Idén is a Generali Gyerek Sziget ad otthont a nyári vakáció első programjainak, ahol három napon át énekesek, zenészek, bohócok, artisták és mesteremberek lepik el a Hajógyári-szigetet. Ne lepődjünk meg, ha vásári forgatagban találjuk magunkat, vagy számháborúzó cserkészekkel és morzézó amatőr rádiósokkal találkozunk. Június 21-23. között Óbudán újdonságok, régi kedvencek, móka és kacagás várja a családokat ingyenes programokkal reggel 10-től este 6-ig.

A Generali Nagyszínpadon már péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután pedig Halász Judit lép színpadra. A három nap során fellép az Apacuka együttes, a Kiskalász, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl is. Különleges zenei élményt nyújt a Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses előadás, ahol Grecsó Krisztián is táncra perdül a gyerekekkel.

A Gyerek Sziget szervezői a kicsiknek és nagyoknak egyaránt pazar programokat kínálnak. A legkisebbeket Babajátszóház várja, ahol játékra és pihenésre is van lehetőség, míg szakemberek mozgásfejlesztéssel és tanácsadással segítik a szülőket. A sportprogramok között idén új elemként jelenik meg a Gymnathlon, amely a gyermekek testi fejlődését és érzelmi megerősítését célozza, hogy egy életre szóló sportszeretetet alakítson ki.

Az anyukák a Maminbaba hordozós fitness programon vehetnek részt, ahol babáikkal együtt tornázhatnak. Az energikus lurkókat mindhárom napon Óriás Ugrálóvár és Generali Akadálypálya várja, ahol Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes pályán, és akár oklevelet is szerezhetnek. A gyerekek emellett kalandos számháborúban vehetnek részt a Cserkésztáborban.

A Kukutyinban régi mesterségek elevenednek meg, az Állatsimogatóban a vidék állataival ismerkedhetünk, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságot.

A Generali Nagy Családi Kalandjáték hatállomásos játékán ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal találkozhatnak a gyerekek, és megtanulhatnak jól segíteni is. A játék végén a The Human Safety Net Adománybüfében palacsintát, limonádét és hot dogot fogyaszthatnak, támogatva egy nyári szülő-gyermek tábort nehéz helyzetben lévő családok számára.

A Gyerek Paradicsomban a környezetvédelem és fenntarthatóság áll a középpontban, izgalmas Gasztrokalandokkal, kertészkedéssel, madárismerettel, papírmerítéssel és sárkánylengetéssel.

A Gyerek Szigeten mindig van egy kis cirkusz, ahol bohóctréfák, bűvészmutatványok és zsonglőrtrükkök szórakoztatják a nagyérdeműt. A Karamella cirkuszvilágában még önkéntes bohóctanoncok is porondra léphetnek. Rolando Bűvészmester titkos trükkökkel készül, amelyekbe csak szigorú titoktartás mellett avatják be a bátrabbakat. A Kezes-lábas Játszóházban roncsbringákból készült játékokkal és kerékpáros eszközökkel tehetjük próbára magunkat.

A Generali Gyerek Sziget háromnapos fesztiválja idén is felhőtlen szórakozást, kalandokat és új élményeket kínál. Részletes programokat a www.gyereksziget.hu oldalon találsz.