Mindig is tetszett a Bálint név. A Zsebtévében a bűbájosan együgyű Takács, irodalomórán a balladázó bátor Balassi, no meg a margarétát nevelő gazda, mind-mind imponáltak. Megfogadtam magamban, ha egyszer apa leszek, a fiamat is Bálintnak fogom anyakönyvezni. Vagy inkább apakönyvezni. Húszegynéhány éve nem hittem, hogy ennek a napnak mégis lesz negatív kicsengése. Pedig lett.
A rendszerváltozás után az ország elkezdve majmolni a nyugati kultúrát, átvettük az angolszász országokban divatos Valentin napi szeretetcunamit is. Február 14-én vezényszóra mindenki egymás nyakába borul, csókok cuppannak a rózsás orcákon, pajkosan fraternizálunk a főnökkel, cserepes virágot veszünk a hátunk közepére kívánt anyósnak, pink hálóinggel lepjük meg életünk párját. Pedig tegnap még durván összeszólalkoztunk, röpködtek a B betűs szavak, és egy se volt köztünk Bálint. Hmm. Ilyenek volnánk?
Egy átlagosan szürke hétköznap kedvéért képesek vagyunk szembe köpni magunkat, csak hogy fenntartsuk a látszatot? Angyali mosolyunk mögött keserves kínok húzódnak, a nehezen kibökött „szeretlek” nem őszinte megnyilvánulás. Így vagyok a karácsony hazug üzenetével is. Miért aznap szeressem felebarátom, miért aznap ássam el jó mélyre a csatabárdom, miért aznap kössek békét a világgal? És vajon mi lesz a többi háromszázhatvanegynéhány nappal?
Csak a férfiak nevében tudok beszélni, de nyilvánvaló, hogy a teremtés koronája dátumokban gondolkodik, racionális tervszerűséggel, a szív rezgéseit figyelmen kívül hagyva. Kedves barátom 30-as decens apuka, kínosan ügyel arra, hogy ezen a napon még véletlenül se menjen haza vörös rózsa nélkül, mint tavaly, amikor épp emiatt robbant ki egy mini rózsák háborúja. A női lélek érzékeny műszer, ezen a „szent” napon meg pláne. Egy láthatatlan fantom sulykolja belénk imáját: ma pedig a szerelem veszi át a hatalmat a Földön. Ha törik, ha szakad.
A teremtés koronája pedig az elmúlt bő két évtized alatt megtanulta, hogy nemcsak az a fontos, hogy mikor játszik rangadót a kedvenc focicsapata, hanem az is, hogy február 14-én sörprájzzal osonjon haza. Mégis érzek a dologban egy burkolt üzleti fogást, ravasz marketing-stratégiát. A legnagyszerűbb emberi érzést alantas célokra használják. Mert nézzük csak.
Ilyenkor a bevásárlóközpontok ontják magukból a csicsás-puccos-pinkes giccseket, van itt kérem minden, mint a csöngei búcsúban. Képeslap a sóhereknek, lufik, édességek, pacsulik, zenélő doboz, benne tüllruhás táncosnővel a tehetősebbnek. Ami közös eme hatásvadász cuccokban, hogy legyen rózsaszín, csillogó és szív alakú. A kínai árus mysweetheart feliratú, hímzett pakisztáni párnát ajánlgat magyarul, de hol van a nemzeti identitás, Le Cseng, kérdezhetném. Főleg így holdújév tájékán.
Szóval ez az ünnep nekem mesterkélt és hazug, ki is iktattam a naptáramból. Ha én szeretek valakit, akkor hajnali 2-kor is csókot lehelek az arcára, a pénteki dugóban is megfogom a kezét, és a reggeli ébredéskor is azt rebegem neki, te vagy a legszebb nő a Földön. Csak kérem, hogy ne mondják meg, hogy ezt melyik napra időzítsem.
Számomra február 14 így továbbra is a kisfiam névnapja, a név latin megfelelőjéről pedig legfeljebb Al Capone New York-i vérengzése, valamint egy Robinson-LaMotta bokszmeccs ugrik be. A Valentin napi mészárlás...
Clown
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
