A hétvégén két napot egy tréningen töltöttem. A neten bóklásztomban először véletlenül botlottam bele az erőszakmentes kommunikáció (EMK) modelljének leírásába. Nem tudom, veletek megtörtént-e már efféle, de velem gyakran előfordul ilyen, szóval rögtön megragadta az érdeklődésemet, de először főleg úgy, hogy heves vitákba bocsátkoztam vele. Ami rögtön nagyon szimpatikus volt, hogy nem valamiféle ezoterikus kuruzslásról van szó, nem pszichoterápiáról és nem is a másik ember manipulálásáról. Ez utóbbi azért volt nekem különösen fontos, mert gyakran látom, hogy az emberek nem megoldani akarnak egy kommunikációs problémát, csak a saját „igazukat” akarják érvényesíteni, sokszor akár erőszakosan vagy a másik fél manipulálása árán is. Amivel nagy belső vitáim voltak, illetve – be kell, hogy valljam – részben most is vannak, az az, hogy hogyan működik ez nehezített terepen, mondjuk a főnökömmel vagy egy kelletlen építési vállalkozóval. Bárkivel, aki nem EMK-s. Meg hogy nem fogok-e úgy hatni, mint Teréz anya és Gandhi különösen életrevalótlan gyermeke. Az EMK ugyanis nem a másik meggyőzésének szelíd módszere. Ellenkezőleg. A másik fél megértésének és önmagunk megértetésének eszköze.
Az EMK modelljét és módszertanát Marshall B. Rosenberg amerikai pszichiáter-pszichológus fejlesztette ki. Társadalmunkban – mondja Rosenberg – az emberek kapcsolatait, kommunikációját az határozza meg, hogy a rendszer nagyon hierarchikus. Azt, hogy egy adott helyzetben mi a jó, a rossz, az erkölcsös, az erkölcstelen, a helyes vagy a helytelen magatartás, a hierarchia élén állók határozzák meg. Ez első pillantásra akár hatékonynak is tűnhet, hiszen csak ellavíroztunk mostanáig az ősközösségből. De ezen az alapon nagyon sok konfliktus feloldhatatlan, sőt a rendszer magában hordozza a konfliktus forrását. Rosenberg viszont abból indul ki, hogy kivétel nélkül minden ember minden megnyilvánulása végeredményben nem más, mint valamilyen alapvető szükséglet kielégítése. Az erőszakmentes kommunikáció egy négylépéses folyamat.
Az első lépés a megfigyelés. Nagyon fontos, hogy a megfigyelésben törekedni kell az objektivitásra. Első lépésben megfigyelem, hogy pontosan mi történt. Értékítélet és címkézés nélkül. Az nem megfigyelés, hogy a barátom egy nemtörődöm bunkó, az viszont igen, hogy három napja várok választ az e-mailemre.
A következő lépés annak az érzésnek a beazonosítása, amit a megfigyelt dolog okozott. A hétköznapi életben az érzéseinket gyakran vélemények vagy gondolatok mögé bújtatjuk, mert erre vagyunk szocializálva. A tréningen nekem is és a többieknek is az okozta az egyik legnagyobb nehézséget, hogy szétválogassuk az adott helyzetre vonatkozó gondolatainkat az érzéseinktől. Különösen nehéz volt úgy beszélni az érzéseimről, hogy abba semmilyen módon ne keveredjen bele a másik. Például: nagyon megbántottál (te!) helyett: szomorú és csalódott vagyok (én!). Segíthet ilyenkor, hogy az érzés olyasvalami, amit nem lehet vitatni. Olyan nincs, hogy valaki helytelenül érez, legfeljebb az fordulhat elő, hogy mi az ő helyében máshogy éreznénk. Hogy ez mennyire nehéz lépés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Rosenberg a könyvében oldalakon keresztül sorol érzéseket, afféle szótársegédletként. Például ha egy szükségletünk kielégült, érezhetjük magunkat nyugodtnak, boldognak, izgatottnak, felszabadultnak, büszkének. Ha egy szükségletünk éppen kielégületlen, akkor az érzés lehet lehangoltság, feszültség, szomorúság, csalódottság. A lényeg, hogy ezen nincs, nem is lehet mit vitatni.
A következő lépés a szükséglet megnevezése. Ezt gyakran erőforrásnak is nevezik. „Nem tudok haladni a cikkemmel, ezért feszült és türelmetlen vagyok. Csöndre és nyugalomra lenne szükségem.”
Ha mindezen sikerült végigbukdácsolni, akkor jöhet a kérés. Az a tapasztalatom, hogy a kezdő EMK-zóknak, nekem is, olyan nehézséget okozott végigjárni ezt a három lépést, hogy a kérés megfogalmazásába többnyire bele sem sikerült fogni. Tehát a kérés legyen pozitív, konkrét, teljesíthető és tadáám: elutasítható. Nem tudok haladni a cikkemmel, ezért feszült és ideges vagyok, csöndre lenne szükségem. Le tudnád vinni a gyerekeket a játszóra ma délután egy órára? – ajánlja Rosenberg ahelyett, hogy némán, de vádló pillantásokkal szenvednénk vagy dühödt kirohanást intéznénk a család intézménye és ezen belül is az értetlen férjek ellen. Rosenberg szerint konfliktus akkor keletkezik, ha az emberek nem ismerik föl, „nem hallják meg” egymás valódi szükségleteit, vagy a kommunikáló felek szükségletei nincsenek harmóniában egymással, illetve ha az egyik fél számára nem megfelelő megoldás az, ahogy a másik az adott szükségletét megpróbálja kielégíteni.
Az EMK terminológiája szerint megkülönböztetünk sakálkommunikációt és zsiráfkommunikációt. (Helyhiány miatt most nem mennék bele, miért éppen sakál és zsiráf.) A sakálnyelv az, amit mindennapi kommunikációnk során mindannyian használni szoktunk. Konfliktushelyzetben a sakál kétféleképpen viselkedik: ha gyengébbnek látja az ellenfelét, támad; ha erősebbnek, meghunyászkodik. A támadás történhet látszólag szelíd szavakkal is. A „drágám, ha így viselkedsz, összetöröd a szívemet” semmivel sem kevésbé erőszakos megnyilvánulás, mint a “szíjat hasítok a hátadból, te büdös kölyök”. A hallgató mindkét esetben megérzi a minősítést a szavak mögött, azaz ő rossz és a másik negatív érzelmeiért ő a felelős.
Ezzel állítja szembe Rosenberg a zsiráfkommunikációt. A zsiráf ismeri a saját érzéseit és szükségleteit, fölvállalja őket, és esze ágában sincs azokról lemondani (ellentétben a meghunyászkodó sakállal). Viszont, miközben saját szükségletei kielégítésére törekszik, teljes figyelemmel igyekszik meghallani a másik érzéseit és a mögötte húzódó szükségleteket. Amikor pedig a tényleges cselekvésre kerül sor, a zsiráf számára csak olyan megoldás elfogadható, amelyben ugyanakkora figyelmet kapnak a partnere szükségletei, mint a sajátjai. Az EMK-nak nagyon fontos kiindulópontja és számomra felszabadító erejű állítása, hogy sakál voltunktól nem kell, nem is lehet megszabadulnunk. Ellenben megtanulhatunk zsiráful, és adott esetben tudunk sakálként is zsiráfnyelven kommunikálni.
A modell nagyon fontos eleme még, hogy ebben a „táncban” adóként vagy befogadóként veszünk részt. A pozíciónk egy beszélgetésen belül akár többször is változhat. Ez a fajta kommunikáció nagyon tudatos részvételt követel meg a felektől. Le kell kapcsolni a hétköznapokban használt robotpilóta-üzemmódról és átváltani a sokkal kimerítőbb kézi irányításra. A befogadó számára nincs más feladat, mint olyan teret biztosítani az adó számára, ahol a mondanivalóját meg tudja fogalmazni. Ilyenkor az is mindegy, hogy az „adó” zsiráf- vagy sakálnyelven beszél. Ezt a teret azzal tudjuk számára biztosítani, hogy teljes empátiánkkal (figyelem! Nem szimpátia!) fordulunk felé.
Rosenberg azt ajánlja a befogadó zsiráfnak, hogy úgy koncentráljon az adóra, hogy közben mindenkor annak érzéseivel és szükségleteivel foglakozzon. Fontos, hogy a befogadónak nem kell tennie semmit. Befogadó zsiráfként pontosan tisztában van, de legalábbis kellene lennie a saját érzéseivel és szükségleteivel. Nem kell semmi olyasmit tennie vagy ígérnie, ami a saját szükségletei feladásával járna. Egyetlen dolgot kell tennie: teljes empátiájával a másik felé fordulnia.
Nos, ez volt a másik olyan küszöb, aminek az átugrása időnként szinte lehetetlennek tűnt. Ha meg is volt a teljes empátia, akkor is borzasztó nehezen ment ennek kifejezése. Mondok egy példát: arra a mondatra, hogy „egész éjszaka fájt a fejem”, igen gyakori válasz az, hogy „tényleg? Nekem is fájt, biztos frontváltozás van.” Ilyenkor tapasztalja az adó elszontyolodva, hogy már nem is az ő fejfájásáról folyik a beszélgetés, hanem a másikról vagy az időjárásról. Szinte ösztönösen nyúlunk ehhez a választípushoz, holott ha valóban az empátiámról szeretném a másikat biztosítani, akkor neki kellene a beszélgetés fókuszában maradnia. Én ezt úgy fogalmaztam meg a magam számára, hogy az „érzés beazonosítása” lépés inverzét kell kivitelezni. Tehát a fejfájásnál maradva: „egész éjszaka fájt a fejem”-re egy potenciális zsiráfválasz: „Jól gondolom, hogy most nagyon kialvatlan vagy és pihenésre lenne szükséged?”. A tréningen egyébként azt tapasztaltam, hogy az empatikus hozzáállás alaposan kibillentheti a sakált a szokásos kommunikációból.
Hadd meséljek el nektek egy történetet, ami egy barátommal történt meg: a lakásuk felújításakor az új ajtók és ablakok csak nem akartak elkészülni. Végül megfenyegették a mestert, hogy ha mondjuk tizedikéig nem szállítja le a nyílászárókat, akkor elállnak a szerződéstől. A mester nem jelentkezett tizedikéig, majd tizenegyedikén reggel hétkor megjelent a cuccal. A barátom magából kikelve rontott az ablakosra, mondván, hogy vigye a fenébe az ablakokat, amit mondott, megmondott, neki már nem kellenek. Ekkor a felesége félrehívta és azt kérdezte tőle: mit akarsz jobban, hogy igazad legyen vagy hogy legyenek végre ajtók, ablakok a lakáson?
Az elmúlt két évben rájöttem, hogy nem tudok egy seggel két lovat megülni. Nem lehet egyszerre ajtóm és igazam. Miközben az igazamért küzdök, elveszítem a kapcsolatot a másikkal. Elveszítem az ő szimpátiáját és elveszítem a saját empátiás készségemet. Nem hiszem, hogy mindig, mindenkivel zsiráfként szeretnék kommunikálni. Vállalom, hogy – legalábbis egyelőre – van olyan, hogy direkt jólesik sakálként viselkednem. De szeretném elsajátítani a képességet, hogy amikor tényleg fontos, akkor valódi, az egymás megértésén alapuló beszélgetést folytathassak. Ha minden jól megy, januártól talán lesz is egy hely, ahol gyakorolhatok, egy olyan hely, ami közelebb áll az én habitusomhoz, mint a már meglevők! Ismerek egy bon mot-t, ami némi változtatással nagyon ideillik: ha azt adod, amit adni szoktál, azt fogod kapni, amit kapni szoktál. Hát nem lenne érdemes időnként változtatni?
Dr. Marshall Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – erőszakmentes kommunikáció. Bp. Agykontroll, 2001.
Dr. Marshall Rosenberg: Így is lehet nevelni és tanítani. Bp. Agykontroll, 2005.
Együttműködő kommunikáció: Jónai Éva Hava honlapja
Erőszakmentes kommunikáció: Rambala Éva honlapja
Sorskönyv nélkül: Birtalan Balázs honlapja (6. 8. 10. bejegyzés)
http://hu.wikipedia.org/wiki/EMK
Köszönet Gáspár Zsuzsának, Birtalan Balázsnak és Jónai Éva Havának.
Lapis Lazuli
