Az első szülésem történetét megosztottam a Bezzeganyán, és most, másfél évvel később, ismét jelentkezem eggyel. Hét hónapos volt a lányunk, amikor is úgy éreztük – és átgondolva aztán el is határoztuk –, hogy testvért szeretnénk. Ekkorra lett rendszeres a menzeszem, bár a szopizás még ment a hozzátáplálás mellett. Annyira szerettem volna már a tesót, hogy amikor következőleg megjött, teljesen lelombozódtam, és ez így volt a következő két hónapban is. De aztán ismerős terhességi tünetek jelentkeztek (pecsételő vérzés, fáradtság) és jó pár halvány teszt után megerősödtek a csíkjaim.

Az előző terhesség jobb volt
 

Ez a terhességem már nem volt olyan idilli, mint az első. A 20. hétig hányással, majd iszonyatos gyomorégéssel telt a 9 hónap. Én már a 37. héttől abszolút készültségben voltam, ugyanis a másféléves mellett annyit rohangáltam és emelgettem, hogy biztosra vettem, hogy ez a bentlakó legkisebbnek nem fog tetszeni. De tévedtem.

A betöltött 40. héten mért értékek (egyujjnyi méhszáj, tiszta magzatvíz, normál ctg) nem változtak a rá következő egy hétben sem, és bár a szülés megindulása a levegőben lebegett, és minden ctg-n azzal biztattak, hogy nem kell jönnöm többet, mégis eseménytelenül teltek-múltak a napok. A betöltött 41. heti ctg-n az ügyeletes orvos (L. doki) azon dilemmázott, hogy ne várjunk-e inkább, hogy magától elinduljon a szülés, hiszen „jó szülő alkat” vagyok, de végül ballonos indításra javasolt másnap. Nem akartam sürgetni a bébit, de az utolsó hetek olyan kellemetlenek voltak, hogy végül örültem, amikor befektettek a kórházba.

Ballont kaptam
 

Tehát péntek reggel megkaptam a ballonkámat és egy ágyat a szülészeten lévő szobában. Egyedül voltam, semmi mozgolódás nem volt, más esetben unalmasnak tituláltam volna a helyzetet, de valójában jólesett a tudat, hogy most pár órát a szülés előtt nyugiban tölthetek, egyedül, rákoncentrálva a legifjabb családtagra. Az elmúlt hetekben alig aludtam éjjel, pár órát minden hajnalban ébren töltöttem, mert nem bírtam feküdni, így az alvásra, pihenésre koncentráltam. Csak egy-két ctg erejéig „zavartak”, de még arra is tekintettel volt az ügyeletes szülésznő, hogy ne ébresszen fel, ha épp szundítottam.

Már éppen azt gondoltam, hogy nekem ez a ballon nem segít előrehaladni, amikor délután 4 körül néhány halvány jósló kíséretében egyszer csak kipottyant. Nem bántam, hogy megváltunk egymástól, igazi kihívás volt belepisilni a kagylóba a ballon kilógó végétől. Telt az idő és erősödtek, sűrűsödtek a fájások. Éjfél körül már 3 percenként jöttek, szóltam is a szülésznőnek, aki pár kérdés után megállapította, hogy ezek még nem az „igazi” összehúzódások, feküdjek le, próbáljak aludni, amíg lehet. Kicsit kételkedtem, mert a leányzóval ilyen fájásokkal mentünk kórházba, és 5 és fél óra múlva megszületett, de aztán lefeküdtem és csak elnyomott az álom. Meg-megébredtem, sóhajtozással átvészeltem a fájdalmakat, néha kimentem vécére, de aludtam a reggeli vizitig.

Épp L. doktor jött egy másik orvos kíséretében, elmondtam, hogy ezek a fájások még mindig nem erősebbek, de aztán megnyugtattak, hogy így vagy úgy, ma baba lesz, legvégső esetben oxitocinnal. Ezzel a hírrel fel is hívtam a férjem 7-kor, illetve rendeltem nála reggelit, mert kifogytam a tartalékaimból és nagyon éhes voltam. Aztán behívtak vizsgálatra és nem is értettem, miért, de megdicsértek. Mint kiderült, négy és fél ujjnyira tágultam reggelre. L. doki elégedetten nevetett, hogy ő megmondta, jó szülőalkatom van! Én pedig csak néztem kikerekedett szemekkel, hogy most akkor mi van? Azonnal a szülőszobára küldtek, alig volt idő szólni a férjemnek, hogy hagyja a vásárlást, azonnal jöjjön, mert szülünk.

Kettőt pislogtam és megszületett a kisfiam
 

Fel sem fogtam a helyzet súlyát, már sürgetett a szülésznő, ő pakolta össze a szerte hagyott cuccaimat. Gyors ctg, bemutatkozott egy fiatal szülészorvos, burokrepesztés, ekkor ért oda a férjem, erősödő fájások, még felállhattam szerencsére 3-4 fájás erejéig, amiket a férjem nyakába csimpaszkodva épp, hogy túléltem, mert az utolsónál már éreztem a nyomásingert. Gyorsan visszafektettek, 4 tolás és már kint is volt a kisfiunk, 45 perccel a szülőszobára érkezés után. Szinte sokkos állapotban voltam a hatalmas öröm mellett, hogy ennyi? Megvagyunk? El sem hittem, hogy egy nehéz terhesség ilyen szüléssel végződik. Egy kis gátmetszést kellett ejteni, de még csak el sem fáradtam. Pár perccel később L. doki futott át a szülőszobán, de még odakiáltott egy gratulációt és hogy ő megmondta…

Az elmaradt reggeli miatt ugyan leesett a cukrom és picit rosszul lettem, amikor már hármasban voltunk, de megmentett egy kis maradék keksz. Ami egy picit rosszul jött ki, hogy amíg mi a 2 órás megfigyelést töltöttük, a szülést levezető orvosnak ügyelnie kellett máshol és kb. egy órával később tudott csak megnézni, addigra pedig már a férjemmel iszonyat éhesek voltunk, de ezen nem akadtunk fenn.

Mindez a győri kórházban történt, fogadott orvos vagy szülésznő nélkül, ráadásul úgy, hogy a terhesgondozás egy másik város kórházában volt, csak az utolsó ctg-kre jártam Győrbe. És ismét csak azt tudom elmondani, amit a lányom születésénél: szakmailag és emberileg maximálisat nyújtó orvosokkal, szülésznőkkel, dolgozókkal találkoztam, pedig a ráhúzott egy hét alatt sok ember keze között megfordultam. Mindig volt idő kedvességre, vidámságra. Ezúton is köszönet nekik!

Ági

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?