Hétvégére 36 fokot ígérnek az időjárásjelentők, ennek megfelelően igazi nyári fogásokat próbáltam összeszedni nektek. Van a receptek közt kétféle – édes és sós – hideg leves, hideg előétel, a desszertek is természetesen hidegen fogyasztandók. A két főételhez sajnos kell sütő, illetve grill, de mint tudjuk, a grillezés – hal esetében – nem tart soká, a főételt pedig javaslom előző este el- vagy előkészíteni, mert az állásidő alatt összeérnek az ízek.

Remélem, mindenki talál valami kedvére valót az alábbi válogatásban!

Tejszínes meggyleves

Hozzávalók:

75 deka-1 kiló meggy kimagozva
két szem nektarin
cukor ízlés szerint
6-8 szem szegfűszeg
2 rúd fahéj (esetleg őrölt)
2-3 karika citrom
2 dl tejszín
2 evőkanál tejföl
egy csomag főzős vaníliás pudingpor (vagy 2 evőkanál liszt)

A magozott meggyet és a kisebb kockákra vágott barackot lábosba teszem, beledobom a citromkarikákat, fűszereket egy-két evőkanál cukrot, felengedem vízzel és elkezdem főzni. Van, hogy reszelek bele citromhéjat is. Forrás után még pár percig főzöm, amíg a gyümölcsök megszínezik a levet, de nem főnek szét. Közben a pudingport a tejföllel és tejszínnel csomómentesre keverem, és ha eljön az ideje, behabarom vele a levest. Pár perc alatt besűrítem és a végén édesítem a szánk íze szerint. Jól behűtve tálalom.

Uborkaleves

Hozzávalók:

50 dkg fürtös, vagy kígyóuborka
egy nagy pohár (450 gramm) joghurt/kefir
2 gerezd fokhagyma
só, bors
2 dl hideg víz vagy kovászos uborka leve
fél csokor kapor

A tálaláshoz:
csemegeuborka vagy pirított mandula

Az uborkát meghámozom, négybe vágom, majd felaprítom és a turmix poharába öntöm. Hozzáadom a joghurtot, a sót és a borsot, belereszelem a fokhagymát, ollóval rávagdalom a kaprot, és a vízzel homogén állagúra keverem. Érdemes megkóstolni és ellenőrizni a sűrűségét, ha nem megfelelő, még vízzel lehet hígítani. Ha kész, tálba öntöm és jól behűtöm, de akár azonnal is fogyasztható. Betétnek apróra vágott csemegeuborkát, vagy száraz serpenyőben pirított mandulalapokat adok mellé. Akár magában, akár egy ropogós péksüteménnyel, lepénykenyérrel könnyű ebéd vagy vacsora lehet.

Cukkinikrém pirítóssal

Hozzávalók:

4 kisebb zsenge cukkini
egy kis fej hagyma
két gerezd fokhagyma
fél kápia vagy kaliforniai paprika (piros színű)
olaj, só
kakukkfű vagy bazsalikom
pár csepp citromlé

A fokhagymát felszeletelem, a paprikát kis kockákra vágom. Az olajat felhevítem, rádobom a fokhagymát és a paprikát, pár percig sütöm (nem pirítom), majd rádobom a felaprított hagymát és a feldarabolt cukkinit (én hosszában négybe, majd nem túl vékony szeletekre szoktam vágni). Sózom, fűszerezem kakukkfűvel vagy bazsalikommal (legjobb a friss), lefedem és kb. 35 perc alatt nagyon puhára párolom. Közben lehet, hogy kell aláönteni kevés vizet, de a párolás végére ne maradjon alatta nedvesség.  A citromlével ízesítem, utána villával darabosra töröm, vagy botmixerrel pürésítem (darabok azért maradnak benne). Lehet bele keverni egy-két evőkanál olívaolajat. Pirítóson kínálom, de pitával, tortillachipssel, vagy zöldséghasábokkal is jó mártogatni.

Töltött cukkini

Hozzávalók:

50 dkg darált hús
5 gömbcukkini
20 dkg rizs
4 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
római kömény
fahéj
oregano
só, bors
 olaj
10 dkg reszelt sajt
3-4 deci passzírozott paradicsom

a tálaláshoz joghurt 

A cukkinik kalapját levágom, a belsejüket pedig kanállal kivájom. A kiszedett cukkinidarabokat félreteszem a mártáshoz. A töltelékhez a rizst megfőzöm, félreteszem. Kevés olajon megpirítom a felaprított hagymát és fokhagymát, rászórom a köményt, rádobom a darált húst, és kevergetve fehéredésig pirítom. Közben a fahéjjal, sóval, borssal és oreganóval ízesítem. A piruló hús alá öntök kb. 1 deci passzírozott paradicsomot, és kis lángon kb. 15-20 percig főzöm. A kész húsos ragut összekeverem a rizzsel, hozzáadom a reszelt sajtot, és kanállal a kivájt cukkinikbe töltöm. A sütőt 180 fokra előmelegítem.

A sütőtepsibe egy-két evőkanál olajat teszek, rászórom a  kivájt cukkinidarabokat, ízesítem sóval, borssal, oreganóval, és ráöntöm a maradék paradicsomot. Kézzel kissé össze is forgatom. A paradicsomos cukkini tetejére ültetem a töltött zöldséget és kb. 40 perc alatt megsütöm. Ezalatt a töltött cukkinik megpuhulnak, kissé meg is pirulnak, a tepsiben levő paradicsomos zöldség pedig mártássá párolódik össze. A töltött cukkinit a paradicsomos szósszal kínálom, nagyétkűek részére sütök mellé pár szem újkrumplit is, és hideg joghurtot is adok mellé, amivel meg lehet locsolni a zöldséget.

Roston sült harcsa

Hozzávalók:

60-70 dkg szürkeharcsa-filé (a felső, vastagabb rész)
2 gerezd fokhagyma
őrölt kömény
fűszerpaprika
só, olaj
a tálaláshoz igény szerint citromszelet vagy zúzott fokhagyma

A halfilét annyi darabra vágom, ahány személyre készítem. Az olajat tálba öntöm, elkeverem a zúzott fokhagymával, fűszerpaprikával, köménnyel. A szeleteket besózom, beleforgatom a fűszeres pácba, és pár órára félreteszem, hogy összeérjenek az ízek.
Faszenes grillen megfelelő parazsat állítok elő, a haldarabokat halrácsba fektetem és aranybarnára sütöm, ügyelve, hogy ne száradjon ki. Faszén helyett grillserpenyőben is megsüthetjük. Sok salátával, vajas- petrezselymes újkrumplival tálalom, adok mellé még citromgerezdeket, zúzott fokhagymát, hogy ki-ki tovább fűszerezhesse az adagját. Fokhagymás tejföl sem rontja el.

Epres jégnyalóka

Hozzávalók:

25 dkg eper (tiszta súly)
2-3  evőkanál cukor ízlés szerint
fél citrom leve
egy deci víz

Az epret megmosom, majd az összes hozzávalóval együtt turmixgépben simára keverem.

Jégkrémformákba töltöm, és 3-4 óra alatt kifagyasztom.

Kókuszos-meggyes tejberizs

Hozzávalók:

40 dkg rizs (kerekszemű)
5 dkg vaj
5 dl tej
egy 400 ml-s kókusztejkonzerv
csipet só
8 dkg cukor
egy mokkáskanál fahéj
50 dkg magozott meggy

A rizst megmosom és felteszem főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Beleteszem a sót és a vajat, addig főzöm, amíg a vizet teljesen magába szívja. Ekkor hozzáöntöm a tejet és a kókusztejet, beleszórom a fahéjat és nagyon kis lángon meg-megkeverve puhára főzöm. Akkor jó, ha krémesre fő, nem szívja fel az összes folyadékot (ha kevés lenne, még öntök hozzá tejet főzés közben).

Ha a rizs már puha, belekeverem a cukrot és hagyom langyosra hűlni, ekkor keverem hozzá a meggyet. Teljesen kihűtöm és hűtőszekrényben tárolom pár órát, hogy az ízek össze-érhessenek. A tetejére mehet meggy - nekem már csak cseresznye jutott, mert a többi meggy lekvárban végezte - friss kókusz megreszelve, pirított kókuszreszelék, vagy ami tetszik.
Ez elég nagy adag, de nálunk kevesebbel nem érdemes nekikezdeni.

Ezúton kívánok mindenkinek jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?