Nagyon sokat gondolkoztam, hogy egyáltalán megírjam-e a történetemet, amit a mai napig mélységesen szégyellek. Hogy mi vezetett mégis a publikációhoz? Pár hete találkoztam egy fiatal anyukával, aki ugyanabban a cipőben jár, mint én, és szomorúan, szinte sírva mondta, hogy éjjeleket olvasott ezernyi családtervezéses, babaápolásos témával kapcsolatban, de a pajzsmirigy működéséről nem sok mindent hallott. Pedig ha tudta volna... minden másképp alakul. Akárcsak a mi esetünkben. Az ő javaslatára írtam meg a történetünket.

Történetem 12 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Nagy szerelem, nálam 14 évvel idősebb, jómódú férfi, majd férj másfél év ismeretség után, húszévesen pár hónap tervezgetés és mindössze hét hónap próbálkozás után végre terhesség.

Mire pozitív lett a tesztem, megvoltak az első babaruhák, a babaágy. Természetesen terhesvitamint szedtem, letettem a cigarettát, kerültem az alkoholt. Csak egyetlen dolgot mulasztottam el, mert nem is gondoltam, hogy nekem, húszévesen, makkegészségesen bármi problémám lehet, ami esetleg befolyásolja a terhességem és gyermekem egészségét. Nem tudtam, hogy egy rutin vérvizsgálat egy várva várt, tervezett terhesség előtt milyen fontos is lehet. Pedig mint utólag informálódtam, a körzeti orvos adott volna a laborba gond nélkül beutalót. Sajnos erre, az esetemben először a 11. héten került sor.

Szóval 41+4 napra megszületett látszólag makkegészségesen, 3250 grammal a kisfiam. A terhesség úgyszólván  gondtalan, felhőtlen mesevilág volt. Készültem/készültünk az új kis jövevény fogadására. De a kórházból való hazabocsájtás után szertefoszlottak a rózsaszín álmok.

Rettentő nehéz volt minden. A kisfiam csak sírt, és sírt, minden nap, és órák hosszat, egyéves koráig folyamatosan, noha a szoptatással és kezdetben a gyarapodásával sem volt gond. 3,5 hós korára megduplázta a születési súlyát, négy hónaposan 8 kg volt. Voltam vele egyszer a körzeti orvosnál, aki azzal nyugtatott vagy rázott le, hogy „hát jól gyarapszik a baba, nincs semmi gond”, meg hogy „némelyik gyerek sírósabb, mások kevésbé”. Igazán komolyan sem vett, meg sem vizsgálta a gyerekem. Én persze naivan megnyugodtam, magamban kerestem a kudarc okait.

Az első felismerés tíz hónapos korában jött: elkapott egy hasmenést okozó vírust, és kiszáradással kórházba került. Az ottani lelkiismeretes, fiatal gyerekgyógyász részletesen kikérdezett engem Máté fejlődésében kapcsolatban. Valami akkor és ott nem tetszett neki. Azok a dolgok, amiket én normálisnak és átlagosnak véltem, sajnos megkésett fejlődésre utaltak. (Amúgy a védőnőnk is mindig azt mondta addig a percig, hogy a „gyerekek nem egyformák”.) Csak néhány a tünetekből: mindig sírt, ha hasra tettem le, ezért kerültem is ezt, amennyire csak lehetett, és az sem volt feltűnő, hogy öt hónaposan még nem tartotta a fejét szabályosan. Ennek a dolognak a másik következménye a lelapult, deformálódott koponya lett. Tíz hónaposan még csak ügyetlenül próbálgatott kúszni, noha ebben a korban szinte minden baba szuperül tud mászni. Gond volt az ételek bevezetésével: csak az anyamell kellett neki, gyakorlatilag nem tanult meg soha cumisüvegből enni, ez is vezetett a fentebb említett kiszáradáshoz, és a későbbiekben is csak nehezen javítható gyarapodási késéshez.(Hát igen, a speciális, magas kalóriás tápszert is cumisüvegből kellett volna elfogyasztania, de neki ez nem ment.) Én nem hat hónapos koráig, hanem majd’ nyolc hónapos koráig szoptattam kizárólagosan, és naivan azt hittem, hogy ezzel jót teszek. Nem zavart, hogy elutasította a kanalas ételeket, mert a környezetem mindig megnyugtatott.

Akkor a kórházban a zárójelentés a következő „pozitívumokat” tartalmazta: súlygyarapodásban és mozgásfejlődésben korához képest elmaradt, tíz hónapos csecsemő. Tátongó nagy kutacs (6,5x4cm), 25 percentil alatti koponyaátmérő, arc-és agykoponya aránybeli eltolódás, nagy nyelv, mely a szájból gyakran kiöltve található, táplálási nehézségek. Születési fénykép alapján megállapíthatóan dülledt szemek, kezdetben enyhe kancsalság, az anya elmondása alapján problémás első fél év. Terhességi és szülési anamnézis máskülönben negatív. Tisztelt Gyermekklinika, kérem a fent említett okokból a gyermek alapos vizsgálatát!

Valahogy mindig éreztem, hogy Máté nem olyan, mint a többiek. Az elbocsátás után kb. két hétre kaptam a gyermekszakrendelésre időpontot Budapesten. A kedves, idős öregúr szintén alapos kórtörténetet vett fel, ahol az anyai betegségek taglalása után valahogy szóba kerültek a szedett gyógyszerek. És itt el is értünk a terhességem 11. hetén felfedezett, és onnantól gyógyszerrel pótolt pajzsmirigy elégtelenséghez. Nagy sóhaj, kínos csend. Komoly, szűkszavú, mégis emberséges magyarázat (szavait talán sosem fogom feledni): a magzat agyának és végül is minden szervecskéjének kifejlődéséhez szükség van erre a hormonra, és ez nálam hiányzott a kezdetekben. És ami a legfontosabb, a magzati szervek a fejlődés kb. tizedik hetére „elkészülnek”, utána csak a méretük változik, és érnek a külvilági életre. Noha nálam „csak” egy apró, a határértéktől alig eltérő hiány volt, nem tudta biztosítani a megfelelő fejlődéshez szükséges mennyiséget, és a későn elkezdett pótlás nem „javított” meg minden problémát. Akkor tudtam meg, hogy a természet „jósága” miatt viszonylag ritka a teherbeesés ilyen hormonproblémával. Viszont ha megtörténik a fogantatás, különböző súlyosságban jelennek meg a tünetek: kicsi fej, aránytalanul kicsi agykoponya, könnyen deformálódó puha csontok, lábfejdeformitások, nagy nyelv, születéskor riadt, dülledt szemek, nagy, sokáig nyitva maradó kutacs, lassult mozgásfejlődés, táplálási gondok, viselkedési zavarok, nyugtalanság, sírás, értelmi visszamaradottság, súlyos esetben akár a teljes kreténizmusig. Széles a skála...

Hát megvolt a diagnózis. Először elkeseredés, utána próba a menthető mentésére.

Ma Máté speciális iskolába jár. A matekkal komoly gondjai vannak, viszont a beszédkészsége különösen jó. Már kisgyerekként is feltűnő volt, hogy nagyon hamar megtanulta a szavakat, kétévesen folyamatosan beszélt, bár biztonsággal egyedül járni még nem tudott. Hiperaktív, csecsemőként, kisgyerekként sem tudta semmi 1-2 percen túl lekötni a figyelmét, koncentrációzavaros, de legalább szívesen olvas és szeret mesét és verset mondani. Hát ezeket az eredményeket értük el, dióhéjban, az egyévesen megkezdett, heti többszöri, célzott fejlesztésnek köszönhetően.

 Pár szó még zárásként: az első férjem elhagyott minket, amikor Máté hat hónapos volt. Nem bírta a hangos sírást, az elkeseredettségemet. Utána újra megtaláltam a szerelmet, és van egy három évvel fiatalabb kisfiam, Zsombor. Hát igen: mintha ő sosem sírt volna, hét hónaposan nemcsak mászott, hanem felállt, három hónaposan oda-vissza fordult. A két gyerekem tűz és víz. Bár csak 37.hét+2napra született, mégis 3 cm-rel nagyobb volt a buksija, és majd 800 grammal nehezebb volt, mint Máté. Pedig Zsombival csak 8,5kg-t szedtem magamra, nem 22-t (mindkét terhesség előtt 56 kg voltam). Zsombor osztályelső, nagyon okos gyerek, így legalább tudja segíteni, támogatni a tesóját. Azt hiszem, ők ketten így is a legjobb testvérek és a legjobb gyermekek. 

Liliána

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?