Jönnek az ünnepek, ez kinek megpróbáltatás, kinek pedig színtiszta öröm. Szerintem ilyenkor az emlékeink, korábbi élményeink meghatározóak, ezek alapján közelítünk a mostani életünk ünnepi pillanataihoz is. Próbáljuk csak meg felidézni magunkban az első gyerekkori emlékeinket! Egész biztos, hogy lesz benne egy karácsonyi, egy születésnapi családi kép.
Az ünnepek ugyanis rendkívül fontosak minden gyermek életében, és nem kifejezetten az ajándékok miatt, sokkal inkább azért, mert a gyermekek számára meghatározó, jellemformáló erővel bírnak az ünnepekhez kapcsolódó rituálék.
Egy családban az ünnepekhez sajátos hangulat, illetve a legkülönfélébb bensőséges szokások, rituálék tartoznak. Olyan időszakok ezek, amikor az egész család kiléphet a szürke hétköznapokból, amikor apa és anya otthon vannak, amikor az oly régen látott nagyiék érkeznek látogatóba, kiskosárban előző nap sütött málnás felfújttal.
Ezekhez az ünnepekhez kapcsolódó családi rituálékat aztán az emberek magukkal viszik felnőttkorba is, átveszik, ismétlik a régi szokásokat. Sokszor csak az emlékeikben élő töredékeket, ám ezek olyan érzelmi töltéssel bírnak, amelyek utána képesek visszarepíteni őket a gyerekkorukba.
Az ünnepeknek sajátos családi atmoszférájuk van. Az emberek ilyenkor lelassulnak, otthon vannak, együtt töltik az egész napjukat, amire a hétköznapokban nincs idejük. Lefékez kicsit a nagy rohanás, az egész világ lakó-pihenő övezetté alakul és ha minden jól megy, a vidámság sem erőltetett, hanem szívből jön.
Mindez egy gyermeknek elképesztően fontos lehet! A megfelelő énkép, családkép kialakításához elengedhetetlenek ezek az együtt töltött jeles alkalmak, amelyek olyanok lesznek a gyerek fejében, mint egy fénykép, amit felnőttként, saját családjával az ünnepekre készülve csak elő kell húznia.
Az emlékeink egész életünkben elkísérnek minket.
Számos szakember foglalkozott már az ünnepek jelentőségével a gyermeki létben, Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyvében is ír az ünnepek fontosságáról, szerinte az ilyenkor szerzett emlékeinket egész életünkben elvisszük magunkkal, meríthetünk belőlük.
Az ünnepek témái és annak szereplői a gyerekek számára rendkívül lényegesek, hiszen ők mágikus jelentőséget tulajdonítanak az efféle eseményeknek és karaktereknek, megtanulnak hinni, és örülni a dolgoknak.
Az ünnepek pszichológiája szerint ezek az alkalmak tudat alatt még ma is a reményt jelentik, a gyerekeknek pedig a spirituális biztonságot.
Felnőttként ezeket a kiemelkedő gyerekkori hangulatokat adja vissza számukra egy-egy ünnep, amikor el lehet felejteni a stresszt, a szorongást. Nyilván a felnőtt már nem ugyanaz, aki kicsinek együtt fogta a csillagszórót a nagypapával, változnak az ünnepeink is, a családi rítusok is az évek során, de az a hangulat, amit mi át tudtunk adni a gyerekeink számára, az mindig ott marad nekik, és felnőttként ők is ugyanezt próbálják meg továbbvinni saját gyermekeiknek.
Az ünnepek tehát a családi hagyományok örökítő képletei, legyen szó a szokások mellett a szülők, a rokonok emlékéről, vagy azokról a pozitívumokról, melyek az adott családot jellemzik, egykori és a felnőttkorra átadott formájában.
G.