óvodások allergia etetés

Két ételallergiás gyereket nevelek. Nem én választottam, és elhihetitek, ők sem. Halmozottan allergiások, a tej(es), tojás(os), szója, mogyorón, zabon kívül nem ehetnek szárnyas és marhahúst sem, mert tünetük lesz tőle. Ezen kívül óvatosan kell bánni a déligyümölcsökkel és citrusokkal, a paradicsommal, stb, mert ezek hisztamin-tartalma magas, produkálhat tünetet. Az orvosok azt mondják, egyszer majd kinövik. Talán. De lehet, hogy nem.  A mi életünket már megváltoztatta ez a helyzet, hiszen az egész család mentesen étkezik. Mivel szoptatok, az én étkezésemből is ki kellett iktatni az allergéneket, ugyanúgy, mintha én is allergiás lennék. Bevállaltam, és bár nem volt könnyű, ma már jól megy. Tapasztalatból tudom, hogy nem lehet kétféleképpen főzni egy konyhában, valamint képtelenség két izgő-mozgó/totyogó gyerek körül olyan ételt is tárolni, amit ők nem ehetnek. Ha mégis bevállalja valaki, ne csodálkozzon, ha egyszer-egyszer diétahiba kerül a rendszerbe. Sajnos van, hogy a legbonyolultabb zár sem fog ki egy (pláne kettő) ekkora gyereken. De mint említettem, nálunk ez nem gond, hiszen mindannyian mentesen étkezünk. Szerencsénk van, mert a nagyszülők is tökéletesen értik a helyzetet, és nem próbálkoznak különféle „csak egy kiskanál tejfölt tettem bele” című marhaságokkal. Szeretem, hogy legalább velük nem kell folyton feszülni. De sok olyan szülőt ismerek, ahol a nagyszülők az egyik legfőbb ellenség.

Hogy miből áll az ételallergiás élet? Inkább miből nem. A teljesség igénye nélkül íme, néhány momentum:

•    Például ha egy hétvégén elmész bevásárolni a gyerekekkel,  viszed a fél konyhát, mert ha megéheztek, nem állhattok meg egyetlen gyorsétteremnél sem, hogy bekapjatok valamit. Ha nem vittél kaját... na, olyan nincs, mindig kell legyen nálad valami, ami ehető. 
•    Nem rendelhetsz pizzát, amikor kedved tartja, vagy ha unod már, hogy állandóan főznöd kell. Nem ehetsz meg egy péksütit, hogy elüsd az éhed, vagy bármilyen kekszet, ami a kisbolt polcán díszeleg. Nincs opció: főzöl vagy éhes maradsz! 
•    A varációk tárháza nem végtelen. Körbe-körbe mennek kb. ugyanazok a kaják, mert hát az összetevők listája véges. Nehéz újítani. De ha egyszer végre sikerül, azt eszitek egy hónapig, mert végre van valami új. 
•    Ugyanez a helyzet a kenyérrel, zsemlével is:  mindent otthon sütsz, mert a boltiban MINDEGYIKBEN, még a vizes zsemlében is akad tej, tojás, vagy szójapor. Ha azt mondják, hogy nincs, akkor is van. Mert csak egyszer hiszed el, hogy nincs, aztán amikor aznap éjszaka a gyereked befullad és rohansz vele az ügyeletre, már tudod, hogy nem kellett volna.
•    Azt hiszed sok mentes dolog kapható a boltban? Hát nem. Mert hidd el, abban is van tejpor vagy épp tojás, amiben már végképp nem hinnéd. Például itt van nekünk a tej-tojás-származékos fogrém. Vagy a legtöbb tormában ugyanez. Ugye-ugye?
•    Az általános nagybevásárlás során nem a megszokott 15-25 ezer forintodat hagyod ott a boltban. Szokj hozzá, hogy duplázol. Mert a rizstej literje még akciósan is 600 forint, szemben a 180 forintos tejjel. A rizstejszín 350 forint, szemben a 60 forintos tejföllel. És még sorolhatnám. (1 rizstej 2 gyereknek = 1 napi adag, vagy még kevés is)
•    Gyógyszertár. Na, a másik rémálom, közvetlenül a bevásárlás után. A speciális tápszerrel kinéznek a városból, mert te bezzeg 90 százalékos támogatással kapod a tápszert. Darabja így 1000 Ft alá csúszik. Emellé jönnek a speciális vitaminok, gyógyszerek, melyeket állandóan át kell böngészned, mielőtt megveszed, hogy tuti nincs-e tiltott összetevője. A legjobb, amikor otthon veszed csak észre, hogy a gumimaci-vitaminban mégis van földimogyoró olaj.
•    Bélboholy-helyrehozóként probiotikumot kell adnod a gyerkőcnek. Ebből csak egy van, ami teljesen tejmentes. 1 doboz=fél hónap 1 gyereknek=4000 Ft. Két gyereknek 16.000/hónap. És te, aki szintén diétázol, megelégszel a nagy semmivel. 
•    Kórház. Mert gyerekekkel sajnos ott is jársz néha. Kész rémálom! Ha otthonról nem tudnak ellátni munícióval, gyakorlatilag vagy éhen halsz, vagy az allergiás reakcióidba pusztulsz bele. Távolról sem ismerik a diétás étkeztetés fogalmát. Kedvencem a tej-tojás-mentes reggeli példájára a vajas kenyér főtt tojással. Fincsi, mi? 
•    Végül, de nem utolsósorban. Megbirkózni az oktatási intézmények közétkeztetésével, ami mint tudjuk, az ételallergiás gyerekek számára ingyenes! Éppen csak  az étkeztető cég nem vállalja ezt a fajta diétás étkeztetést, amivel ennek a gyereknek együtt kell élnie (ezért nyilván nem kárhoztatható). Vagyis viheti az anyuka minden nap a reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát az oviba. Két gyereknek duplán. Három gyereknek triplán, stb. Akkor tulajdonképpen kinek is ingyenes az étkeztetése és hol? Az étkeztetőcég kapja meg a fejkvóta után azt a pénzt az állambácsitól? Vagy a bölcsi, vagy óvoda? Valaki biztosan, de hogy nem a szülő, az biztos!
•    Aztán ne feledkezzünk meg  a bölcsis/óvónénikről sem, akik azt hiszik, divatból diétáztatod a gyereket, és nem hiszik el, hogy TÉNYLEG belehalhat a gyerek egyetlen tojás elmajszolásába, de van, aki egy szelet süteménybe is. Az enyém például olyan magas értékekkel rendelkezik, hogy egy fél szelet bundáskenyérbe is. No comment.
•    És akkor még nem említettem azokat a szülőket, akik az általunk kiiktatott élelmiszereken kívül gluténra is kénytelenek diétáztatni a gyermeküket. Mert ilyet is ismerek. A gluténmentes liszt kilója 1500 Ft-nál kezdődik, és ugyanúgy otthon sütnek mindent. Napi minimum fél kiló liszt fogy el egy négytagú családnak. Számoljuk ki, csak a kenyér mennyibe kerül egy hónapban. Brutális. És a glutén még csak ki sem nőhető.

Szintén a teljesség igénye nélkül felsorolom, mit kapnak azok a szülők, akik ételallergia miatt tartósan beteg gyereket nevelnek:
•    Magasabb összegű családi pótlékot (+10.000 Ft)
•    Gyermekgondozási segélyt (GYES) a gyermek 10 éves koráig (28.500 Ft)
•    Kedvezményes utazásra jogosító igazolványt, melyet a gyermekkel együtt vehet igénybe  (gyermek+1 fő kísérő BKK/BKV térítésmentesen, távolsági közlekedés: vonat/busz 90%-os kedvezménnyel).
•    Közgyógyellátást alanyi jogon 
•    Gyermekétkeztetést: 50%-os kedvezménnyel, bölcsődében ingyenesen (a mi esetünkben pl. sehogy)
•    Ingyenes tankönyvellátást (normatív) 

A fenti támogatásokhoz az igazolást csak akkor kapod meg, ha a gyereked visszaterhelik az allergénnel, és a reakcióiban úszkálva az orvos is látja, hogy tényleg baj van. Jobb esetben ezt ambulánsan teszik, de így sem ment meg senki attól, hogy végignézd/hallgasd/bőgd/stb, ahogy szenved a gyereked. A tej 4-6 hétig ürül a szervezetből. Az igazolás évente frissítendő. 

Hogy miért írtam le ezeket? Nem, nem azért, hogy sajnáltassam magam, vagy azokat, akik hasonló cipőben járnak, erre egyikünknek sincs szüksége. Azért írtam le, hogy azok a szülők, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy egészséges gyereket nevelhetnek, tudjanak róla, hogy ilyen is van. Mert azt gondolom, sajnos elég sokan vagyunk ahhoz, hogy szinte minden óvodai/iskolai csoportba jut legalább egy allergiás gyermek. Félreértés ne essék, nem a többi szülő dolga, hogy ennek a gyereknek megkönnyítse az életét, szó sincs erről. De higgyétek el, sokat tudtok segíteni nekünk egy egyszerű és szerintem egyáltalán nem megerőltető gesztussal: szóljatok, ha a gyerkőcötök születésnapja lesz, és tortát hoztok az oviba, iskolába, hogy mi is vihessünk a miénknek valamit, amit ő is ehet addig, míg a többiek a díszes tortát majszolják! Nem tudjátok elképzelni, ez mekkora segítség! Talán akkor is sóvárogni fog szegény, hiszen ki ne tenné! De legalább nem küldik ki a teremből, együtt ünnepelheti a gyermeketeket a többiekkel, neki ez ugyanúgy élmény, mint bármelyik egészséges gyerkőcnek! Ne fosszuk meg őt ettől az élménytől, így is rengeteg dologról le kell mondania. 

Csak egy kis odafigyelés, semmi más. Hálásak vagyunk minden apró gesztusért!

 Pumi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?