Zsuzsi főz gasztro

Folytatva a múltkor megkezdett könnyedebb receptek taglalását, most egy kétfogásos, húsmentes könnyű ebéd következik.

A leves a kényszer szülötte, mert az itthon talált brokkolit záros határidőn belül el kellett használnom, a répa meg úgy jött a képbe, hogy a lányom imádja a főtt répát, így gondoltam, tetszeni fog neki ez a leves (tetszett is, vacsorára bevágott belőle egy szép adagot). Nem krémlevest akartam, mert azt gyakran készítek, így sűrítés nélkül, kevés tejszínnel lágyítva, citrommal ízesítve főztem meg a levest, ami nagyon jól sikerült.

A leveshez alaplé helyett lehet vizet vagy leveskockát is használni, de nem érdemes, mert az alaplé gyorsan elkészíthető és lefagyasztható. A poszt végén a készítés menetét is leírom.

A túrógombóc az én kedvemért készült, mert mostanában nagyon gyakran kívánom meg. Kétféle elkészítési módot is leírok, a hagyományos búzadarás verziót, és egy liszttel készültet, ami fantasztikus, egyrészt ultragyors, másrészt sokkal finomabb, légiesebb az eredmény a hagyományoshoz képest. Aki csak a grízeset ismeri, mindenképp próbálja ki, én amióta ráleltem, csak liszttel csinálom.

Sárgarépa-brokkoli leves

Zsuzsi főz gasztro

  • 30 dkg brokkoli
  • 2 nagyobb sárgarépa
  • arasznyi póréhagyma
  • egy gerezd fokhagyma
  • egy-két ág friss kakukkfű (mokkáskanálnyi szárított)
  • 3 dkg vaj
  • só, bors
  • 0,5-1 deci tejszín
  • fél citrom leve és reszelt héja
  • 1,5 liter zöldségalaplé (lásd később)

A vajat felolvasztom, megpárolom rajta a felszeletelt póréhagymát és a feldarabolt répát. (Aki nem szereti a levesben úszkáló hagymadarabokat, egy kis fej hagymát vagy a pórét egészben tegye a leveshez a répa megfuttatása után, így könnyebb tálalás előtt eltávolítani. )

Felöntöm az alaplével, sózom, borsozom, beleteszem a kakukkfüvet, majd addig főzöm, amíg a répa már majdnem puha. Ekkor hozzáadom a kisebb rózsákra szedett brokkolit is és a zöldségek puhulásáig főzöm. Akkor jó, ha még inkább roppanós, mert ha szétfő, nem gusztusos. Hozzáöntöm a tejszínt, belereszelem a citrom héját és belefacsarom a levét is, és 1-2 perc alatt készre főzöm.

Hagyományos túrógombóc
 

  • 50 dkg túró
  • 3 tojás
  • 8 dkg búzadara
  • 5 dkg vaj
  • zsemlemorzsa
  • a tálaláshoz cukor és tejföl

A túrót áttöröm, összekeverem a tojások sárgájával, a búzadarával és csipet sóval. Másik edényben kemény habbá verem a tojásfehérjét, majd kanalanként adagolva lazítom vele a túrós masszát. Ezután legalább két órát pihentetem, ezalatt a dara megszívhatja megát nedvességgel.

Amíg az alapanyag pihen, pirított morzsát készítek, ami nálam úgy történik, hogy a morzsát száraz serpenyőben pirítom meg, és csak ezután adom hozzá a vajat, így nem fog összecsomósodni.

A gombócokat forrásban levő sós vízben lassú forralással készre főzöm, a tapasztalatom az, hogy miután feljönnek a víz felszínére, még 5-6 perc kell nekik. A kész túrógombócot a morzsába forgatom, sok tejföllel és kristálycukorral meghintve tálalom (A kristálycukor nálam kötelező elem, szeretem, amikor ropog a fogam alatt. A tálalás is egy rituálé, a nagyobb darabokra vágott gombócot meghintem a cukorral, rákanalazom a tejfölt, és erre hintek még egy kis cukrot. Ez kevéssé egészséges, viszont nagyon finom, ahogy a meleg gombócra ráolvad a cukor és keveredik a tejföllel).

Gyors túrógombóc (Dr. Pepper blogjáról)
 

  • 50 dkg túró
  • 4 evőkanál liszt
  • 2 tojás kettéválasztva
  • egy nagy csipet só
  • 5 dkg vaj
  • zsemlemorzsa

Egy nagyobb lábosban felteszem a vizet forrni, ezalatt elkészítem a pirított morzsát úgy, mint az előző receptben. A túrót villával összetöröm, hozzáadom a lisztet, a sót, a tojássárgáját, és jól összedolgozom. A tojásfehérjét kemény habbá verem, és két részletben hozzáadom a túróhoz. Az első felét alaposan belekeverem, a maradékot már óvatosabban forgatom bele. A masszából nedves kézzel gombócokat formázok, és óvatosan beleeresztem a forrásban levő vízbe. Miután a gombócok felemelkednek a víz felszínére, még öt percig főzöm, majd átszedem a zsemlemorzsába, meghempergetem őket és tálalom.

Zsemlemorzsa helyett darált cukros mákba is lehet forgatni, vagy morzsa nélkül tálalni tejföllel, lekvárral, vagy ami tetszik. Olyan is van, hogy sós tejföllel eszik a morzsába forgatott gombócot, ebben az esetben a tejföl elbír még egy kis kaprot és egy gerezd tört fokhagymát. Ezt a sós változatot akár köretként is el tudom képzelni mondjuk pörkölt mellé.

Tipp: alaplé főzése
 

  • 2-3 sárgarépa
  • 1-2 fehérrépa
  • egy kisebb fej hagyma
  • egy darab zeller
  • egy babérlevél
  • pár szem feketebors
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • tetszés szerint friss zöldfűszerek (kakukkfű, lestyán, borsikafű, rozmaring, ha van)

A zöldségeket és az elfelezett hagymát a fűszerekkel lábosba teszem, felöntöm másfél-két liter vízzel, és lassú tűzön kb. 45 perc alatt megfőzöm. A kész alaplét leszűröm, és azonnal felhasználom leveshez, rizottó vagy mártások felöntéséhez. Ha épp nincs rá szükség, lefagyasztom. Ezt lehet jégkockatartóban is, így elegendő majd pár kockát az éppen fövő ételbe dobni, ha nem levest készítenék.

Csirkealaplébe mindemellé még dobok 4-5 db csirkeszárnyat, húsalaplébe karajcsontot, vagy marhacsontot, ha pedig halalaplét szeretnék, abba mehet a már lefilézett hal csontváza, feje-farka, és ha van, ebbe érdemes fél deci fehérbort és kaprot is belefőzni. Ezek felhasználása azonos a zöldségalaplével.

Zsuzsi főz