28. hét
Eltelt az utolsó munkahetem is, többet már nem megyek a munkahelyemre egész napra dolgozni. Aláírni valószínűleg majd még be kell mennem júliusban egy-két dolgot, de végre végeztem a melóval. A héten még Pesten vagyok egy kötelező egyhetes képzésen, ezért is húztam ki idáig a munkát. Merthogy már nagyon fárasztó volt. Nem is a munka érdemi része, hanem a körülmények. Hogy nem dőlhettem le kicsit pihenni, ha úgy éreztem, nem tudtam sehova feltenni, felpolcolni a bokámat azért, hogy ne dagadjon, hogy hajnalban kellett kelnem és vezetnem. Nyilván jó kis panaszáradatnak hangzik, de ez így a második trimeszter végére már elég fárasztó lett, és mivel eleve itthon terveztem tölteni a nyarat, már tavasszal elmondtam ezt a tervemet, hogy idáig dolgozom.
Amit persze a főnököm el is felejtett. Egy-két elejtett megjegyzéséből, miszerint majd én szeptemberben helyettesítem még a kolléganőmet, illetve, hogy akkor nyáron hogyan tűzök tárgyalást, jöttem rá a kollégákkal együtt, hogy valószínűleg totál kiment a fejéből, hogy nekem ez az utolsó hetem. Így kedden be is mentem hozzá, és finoman céloztam rá mosolyogva, hogy ugye nem felejtette el, hogy ez az utolsó hetem, ahogyan azt már megbeszéltük. Jó nagy kikerekedett szemekkel nézett rám, aztán közölte, hogy de bizony, neki teljesen kiment a fejéből az egész (nem tudom mit hitt, miután minden nap látta a hasamat), és akkor neki most intézkednie is kell, mert hát ügyelosztás és társai. Még szerencse, hogy az engem helyettesítők nem felejtették el.
Már a múlt héten is igyekeztem törekedni arra, hogy minél több aktámat fejezzem be, és minél kevesebb ügyet hagyjak magam után, de persze az utolsó hétre még bejött egy utolsó tárgyalás, egy utolsó közvetítés, egy utolsó panaszos… Szóval volt még hajtás bőven ebben a pár napban. Az engem helyettesítő, váltó kolléganő kérdezte meg utolsó előtti nap, hogy vajon nem fog-e hiányozni nekem a munka, nem sajnálom-e, hogy itt hagyom most őket. Mondtam neki, hogy megint eljutottam a terhességnek abba a fázisába, amikor már egyáltalán nem bánom azt, hogy egy ideig nem fogok dolgozni, bármennyire is szeretem a munkámat. Most már jó lesz otthon lenni, és elkezdeni hangolódni meg készülgetni az újabb kisbabára.
Meg ott van az is, hogy otthon sem unatkozom. A lakás hetek óta hanyagolva van, a jövő heti pesti távollét és az utána következő nyaralás után már alig várja, hogy végre nekiálljak rendesen kitakarítani tetőtől-talpig. Még a lányom téli, kinőtt ruháit se válogattam át, az nekem egy külön kör lesz rendszerezni és elpakolni (említettem már, hogy én mennyire utálok takarítani és rendet rakni?). Most hétvégén megint azért nem jutottam el a lakás takarításáig, mert meggy-szezon van, szombat-vasárnap anyósomnál, illetve anyukáméknál szedtük le és raktuk el a meggyet lekvárnak, befőttnek, szörpnek, valamint zöldborsót pucoltam egy teljes délutánon keresztül. Lányunk egész jól tűrte, hogy ő csak másodlagos volt, sertepertélt körülöttünk, babázott, meg persze a zöldborsót lopkodta, ami az ő kedvenc étele. A következő gyümölcs-kör szeptemberben lesz az almákkal, de azt hiszem, azt a férjemnek már egyedül kell csinálnia, én nem fogok tudni akkor már segíteni neki.
A héten dokinál is jártam, szerencsére minden rendben van, így engedélyt kaptam a Pestre és Sirokra utazáshoz. Csak annyi kitétele volt, hogy kizárólag természetes vizekben fürödjek és ússzak, a medencés vizeket idén hagyjam ki. Ezt igyekszem is betartani, bár lehet, hogy nagyon nehéz lesz a meleg nyári napokon.
Apropó meleg nyár: meglepően jól viselem eddig a meleget. Nem vagyok rosszul tőle, nem vág fejbe, nem is nyögdécselek tőle látványosan, mint egy-két anyukatársam a játszótéren. Két dolog zavar csak ezzel kapcsolatban: az egyik, hogy izzadni viszont nagyon izzadok, a másik pedig a bokadagadás. Valahogy nagyon nem tudom elérni, hogy estére ne legyen buci a bokám (bár a védőnő és a doki is megnyugtatott, hogy ekkora mértékű dagadás természetes és semmi gond nincs velem), szóval ha bárkinek van ezzel kapcsolatban jó tippje, ne habozzon és ossza meg velem.
A mostani héttel pedig befejeződött a második trimeszterem, ami szerencsére az elsőhöz hasonlóan nagyrészt eseménytelenül telt el. Általában jól is éreztem magam, bár valahogy szerintem a korábbi alkalommal ennél még sokkal jobban voltam, de lehet, hogy csak fárasztóbbak a körülmények. A terhesség igazi nehézsége, a harmadik trimeszter azonban még csak most kezdődik! Ajaj, még majdnem három hónap!
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
