultam, 5 percenként jöttek a fájások. Még jó, hogy csak 10-15 perc kb. a kórház.
Folyt. köv.
Mia
