Valamelyik kommentben múltkor azt javasolta valaki, hogy szezonális alapanyagok receptjeit is szívesen olvasná. Most kifejezetten tavaszi zöldséges fogások következnek, mert ebben a szép időben mindenki vágyik a könnyebb, kevésbé kalóriadús ételekre (a férjemet kivéve persze).

A zöldséges standoknál körbenézve már kapható friss karalábé, kínai kel, és április vége felé a zöldborsó is remélhetőleg megjelenik, ezért a recepteket ezekből a zöldfélékből állítottam össze. Ezekben az ételekben megjelenik a mostanában igen „trendi” medvehagyma és a később termő spárga is, én úgy tervezem, hogy a spárgáról külön posztot írok majd, a medvehagymával kapcsolatos receptjeimet pedig itt olvashatjátok. Két kevésbé megszokott köretet és két zöldséges-húsos főételt választottam.

Kínai kel főzelék

1 kg kínai kel
3 szem közepes krumpli
két gerezd fokhagyma
3 púpos evőkanál tejföl
2 csapott evőkanál liszt
egy csokor kapor (nálam most fagyasztott)


A kínai kel külső, kevésbé szép leveleit letépem és kidobom, az alját kb. két centi vastagon levágom. A zöldséget hosszában félbe, a feleket megint félbe vágom, és a kapott negyedeket felcsíkozom. A kelt lábosba teszem, felöntöm annyi hideg vízzel, amennyi ellepi, sózom, és felforralom. Ekkor a főzővizet teljesen leöntöm róla, beleszórom a felkockázott krumplit, a pár darabba vágott fokhagymát, és annyi hideg vizet öntök alá, amennyi kb. félig ellepi. Puhára főzöm. A lisztet a tejföllel kikeverem, beleszórom az aprított kaprot és behabarom vele a kelt. Pár perc alatt összerotyogtatom, hogy kissé besűrűsödjön, majd dinsztelt hússal tálalom. A sűrítése a benne főtt krumplival is megoldható liszt helyett. Ezzel a módszerrel fejes salátából is lehet főzeléket készíteni, nekem az a kedvencem.

Zöldborsópüré

egy kiló zöldborsó (héjával mérve)
egy nagyobb szem krumpli
kakukkfű
só, egy csipet cukor
2-3 dkg vaj
5 dkg reszelt parmezán

A borsót és a krumplit megtisztítom, ez utóbbit kockákra vágom. A zöldségeket lábosba teszem, annyi vizet öntök rá, amennyi ellepi, és sóval, cukorral, kakukkfűvel ízesítve teljesen puhára főzöm. Ekkor leöntöm a főzővíz nagy részét, de rajtahagyok 1,5-2 decit.
A levével együtt botmixerrel/ turmixban pépesítem. Én egy kicsit darabosabbra hagytam, de ez ízlés dolga. A borsópürét visszateszem a tűzre, a legkisebb lángra, belereszelem a sajtot, hozzáadom a vajat, és egy-két percig hagyom még főni. Akár szárazabb, akár szaftos húsok mellé megállja a helyét, bár önmagában is finom.

Medvehagymás töltött karalábé

4 karalábé
10 dkg rizs
50 dkg sertés vagy borjúhús darálva
egy fej hagyma
egy csokor petrezselyem
egy tojás
8-10 nagyobb levél medvehagyma
só, bors
5 dkg vaj
2 dl tejföl
1 dl tejszín
2 evőkanál liszt

Először a tölteléket készítem el, ehhez a rizst sós vízben megfőzöm, kihűtöm. A hagymát apróra vágom, egy evőkanál olajon megfonnyasztom, belekeverek fél csokor aprított petrezselymet. A darált húst a rizzsel, párolt hagymával, a tojással, sóval, borssal összedolgozom. A karalábékat jó esetben karalábévájóval, ha ez nincs kiskanállal – kivájom, a húsos masszával púposra töltöm. A maradék tölteléket medvehagyma levélbe tekerem.
Mély lábosban a vajat megolvasztom, rádobom a kivájt karalábéforgácsot, ráültetem a töltött karalábékat, a medvehagymás töltelékeket is beleteszem és 3-4 dl vízzel felöntve fedő alatt puhára párolom. Ekkor mindent kiveszek a fazékból, hogy csak a párolólé maradjon, ezt pedig a tejföllel, tejszínnel elkevert liszttel behabarom. Rászórom a maradék petrezselymet, és mártás sűrűségűre forralom, visszahelyezve a karalábékat és a töltelékeket. Sós vízben főtt krumplival tálalom.

Csirkeragu tavaszi zöldségekkel

Egy nagyobb csirkemell
20 dkg spárga
20 dkg brokkoli
egy fej zsenge karalábé
egy közepes méretű cukkini
egy evőkanál liszt
2 dl tejszín
pár csepp citromlé
5 dkg vaj


A zöldségeket megpucolom, majd kicsit előfőzöm, mert nem egyformán puhulnak meg. A brokkoli rózsáit és a spárgafejeket egyelőre félreteszem, a hasábokra vágott karalábét, a brokkoli szárait és a feldarabolt spárgaszárakat forró sós vízben roppanósra főzöm. Utána a brokkolirózsákat dobom bele pár percre a forrásban levő vízbe. A zöldségek főzőlevét nem öntöm ki, a ragu sűrűségének beállítására felhasználható.
Ha ezekkel megvagyok, egy mélyebb serpenyőben felolvasztom a vajat. Közben a csirkét csíkokra vágom, meghintem a liszttel és kézzel összeforgatom. A csirkecsíkokat a vajon aranybarnára sütöm, sózom, majd mellédobom a feldarabolt cukkinit. Ha a cukkini már roppanós-puha, hozzáadom a félretett spárgafejeket, az előfőzött zöldségeket, felöntöm tejszínnel, és addig főzöm, amíg a spárgafejek is megpuhulnak. Pár csepp citromlével teszem pikánsabbá az ételt, amit párolt rizzsel tálalok.

Jó főzőcskézést kívánok mindenkinek és természetesen várom a további témajavaslatokat is!

Zsuzsi főz