Valahol ott hagyhattam abba, hogy nem is olyan egyszerű a gyermekvállalás, mint ahogyan mi azt gondoljuk. És persze ehhez még jönnek a nehezítő körülmények. Tavaly kiutaztunk külföldre, s megkértük a nagyszülőket, hogy addig költözzenek a házunkba.
Persze ebből az lett, hogy azóta is együtt lakunk. Alig vártuk a férjemmel, hogy végre saját legyen, ahol csak mi vagyunk. Nagyon aranyosak, tényleg, s rengeteget segítenek anyagilag, de…
Azért csak az együttéléssel jönnek ki a problémák is. Főleg, hogy most már Petikém is van, s ugyebár mindenki szeretné nevelni egy kicsit. Arról nem is beszélve, hogy szerintem mindenkinek meg van a maga kis elképzelése, hogy hogyan is szeretné nevelni a gyerekét, mivel szeretné etetni.
Miután hazajöttünk külföldről, s úgy nézett ki a dolog, hogy együtt maradunk, elkezdtem munka terén körbenézni. Kaptam is egy ajánlatot heti 3 alkalomra. Szuper! Petyát betettük magánbölcsibe, így csak azokon a napokon dolgozom, amikor ő bölcsiben van, meg egy hétvégén. Na, amint elkezdődött a munka, s kiderült, hogy a nagymamának kell majd elmennie érte, megkaptam, hogy nem bébiszitternek jött ide. Ja, és persze a nagymama nem dolgozik 10 éve. Míg más a munka mellett segíti a gyerekeit, unokáit, neki ez sok lett. Azt is megkaptam, hogy sokkal többet kell főznie és takarítania. Hát… erről inkább nem is írnék, mert így személytelenül is ciki lenne leírni.
Ezek után hagyjam otthon úgy Petyát, hogy tudom, nem szívesen vigyáznak rá? Na, ne!!! Szerettem volna keresni egy olcsóbb bébiszittert, akkor meg azt kaptam, hogy milyen ciki, hogy ő itthon van s mindeközben meg bébiszitter vigyáz a gyerekre. Akkor most mi van?
Petyának az a mániája, hogy egyfolytában enne. Ehhez persze nem segít az hozzá, hogy mindenki más időpontban érkezik haza, így máskor is eszik. Ő mindenkivel elhiteti, hogy éhes. Direkt mindenkit megkértem, hogy ne etesse senki külön. Ha valaki szeretné megetetni, akkor adja neki oda az ebédet vagy a vacsit. De nem találtam hallgató fülekre. Reggeltől estig egy kis sajtkocka, egy kis joghurt, csoki… és persze mindig azzal a kanállal, amivel a másik eszik. Volt olyan, hogy háromszor, négyszer kakilt a gyerek, vagy kihányta a kaját. S hiába szólok kedvesen, erőteljesen. Vannak ételek, amiket még nem szívesen adnék neki. Erre mindig megkapom, hogy amikor az ő gyerekük kicsi volt… De most az én gyerekemről van szó!
Minden gyereknek van egy időszaka, amikor csapkod a tárgyakkal, dobálózik. Erre azt mondta az apósom, hogy vigyem el pszichológushoz a gyereket! És most én kezdjek el kioktatni egy majdnem 60 éves embert?
Szóval nagyon nehéz! S ami a legnehezebb, hogy ezeket a dolgokat nem tudom elmondani a férjemnek, mert biztos visszamondaná, s abból meg csak konfliktus lenne, s az után meg úgy hazamenni, hogy kerüljek valakit a saját házamban? Megpróbálom nézni a jó oldalát, hogy a rezsit felesben fizetjük, de néha már nagyon a padlón vagyok.
Cucuka
