22. hét
A hét jó részét Magyarországon töltöttük, egyedül utaztam haza a gyerkőccel, nem volt igazán segítségem leszállásig. Vagyis a férjem elkísért ugyan a vonatig, háti hordozóban rajta a gyerek, de onnantól rajtam állt a dolog. Magyarországon pedig anyukám várt a reptéren.
A kisfiunk szépen tud jönni gyalog, és a sok vonatozás és egyebek miatt úgy döntöttem, csak macera lenne, ha a babakocsit is vinném. Részben igazam is volt, csak egy tényezővel nem számoltam: Mi van, ha pont akkor zuhan álomba, amikor utazás közben vagyunk? Na, de erről kicsit később.
Utazás gyerekkel: a kezdetek
Szóval kezdjük a reptéren: 40 perces sor, de muszáj volt feladnom a kézipoggyászok közül az egyiket (a gurulóst), ő meg igencsak nehezen viselte. Már a földön kúszott-mászott, minden baja volt. Totál zizi volt megint, kezdek azonban rájönni, mi az oka, ha így viselkedik.
Van, amikor nem jelzi, de 100 százalékos figyelmet igényelne. Ha ez sérül, akkor „színészkedik”, vagy akár mondhatnám úgy is, olyan dolgot tesz, amivel tudja, hogy figyelmet kap. Férjem szerint nem kicseszésből csinálja ezeket, hanem ez az „anya, figyelj rám és csak és kizárólag rám”. És nem bír magával persze, mert nem mehet, ahová akar, és nem csinálhat, amit akar. Jó gyerek, de gyerek. A férjem folyamatosan azt tanácsolja, kezeljem ezt a helyzetet úgy, mint egy jó barátot, aki kicsit sokat ivott, és nem tudja, mit csinál, úgyhogy haza kell kísérni, türelmesen. Na, én az italos „barát” helyzeteket nehezen viselem, nehezen tudom kezelni, nem én vagyok az, aki ilyeneket kísérget. Szóval sokat kell még tanulnom.
Ilyen volt ez a helyzet is, ugye egyedül utaztam, segítség nem volt, nekem meg a figyelmem megoszlott a gyerekem, meg ugye az utazással járó dolgok közt. Utána a biztonsági ellenőrzést sem viselte jól, sikerült megint kiszedniük a sorból, (elfelejtettem az órát levenni, sokáig nem volt, nem szoktam hozzá). Szegénykém nagyon sírt, engem meg kétszer is visszaparancsoltak a test-szkennerbe. Sajnos annyira elhúzódott az egész, hogy a végén már nem volt idő vizet venni a gépre szállás előtt, szendvicset sem, a nassolnivaló meg, amit vittem, nem volt jó neki (éppen).
Repülőn
A gépen folytatódott a sírás, nem ezzel a géppel akarok menni, a kicsivel, nyissák ki az ajtót, ki akarok szállni. Nehezen viseli a kötöttségeket, márpedig ott szépen kellett ülnie, nem kibújnia felszálláskor. Próbáltam nyugtatni, kisautót adni, mesét nézetni vele, megbeszélni, hogy mi a baj, miért akar leszállni. Nem mondta el, csak hajtotta a korábbiakat. Haza akart menni az apjához, hiába mondtam, a nagyszülők mennyire várják. Végül álomba sírta magát, így teljes mértékben azt hittem, fáradt volt, ezért ment ez a program nála. Tévedtem, nem kicsit.
Buszon
Az utat szépen végigaludta, csak a lerobbant shuttle buszon nyűgösködött a terminálig. Anyukám már kinn várt. Kérdezte, milyen volt az út, és amin én ledöbbentem, anyunak elmondta, mi volt a baja. Félt. Félt a repülőgéptől. Miért? Mert nagy volt. Teljesen ledöbbentett, nekem nem tűnt úgy a gépen, mint aki fél. Sokat repült már, ezért is nem értem.
Vonaton
Indultunk Ferihegy vasútállomáshoz. Azon gondolkodom az utóbbi időben, mióta áll az egyes terminál, hányszor működött ott a lift. Leginkább nem működik. Még szerencse, hogy nem vittem a babakocsit, az is plusz kiló lett volna ott. A kisfiam szépen felbaktatott.
Az IC-n még mindig nem volt pelenkázó, miért is lett volna, szerencsére a reptéren cserélt pelus hazáig kitartott. Barátnőm nagyon rendes, rendszeresen segítjük egymást, ahogy tudjuk. Amióta apu nem tud vezetni a műtétje óta, ő jár ki elénk Szolnokra.
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, itt terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Kövesd a Bezzeganyát te is!
Szüleimnél persze tündér jól viselkedett, megint kezdtem azon gondolkodni, tényleg azért ilyen, mert minden szempár rá szegeződik? Amin még meglepődtünk, hogy az ételek jó részét is nagyon jóízűen megette. Nálunk ugye volt, mikor az apja főztjét eldobta. Most vagy ennyire bejönnek neki a magyar ízek, vagy tényleg nem tudom.
Másnapra nem volt nagy program, csak este elmentünk megnézni az ismert, kivilágított házat. Tavaly még be lehetett menni, idén azonban nem. Elneveztük a télapó házának.
Utazás Budapestre
Pénteken jött a sűrűje, Budapestre utaztunk, így már 11-kor elindultunk, hogy délután mindent el tudjunk intézni. 2-re értünk Pestre, a buszos út miatt viszont első út a plázába, folyóügyekre. Totál meglepődtem, hogy az étkező résznél nincs külön babás pelenkázós vécé, a mozgássérült vécében sem volt. Gyors peluscsere a gyereken, és indultunk is tovább. Vittem az általam használt vércukormérő márkát valakinek, át kellett venni a receptet a pajzsmirigy gyógyszerhez, majd találkozás a leendő bébiszitterrel. Emiatt jött anyu és a kisfiam is velem, szerettem volna látni a reakcióját. Először 1-2 percig nagyon nézte, ez ki, miért van itt, de hamar barátság és picsi-pacsi lett belőle, így úgy néz ki, január közepe és március közepe közt tudjuk, kivel lesz majd. Jobb ez így, nem kell nagyon a család terhére lenni, de ami még fontosabb, a kisfiunk végig velünk lesz a szülés előtt, remélhetőleg nem fogja úgy érezni, a tesó kitúrná innét.
Sajnos sietés volt, még mentünk a szokásos nőgyógyászatra is, genetikai ultrahang. Sajnos a buszon elaludt a gyerek, na, ez volt, amire nem készültem fel, vihettük ölben.
Ultrahang
Ultrahangnál kis bújócskázós volt a lányunk, nehezen mutatta magát. Mindene rendben, szépen fejlődik. Viszont kb. 3 nappal nagyobb, mint kéne, menzeszhez viszonyítva kb. 5-tel. Ráadásul aludt is, szinkronalvásban a fiammal. Fel kellett valahogy keltenünk a babót odabenn, szóval fel-alá járkáltam az épületben.
Ez az a hely, ahol korábban az előző babával kapcsolatban a rossz hírt közölték. Bennük bízom. Mire Mana felébredt, a fiam is. Mana szíve, gerince, szája, orra, mindene rendben lévőnek tűnik. Megnyugodtam. Sajnos a kisfiam meglátta a játszósarkot, alig bírtuk rávenni, hogy induljunk hazafelé.
Hétvégén számítógép-szerelés, nyomtatószerelés, tablet beállítás és egyéb szokásos móka volt a részemről. Amikor ott vagyok, minden ilyen rám zúdul, mert én értek hozzá. Az egyik vinyó smart funkciója haldoklik, így lehet a vinyó is, a nyomtató most már nem eszi meg a papírt. Apu telefonját is be kellett állítanom, meg a laptopján nyelvet állítani. Ez volt az a laptop, ami anno „szomjas” volt. Pár napig tökéletesen is ment, de mikor utaztunk vissza, akkor apu szólt, megint van valami gond. Majd megoldom januárban, akkor megyek megint.
Húgomék is jöttek, aznap este egy jót játszottunk, anyum játszott addig Kevinnel. Itt megint előjött, hogy anya nem figyel, néha biza repültek az autók. Nem értem, miért teszi, két autót is eltört megint.
Másnap egyik barátnőm ugrott be a gyerkőceivel, sajnos kicsit fejfájós voltam, körülöttem meg mindenki hangos, kicsit nehezen viseltem. De jól éreztük végül magunkat, a fiam is örült a társaságnak, mutatott ő ott minden autót, adta a perecet a gyerekek szájába.
Utazás gyerekkel hazafelé
Hétfőn jöttünk vissza, ekkor éreztem, hogy ha bealszik, akkor ez már nekem sok. Mármint nehéz. Debrecenből indult a gép, a gyerek dédije ott él, oda mentünk látogatóba. Anyu megint eljött velem, de csak az állomásig, a következő IC-vel már ment is haza. Ezúton is köszönöm neki, hogy jött velünk, sokat segített. Viszont még jó, hogy vittünk babahámot, párszor meg akart lógni a gyerek, könnyebb volt így villamosra szállni. A dédit először méregette, itt kicsit több idő kellett, de a végén ment a közös játék, el sem akart jönni.
A reptérre menet a villamoson végül elaludt, nehéz volt leszállnunk, konkrétan mire felvettem a gyereket, a kézi gurulóst, meg a hátizsákom, a villamosvezető bezárta az ajtót, és kiállt a forgalomból. Szerencsére észrevette és kinyitotta végül.
A reptéri buszra egy kedves hölgy segített feladni a gurulóst, én meg felszálltam a még mindig alvó gyerekkel. Érdekes egy-két útitárs, megkértem az ajtónál leülni szándékozó hölgyet, hogy átadná-e a helyét, mire van elég üres hely még a buszon morgolódással, de végül átült.
A reptéren segítettek leszállni, levették megint a gurulóst, egy szavam nem lehet, nagyon rendes volt jó pár útitársam. A poggyászfeladásnál megint éktelen sírás lett a fiamnál, megint nem mondta el, mi a baj. Újból biztonsági teljes ellenőrzés, pedig most le volt véve az óra. A fiamat is megnézték, de ekkor ő már totál készen volt, teljesen belelovallta magát a sírásba. Nem
csak felnőttnek, neki is sok ennyi utazás. Reggel fél hat óta végül is már úton voltunk. A reptéren benn az ellenőrzés után kerestünk pelenkázót, nem volt. Legközelebb, ha megyek, erre legalább készülök.
A repülőn most nem volt sírás, csak a turbulencia miatti sok becsatolás nem volt nagy kedvenc. Mind a légiutas-kísérők, mind az utasok körülöttünk jó fejek voltak, segítettek.
Végre otthon
Hazaérve megint bealudt volna a gépen leszálláskor Kevin, szerencsére a hátsó szomszéd pár sokat segített, próbálták keltegetni, játszani vele. Leszállásra végül felébredt nagy nehezen, utána meg végigdumálta az utat. Férjemet riasztottam, babakocsit hozzon, jöjjön ki a vonatunkhoz. Mocsok hideg volt, és a gép leszállása után három órával nagy nehezen, még épp éjfél előtt haza is értünk. Friss házi tk kenyér, kitisztított szőnyeg és összeszerelt asztal várt.
Az útból sokat tanultam, és bár az orvos szerint nyugodtan repülhetek még, már csak egyszer megyek a szülésig, akkor is egyedül, visszafelé pedig már lesz segítségem a gyerkőc mellé. Vagy veszek olyan kézipoggyászt, amin tud ücsörögni.
Tildy
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
