Az árnyék

Terhességem 8. hete körül egyre gyakrabban éreztem alhasi fájdalmat. Környezetemben nem akadt senki, aki a közelmúltban szült volna (a családban legidősebb „gyerek” vagyok, barátnőimnek még nem volt gyerkőcük). Reggeli rosszullétekről hallottam ugyan, de nem fájásokról. Arra jutottam, hogy a biztonság kedvéért elmegyek a nőgyógyászhoz. Fogadott orvosom nem lévén a körzeti nőgyógyásznál üldögéltem egy-két órát. A doktor úr rögtön javasolta, hogy a másik szobában nézzük meg ultrahanggal. Eddig különösebben nem féltem, de a nyugdíjas korú, kimért orvos egyre jobban azt az érzést keltette bennem, hogy van ok az aggódásra. Felfeküdtem az asztalra és szemem a monitorra tapasztottam.

Vannak bizonyos helyek, ahol az ember azt érzi, hogy olyan, mintha megállt volna az idő. A környékünkön ilyen az egyik patika is. Belépéskor megszólal az ajtó fölötti gong, amely egyetlen hangot ad ki másodpercekig elnyújtva, mint egy lassú varázsütés, bent pedig, mintha a gyógyszertár összes alkalmazottja hipnózisban lépkedne, keresgélne. Suttogva beszélnek, a falióra ketyegése a legerősebb hang. Öt-tíz perc alatt szolgálnak ki egyetlen vevőt.

Ilyen másik tér-idő zónába cseppentem az ultrahangon is. Türelmetlenül vártam a diagnózist, a fel-felvillanó foltokból nem tudtam kivenni semmit. A doktor úr azonban láthatóan ráért. Közelebb hajolt a képernyőhöz, majd összehunyorított szemmel lassan eltávolodott. Percek teltek el egyetlen szó nélkül. Vártam és vártam. A szívem egyre gyorsabban vert. Amikor már úgy éreztem, nem bírom, megkérdeztem:

- Doktor úr, valami baj van?
Hosszú másodpercek teltek el megint, mire megszületett a válasz:
- Miből gondolja?
És én csak feküdtem tovább és izgultam. Majd egysze rcsak azt mondta:
- Van egy árnyék a magzat mellett. A hasfájását nem ez okozza, az valószínűleg felfázás.
- De mi az az árnyék?
- Úgy gondolom, egy másik magzat. Tudja ez egy nagyon régi készülék. Adok egy beutalót a klinikai ultrahangra, minden nap háromig lehet menni, nekik már nagyon jó gépeik vannak. De ráér, akár két-három hónap múlva is elmehet, nem sürgős.
Innen aztán felgyorsult az idő. Hazarohantam. A férjem éppen porszívózott, ki sem kapcsolta, csak odakiáltott:
- Na? Mondott valamit?
- Talán ikrek – kiabáltam túl a zúgást.
Na, erre már kikapcsolta.

- Micsoda? Viccelsz?
- Tessék, itt a beutaló a klinikára: Gemini?
- Honnan tudjam én, hogy az mit jelent?
Magyarázhattam volna, hogy onnan, hogy mondjuk, a csillagjegyed Gemini és ha időben születik, vagy most már születnek, akkor ők is Geminik lesznek. Nem vesződtem vele. Otthagyva a porszívót a szoba közepén siettünk a klinikára. (Még hogy hónapokig is ráér!)
A klinikán rengetegen várakoztak, az idő ólomlábakon vánszorgott. Két óra körül a férjemnek indulnia kellett tanítani, nem maradhatott tovább. Múltak a percek, egyre jobban közeledett a három óra. Úgy éreztem, hogy ha ma nem kerülök sorra, nem bírom ki holnapig.
Sorra kerültem. Pár másodperc múlva, pedig már hallottam is:
- Na, úgy látom ez elég egyértelmű, mondanom sem kell.
- Micsoda?
- Hogy ikrek-e?
Ekkor néztem jobban a monitorra. Három „buborék”-ot láttam.
- Úristen! Hármasikrek?
- Nem, dehogyis! - nevetett fel a hölgy. Ketten. - A harmadik nem az. (Itt elmondta, hogy micsoda, de ez már nem jutott el a tudatomig.)

Alig vártam, hogy megosszam a hírt a férjemmel. A kezdeti ijedtség utáni öröm igazán akkor tudott csak utat törni bennem magának, amikor láttam az ő örömét is. Onnantól kezdve aztán megállíthatatlanul boldog és büszke voltam.

Orsolya

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?