Máig emlékszem volt férjem arcára, amikor évekkel ezelőtt a Pingvinek vándorlása című filmet néztük meg a moziban. ("Ez most komoly?!") Na, őt eszembe sem jutott volna elhívni a Kedi – Isztambul macskái című filmre, valószínűleg hasonló lett volna a reakció – ráadásul ő a macskákat sem szereti. A pasim viszont annál inkább! Vessetek a mókusok elé, de gyakran előfordul, hogy egy pohár bor mellett cuki/vicces macskás videókat nézünk kettesben, amikor a gyerekek már elaludtak – gyanítom, ennek köze volt ahhoz is, hogy már három cica él velünk. Nem volt tehát kérdés, hogy együtt nézzük meg a moziban a filmet, pláne, mivel Isztambulhoz sok szép emlék köt mindkettőnket, ő élt is ott néhány évig, tehát törökül is beszél, a film pedig török nyelvű, (magyar feliratos). Macskák és Isztambul. Alapból nyerő helyzet!
Isztambulban – ahogy a filmből is kiderül – rengeteg macska él az utcákon. Ami kint feltűnt, hogy sok helyen lehet kis tálkákat látni, benne száraz macskaeledellel, és a kóbor cicák sem néznek ki hajléktalan koszfészkeknek, kifejezetten jó szőrben volt mind. Ráadásul a legtöbb barátságos, kedves, simogatható, dörgölőző példány. És tényleg mindenhol ott vannak, utcákon, ablakban, földalattinál, üzletekben, éttermek asztalai alatt, a piacokon, még a Hagia Sofiában is találkoztam egy példánnyal. (Volt nálam kézfertőtlenítő és nem féltem használni...)
A csodálatos felvételeken izgalmas perspektívából tárul elénk Isztambul, szinte úgy éreztem, újra ott vagyok. A film nem csupán a hét főszereplő, különböző személyiségű cicát (Simlis, Szerető, Pszichopata, Bulikirálynő, Játékos, Vadász és Úriember) és életüket mutatja be, tele van érzelmekkel: szívet melengető volt számomra még a hideg török férfiak hangjában is érezni a végtelen szeretetet, ahogy a macskáikról beszéltek – ahogy elmesélték, hogyan változtatta meg az állat az életüket.
Középső lányom egy helyi makkával
Az egyik férfinak például évekkel azelőtt idegösszeroppanása volt, az életét kilátástalannak érezte, nem beszélt, nem mosolygott. Aztán rátalált a macskákra, és azóta minden nap végigsétál a parton, hogy élelmet vigyen nekik. Gondoskodik róluk. Ez tölti ki az életét. Minden macskát ismer, emlékszik a teljes családfára, hogy melyik macska melyiknek a rokona, ezt meg is osztja a nézőkkel. Megtanulta általuk, hogy mi a szeretet és a kötődés. Mosolyog. Én is. Végig a film alatt, ahogy különböző élettörténetek bontakoznak ki, és szemünk elé tárul, hogy a a különböző személyiségű macskák mit jelentenek a helyiek életében.
A macskaudvar a bevásárlóutcán
Nem volt rövid a film, de én még tudtam volna nézni órákig… Már csak azért is, mert hiányoltam a kedvenc helyemet, a bevásárlóutcáról nyíló lezárt, félig elhagyatott udvart, ahol több mint hatvan macska élt. Sok turista fotózta a négylábúakat a kapun keresztül. Amikor három éve ott jártunk, megismerkedtünk az ott lakó idős hölggyel, aki megengedte, hogy testközelből figyelhessük és dögönyözhessük meg a macskákat. Akár ő is elmesélhette volna a kamerának a történetét, amit akkor velünk osztott meg, bár elképzelhető, hogy a film forgatásakor már nem volt meg a macskás udvar: a Google Mapsen rákerestem, a ház felújítás alatt volt 2015-ben. Fogalmam nincs, mi lett a macskakolóniával…
Szerepelt viszont a dokufilmben Fahéj (mi kereszteltük így el), aki a földalatti kijáratánál ült az ablakban – őt élőben is sokszor simogattam meg, még a könnyem is kicsordult, ahogy megláttam a mozivásznon! Pont ugyanott ücsörgött, ahol mi is láttuk.
Fahéj
Megfogadtam, hogy elviszem a gyerekeket is a filmre - a középső lányomat biztosan. Ő volt velünk Isztambulban, számára is rengeteg dolog lesz ismerős, és ő is bolondul a macskákért. Az Isztambul macskáit olvasni nem igazán tudó kicsiknek is merem ajánlani, amennyiben szeretik a négylábú, szőrös dorombológépeket – csak ne számítsanak pörgős, cselekményes filmre. „Babaszőrös” kismacskákra, játszó kölykökre, dörgölőző, nyávogó, hízelgő cicákra viszont minden mennyiségben. És ők is látni fogják, mit jelentenek sok embernek a macskák.
„Azt mondják, a macskák tudatában vannak Isten létezésének, míg a kutyák nem. A kutyák azt hiszik, az ember az isten, de a macskák nem. A macskák tudják, hogy az emberek csak Isten akaratának közvetítői. Nem hálátlanok – csak bölcsek.”
A délután méltó lezárásaként a film után egy török étteremben ettünk – én pedig elkezdtem nagyon vágyni rá, hogy újra lássam élőben Isztambult és a macskáit. Muszáj megnéznem, ott ül-e még Fahéj a földalatti kijáratánál az ablakban, szeretném még egyszer megsimogatni selymes bundáját. Meg az összes kóbor cicáét. És meg kell tudnom azt is, mi lett a sétálóutcai macskákkal...
A filmet itt tudjátok megnézni, premier előtt.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
