Egy kicsit talán vehettem volna kevésbé lazára a nyaralásra való készülődést, és nem az indulás napjára hagyni a ruhák összeszedését, elpakolását, kitalálni, hogy vigyünk-e játékot, könyvet, miből mennyit. Hogy a létfontosságú hajmosásról már ne is beszéljek, de azért csak sikerült elérnünk a kiszemelt vonatot.

Első félelmem rögtön az utazással volt kapcsolatos: ne legyen késés, ne legyen meleg és a kislányom jól viselje a bő 2 órát, ami előttünk áll. Végül 10 perc késéssel értünk a Balatonhoz, működő légkondi híján, a pusztulat melegtől csatakosan, de Borókára egy szavam nem lehet. Szinte az egész utat végigaludta.

Az állomáson már anyukám várt minket, és a nyaralás első 4 napját így, hármasban is töltöttük.

Délelőttönként nem csináltunk semmi különlegeset. Boróka az örök nyughatatlan, megállás nélkül szaladgált a házból ki, az udvarról be. Végeláthatatlanul mászta az emeletre vezető lépcsőt és osztogatta a parancsokat a maga mutogatással kombinált halandzsa nyelvén.

Ebéd után jött az alvás, amivel kapcsolatban most szeretném is kibeszélni az immár két éve gyűlő, lassan poszttraumás stresszé alakult megpróbáltatásokat. :)

Boróka sosem volt jó alvó. Az éjszakák még hagyján, bár ott is bekövetkezett egy látványos törés valamikor 8 hónapos korában, ami azóta is kitart. És noha tudom, hogy 1-2 ébredés éjszakánként nem tragédia, és vannak családok ahol sokkal nehezebb a helyzet, de így is nagyon vágyom arra hogy időről-időre hanyagul oda vethessem a beszélgetőpartnereimnek az "Átalussza az éjszakát" mondatot.

A nappali alvások viszont a kezdetektől nehézkesek. Már pár hetesen órákig ébren volt, nem aludta át a napok nagy részét, nem voltak meghitt mellkason szuszogások, babakocsiban kidőlések, adamo-hintában alvással töltött békés órák.

Nem tudom hány cikket, könyvet, szakértői insta posztot olvastam el a témában. A bevetett tudásnak hol volt eredménye, hol nem, annyit mindenképp nyertem vele, hogy egy idő után már nyugodt lelkiismerettel tettem szét a kezem, hogy amit én megtehettem a gyerek nappali alvása érdekében, azt megtettem és az hogy ő továbbra is sokkal kevesebbet alszik nappal, mint az átlag, vagy egyáltalán nem alszik, az már a hatáskörömön kívül van. A dolog nehezedett, ahogy kezdett öntudatra ébredni, megtanulta rázni a fejét, és bár beszélni még mindig nem beszél, a "nem" szót tökéletesen ejti ki, és nem fél alkalmazni. Aztán jött a szintlépés, elérte a kilincset. Azóta nem egyszer eszméltem Bóbita éneklés közben, félálomból arra hogy tolat lefelé az ágyról, spurizik és nyitja az ajtót, hogy kiszökjön a nappaliba.

Na, a nyaralás alatt az alvással kapcsolatos ellenállása, vagy egyáltalán a pihenés elutasítása az egekbe szökött. Legalább 40 perc vergődés, dobálózás, csapkodás, hegyibeszéd és kiabálás (mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a felsoroltak melyikét csinálta a lányom, és melyiket én :D ) előzte meg mire kidőlt.

Alvás után, ha jó volt az idő (szerencsére egy nap kivételével mindig meleg volt) lementünk a partra. A víz nagyon kellemes hőmérsékletű volt, néhány lépés után meg is lehetett szokni (pedig én nagyon pudding vagyok). Borókának nagyon tetszett a Balaton, alig akart kijönni belőle. Többnyire a kezemet fogva sétáltunk a vízben, illetve ugrabugrált, már ha én lelkesen emelgettem. Az első strandolós nap végén el is kezdett fájni a hasam. Nem erősen, és nem is folyamatosan, de órákon át vissza-vissza tért, úgyhogy addig tartott a múltkor említett "nem esem pánikba minden alhasi fájdalomtól". Másnapra szerencsére jobb lett, onnantól meg igyekeztem kevesebbet emelgetni, bár ez a hétköznapokban is nehezen megy.

Pénteken csatlakozott hozzánk a férjem és a húgom, az utolsó két nap így aztán különösen jól telt. Boróka imádja a testvérem, úgyhogy ha ő jelen van, akkor rám már nincs is szükség. 

És ha Balaton, akkor végre ettem hekket, sült krumplival és kovi ubival. Teljesen függő vagyok, és úgy néz ki a lányom a csoki-imádat után ebben is rám ütött.

 

Vasárnap kora délután jöttünk haza. Ismét sikerült kifogni egy nem működő légkondis szerelvényt, úgyhogy a hazaút pokoli melegben telt. Mire Kelenföldre értünk, ezt sikerült megfejelni 30 perc késéssel is, de Boróka egy hang nélkül viselte a hőséget kb háromnegyed óráig, utána meg úgy kidőlt, hogy leszállásig már fel sem ébredt.

Végül minden nehézségből kijutott amitől tartottam (utazással kapcsolatos kellemetlenségek, nehéz altatások) de még ezek is többnyire jobban alakultak, mint ahogy elképzeltem. Nagyon élveztem ezt a hetet még akkor is, ha ez a nyaralás már nem a régi parton-döglős fajta. Ha minden jól megy akkor a nyár folyamán még visszamegyünk.

Polli