kórház Zalaegerszeg kórhászteszt teszt szülés

A kórház neve: Zalaegerszeg Szent Rafael Kórház

A szülés időpontja (év, hónap): 2021.03.14

A kórház állapota:

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: borzasztó. A zuhanyzó nyekergett, mikor beléptél, sárga volt, koszosnak tűnt, áll.t a víz zuhanyzás után, akasztók jól jöttek volna ruháknak, törülközőnek.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége (vannak-e alternatív lehetőségek, pl. kád, bordásfal, labda, stb.): császár volt, 8 órát szülészeten egy sima szobában vajúdtam, két szobatársam drukkolt.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: szülésznők tünemények voltak, kivéve egyet-kettőt. Az orvosok kedvesek voltak, kivéve szintén egyet-kettőt. A doktornő, aki csinálta a császárt, fogta a kezem és nyugodtan, kedvesen mondta a katéter felhelyezése menetét. A szülésznő profi volt, nagyon kedves, alapos. Szülés után csomó információval látott el. A csecsemősök stílusa nem tetszett. Bejöttek a kislányomért, mikor aludt, és elvitték vérvételre, vagy erre-arra, szegény visított, csak kikapták az ágyból. Volt néhány kedves is, akik gyengéden kezelték a kislányomat.  
Azt tudom, hogy ha nem kérdezel, nem tudsz semmit. Én sokat kérdeztem, és mindenre kaptam válaszokat. Két nagyon kedves védőnő is van, és segítenek a szoptatásban! Nagyon lelkesek, aranyosak voltak! A gyógytornász hölgy is tünemény volt! Császár után 12 órával később felkelhettem, a szülésznő megmosta a hátam!!! Segített lezuhanyozni! Megtörölte a lábaimat! Soha nem fogom elfelejteni, milyen emberi, kedves módon bánt velem. Az aneszteziológus úgy beadta az epidurálist, hogy észre se vettem. Mikor nem éreztem jól magam császár közben, beszélgetett velem, elvonta a figyelmem.

Szülésvezetés (kötelező-e a gátmetszés, oxitocin, siettetik-e a szülést): oxitocint nem kaptam, mivel előző szülésem is császárral volt. Nem siettették a szülést. 8 órát vajúdtam, 2 óránként megvizsgált a doktornő.

Császármetszés (bent lehet-e apuka): nem lehetett mellettem, fejemnél, a covid miatt. De miután megszületett a kisbabánk, megkapta a picit.

Látogatási rend (bármikor lehet menni, vagy meghatározott időben, apuka bemehet-e a kórterembe): covid miatt nem lehetett.

Mit kell vinni a baba ellátásához? (ruha, pelenka, popsitörlő, stb.): Pléd, popsitörlő, textil pelenka, popsikrém. Ruhát adtak.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? 2

Van-e VIP szoba? Van, de covid miatt most más a helyzet.

Koszt mennyisége, minősége: minden nap alma volt. Kenyér, zsemle vajjal meg felvágottal, retekkel. Sajt soha. Tea édesítővel, így én azt kihagytam. Az ételek sótlanak, ízetlenek voltak. Mi rendeltünk, vagy behozattunk.

Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után): a szülésznő a császár előtt és után alapos tájékoztatást adott, a doktornő is elmondta részletesen a császár menetét. Szülés után minden kérdésemre válaszolt. nem sietett, kapkodott. 

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen. A védőnőktől és főorvosnőtől is, mivel picit be volt sárgulva. A főorvosnő nagyon kedves, aranyos, türelmes volt, és vette a fáradságot elmondani, mit, hogyan kell tenni.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: nekem nagyon jó tapasztalatom volt ebben a kórházban szülni. Biztonságban éreztem magam, és kisbabámat is biztonságban tudtam. Szerencsém volt, hogy megismertem a doktornőt (nagy D-vel, tulajdonképpen). Ezentúl csak hozzá járok. Egy tünemény! kórház Zalaegerszeg kórhászteszt teszt szülésVa ittem be tortát szülészetre és az újszülött-osztályra köszönetből. Úgy éreztem, ez a legkevesebb, amit tehettem.

Kérünk, hogy pontozd a kórházat az alábbiak szerint! Minden szemponthoz írj egy számot 1-10-ig (1: legrosszabb, 10: legjobb) a tapasztalataid alapján!

  • szülészet állapota: 9
  • kórtermek állapota: 7
  • szülőszoba korszerűsége:
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 6
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 5
  • orvosok segítőkészsége: 10
  • szülésznők segítőkészsége: 10
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 9
  • kommunikáció, tájékoztatás: 10
  • tisztaság: 9
  • ellátás minősége: 10
  • személyes élmények: 9

 M.