S.M. Anikó összefoglalja történetük végét, a szüléséről néhány hete adtunk hírt.
A 36.héten még menni kellett a diabetológiára, szerencsére utoljára szülés előtt. Megbeszéltük, hogy mivel mindjárt itt a szülés, nem kell tov

ább bejárni oda. Figyeljem az étkezések után a vércukrom, ha esetleg nagyon rosszakat mérnék, akkor viszont telefonáljak. Szerencsére minden rendben ment a szülésig, így nem kellett visszamennem.

Szülés után 6-8 héttel el kell menni újra cukorterhelésre, és majd akkor kell visszamenni a diabetológiára is kontrollra.

Hetente jártam továbbra is a ctg-re. Szegény Csodababánk nem mindig díjazta. Többször is újra kellett csinálni. Első alkalommal jól ránk is ijesztett a doki, csak annyit mondott, hogy nem lett jó az eredmény, újra kell csinálni. Visszakérdeztem, hogy mi a probléma, de többet nem mondott. Valamikor nagyon mozgólodott, valamikor arrébb ment a vizsgálófejtől, de volt olyan is, hogy lerúgta magáról a vizsgálófejet. Amikor aludt elküldtek sétálni, vagy egyek valamit, hogy felkeljen. Az se jó ha nagyon mozog, de az se ha alszik. Valamikor picit alacsonyabb a szívhang, de a védőnő szerint ez még teljesen jó.

37.héten elmentem nőgyógyászhoz vizsgálatra, megállapította a doki, hogy 1 ujjnyira már nyitva vagyok. Most már tényleg bármikor beindulhat a szülés. Már egy ideje ezért izgultunk, de most még jobban. Néha voltak jósló fájások, de a nagy buli még váratott magára. Táska otthon már teljesen összekészítve. Már rokonokhoz is szülési táskával mentünk, ha mégis beindulna a szülés.

A 39.héten mentem szerdán a szokásos heti ctg-re. Lefekszem, próbálja a vizsgálófejet a megfelelő helyre rakni a hölgy, de valami nem stimmel. Odahívja a másik ott dolgozó hölgyet, próbálkozik ő is. Alacsony a szívhang, hívják az orvost. Az orvos is próbálkozik a vizsgálófejjel, majd közli irány az ultrahang a másik szobába. Szerintem ebben a helyzetben már nincs olyan ember aki ne parázna be teljesen. Minden erőmet igyekszem összeszedni, hogy ne kezdjek el zokogni. A doki megvizsgál ultrahanggal, közben már közli, hogy ebből kórházi befekvés lesz. Megkapom a leletemet, irány a 2.emelet a szülészet. Férjem felhívom zokogva, hogy hozza a csomagot.

A szülészeten ismét ctg-t csinálnak, de itt már jó eredmény. Az ott dolgozó hölgy végtelenül kedves volt, próbált megnyugtatni. Nem is értette, hogy miért nem próbálkoztak tovább a földszinten. Azt mondta, hogy jó az eredmény. Miközben megtörtént a betegfelvétel az osztályra, megint ctg-t csináltak. Szerencsére jó lett az eredmény. Innentől nappal 3 óránként menni kellett ctg-re. Valamikor aludt Csodababánk, valamikor aktív volt. A szobában 2 ctg gép volt, így mindig mással egyszerre volt ctg vizsgálat. A másik ágyon egyszer nagyon bulizott a baba a vizsgálat közben, folyton besípolt a gép emiatt. Egy idő után Csodababánkra is rájött a bulizhatnék, így sípolt össze-vissza a két gép. Négyen voltunk akik folyamatosan jártunk három óránként ctg-re.

Számomra az volt a furcsa, hogy a ctg szoba mellett közvetlenül ott a szülőszoba, így mindent lehet hallani. De olyan is volt éjszaka, hogy a szobámból hallottam végig a szülést. Aki még eddig nem tette volna a parázást otthon a közelgő szülése miatt, azért ez rátett egy lapáttal. Persze nagyjából sejtettem, hogy mivel jár egy szülés, de azért más hallani.

Szerda este szóltak, hogy majd ne reggelizzek, mert hátha a nagyviziten az osztályvezető orvos úgy dönt, hogy szülés lesz másnap. Csütörtök reggel még mindig csak egy ujjnyira voltam nyitva. Többre számítottam. Naivan azt hittem, hogy több lesz a legutóbbi vizsgálat óta. Csütörtökön továbbra is három óránként menni kellett ctg-re. Aznap lett egy szobatársam is, aki még aznap megszült. Adott sok jó tanácsot is, köszönöm neki még egyszer.

Pénteken ismét ki kellett hagynom a reggelit. Egy kis kitérő: a kórházi étel nem terhességi cukrosoknak van. Ezt konkrétan megmondta az egyik szülésznő is. Legalább ez az utolsó pár nap már nem árt a babának. Csak azt nem értem, hogy ha valakinek korábban be kell feküdnie a kórházba, akkor ott erre miért nem tudnak jobban odafigyelni. Na mindegy.

6-kor volt mindig az első ctg. Mindig megkérdeztem, hogy milyen az eredmény. Általában annyit mondtak, hogy majd az orvos megmondja. De ráláttam a monitorra, így láttam, hogy legtöbbször normális volt a szívhang. Néha volt picit alacsonyabb. Ismét jött a reggeli vizit, még mindig csak egy ujjnyira vagyok nyitva.

Viszont az osztályvezető orvos (korábban hozzá jártam vizsgálatokra, ő csinálta az inszeminációkat is), itt már közölte, hogy ha beleegyezek akkor az előzmények miatt megrepesztenék a burkot már. Ez meg is történt 9 óra után. Szép tiszta a magzatvíz. Mehettem újra ctg-re. Állok az ágy előtt, várom hogy a szülésznő előkészüljön. Erre megtörténik amit már otthon is vártunk. Elfolyt a magzatvíz hirtelen. Többre számítottam, de utána is jött még kicsi. Felhívtam a férjem, hogy úgy néz ki ma szülünk. Megkaptam a beöntést is, de ettől nem is tartottam. Volt már korábban a műtétek miatt is. 10 percenként már éreztem valami fájást, de nem volt vészes.

Egy vajúdó szobában vártunk kettesben a férjemmel. Néha el kellett mennem vizsgálatra. Ilyenkor megnézték, hány ujjnyira vagyok nyitva. Ctg-re is ismét felfektettek, de a gép se mutatott erős fájásokat. Kaptam egy Nospa injekciót, hogy az majd fel erősíti jobban a fájásokat. Azt mondta az orvos, hogy nem úgy jönnek a fájások nálam, ahogy kellene. Az injekció után nem sokkal valóban beindultak a fájások. Szépen rendszereződtek is. Néha bejött a szülésznő megkérdezni, hogy érzek-e már székelési ingert. Olyat kimondottan nem éreztem. Egyszer bejött az orvos is, ő is ugyanezt kérdezte. Mivel látta rajtam a bizonytalanságot, így mondta menjünk nézzünk rá. 4 ujjnyira nyitva, beékelődött a fej. Tusoljak le, majd irány a szülőágy. Hát fájások közben nem volt valami élmény a tusolás. Szerencsére végig ott volt velem a férjem, így azért jobb volt az egészet elviselni.

A szülőszobán leültem az ágyra, majd szólt a szülésznő, hogy a gravitáció miatt még inkább álljak fel egy picit. Miután mindent előkészített a szülésznő (aki egyébként nagyon kedves volt végig amíg bent voltam, többször csinált ctg-t is), mondta, hogy most már feküdjek le az ágyra. Amikor jött egy fájás mondta, hogy majd ha eljön az ideje, akkor alul ahol a keze van, majd ott nyomjak. Őszintén szólva ez elsőre nem sikerült... Elmondta, hogy minden fájásnál háromszor nyomjak, majd mindig szól, hogy mikor. Első próbálkozásnál mondta a dokinak, hogy még nem érzem hol kell nyomni. Főleg a fejem vörösödött, de hát nem olyan könnyű ezt így elsőre. Kaptam infúzióban végül oxicotint is, mert nem úgy jöttek a fájások ahogy kellett volna.

Ezen meglepődtem igazából, mert azt hittem még a szülés előtt kötik be a branült, de szülés közben a doki kötötte be. Gondolom feleslegesen ne kelljen beszúrni, így várnak vele. Végül gátmetszésre is sor került, mert nem sikerült anélkül kinyomni a babát.

Arra már nem emlékszem, hogy mennyi nyomásra sikerült megszülni Csodababánk, de 14:34-kor végül megszületett a legdrágább kincsünk. Megkérdezte a szülésznő, hogy rám teheti-e. Ezen a kérdésen meglepődtem. Vajon van olyan aki azt mondja, hogy nem?! Nem lehet leírni, hogy milyen érzés kézben tartani a mi kis Csodánk. Legszebb ajándék az élettől. Pici magzatmázas kisbabánk. Kis ideig volt rajtam, aztán elvitték megfürdetni.

Mondta közben a szülésznő, hogy majd ha nyilalást érzek, akkor szóljak. Még ugyebár jön majd a méhlepény is. Elkezdett közben takarítani, aztán hirtelen mondja az orvosnak, hogy kipottyant a méhlepény. Kérdi tőlem, hogy nem éreztem, miért nem szóltam? Mondtam, hogy én semmit se vettem észre. Doki válasza: kis baba, kis méhlepény. Majd ezután a szülésznő jól megnyomkodta a méhem, hogy kijöjjön a maradék vér. Ezt még párszor megismételte. Nem mondom, hogy kellemes lett volna, de ha kell, akkor kell. Visszahozták Csodababánk a mellkasomra felöltöztetve már.

Közben megtörtént a varrás is. Ettől viszont jogosan paráztam. Nem úgy mint a méhlepény kinyomástól. Korábban olvastam, hogy valakinek azt is rossz megszülni. Na de a varrásnál hiába volt érzéstelenítő. Igazából minden tűszúrást éreztem. Mondta is a doki a férjemnek, hogy fogja közben ő is a babát. Biztos ami biztos. Miután végzett a doki a varrással, maradhattunk hármasban egy órát. Egyszer elvitték a babát vérvételre, mert terhességi cukorbeteg voltam, ilyenkor ez eljárás. Háromszor vesznek vért a babától, hogy nála nincs-e probléma. Amikor visszahozta a csecsemős nővér a babánkat, segített mellre is tenni. Nagyon segítőkész volt. Amikor letelt az aranyóránk elmehettem tusolni, utána férjemnek haza kellett mennie.

Eredetileg 3 napig kell kórházban maradni, de mi a 4. napon mehettünk haza, mert picit besárgult Csodababánk. Azóta itthon vagyunk, néha nehezebb, néha könnyebb. Az elején kicsit hasfájós volt, de egyébként jó kedvű baba, párszor volt már pisi szökőkút is. Telnek gyorsan napjaink, nő mint a gomba. Családunk minden tagja odáig van érte. Örülök, hogy megírhattam a mi happy end sztorinkat. Kívánom, hogy mindenkinek teljesüljön a legnagyobb vágya az életben.


S.M.Anikó

Képünk illusztráció.