Hát úgy tűnik, hivatalosan is óvodás lett a fiam, legalábbis tegnap volt az első igazi napja – már nem beszoktatásnak hívjuk, és fizetünk is érte. Nagyon büszke vagyok rá.
Amint belépünk az épületbe, már tudja, hol van a csoportja, befut, és megy is játszani, látszik, hogy nagyon szeret ott lenni és boldog, és nekem ez a legfontosabb. Mivel jó idő volt már, kint voltak az udvaron, mire mentünk, a nagy, füves részen, ahol szintén rengeteg játék van, egy nagy homokozó, és ott voltak a nyuszik is. Mikor mentem érte ebéd után, egy kis asztalnál ült két másik gyerekkel, és elmélyülten tüsi-építőzött, de amikor meghallotta a hangomat, felderült a kis arca, és boldogan rohant felém „Mommy, Mommy” felkiáltással. Szerintem ennél meghatóbb dolog nincs az anyaságban, hogy ez az egy aprócska személy ennyire ragaszkodik hozzánk, és feltétel nélkül szeret minket, hát nyeltem a könnyeimet, na.
Kaptunk egy A4-es papírt, Sebiről készült fotókollázst az első napjáról, nagyon kedves kis ajándék volt ez, valószínűleg keretbe fogom tenni és kitesszük a falra, nagy lépés ez. Szerencsére majdnem az összes ebédet megette, és utána az egész joghurtját is. Amikor mondtam, hogy megyünk haza, integetett, elköszönt angolul, és már útra készen várt az ajtónál. Annyira okos, komolyan.
Ma is oviban van délelőtt, én már végeztem a házimunkával, és nagyon várom, hogy lassan mehessek érte. Persze jó ez a kis egyedüllét, de hosszú távon nem bírnám nélküle. Ha egész nap vagy egész héten kellene mennie, az lehet hogy sok lenne nekem is és neki is. Természetesen könnyebb így takarítani vagy főzni, hogy nem kísérik utamat apró kis lábak.
Volt időm kicsit a ruháit is átpakolni a szekrényében, és akkor akadt a kezembe a gondosan félretett kis „baba-Sebi” csomag, tele apró kis emlékmorzsákkal: az első kisrugija, amit a kórházban viselt, kiscumi, névre szóló cumilánc, az aznapi újság, az első játék, amit négy hónaposan választott egy boltban, kis rongyika… Le kellett ülnöm jó pár pillanatra, mire felocsúdtam ebből az egész érzelmi lökésből.
Hihetetlen gyorsan megy az idő, emlékszem, amikor megszületett, amikor törékeny kisbaba volt, amikor ezeket a babacuccokat használtam vele, most meg itt vagyok egyedül, mert a fiam óvodában van, annyira durva belegondolni ebbe! Ilyenkor eszembe jut, hogy minden percet ki kell használni, mert hipp-hopp elmennek a kisgyerekévek, és már nem akarja, hogy együtt játszunk, mert lesznek majd barátai, vagy ciki lesz puszit adni, vagy ottalvós buliba megy… Ahh, erre még gondolni sem akarok, azt hiszem.
A.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
