Az egyenlet a következő ismeretlenekből áll fel: adott három darab három éven aluli gyermek. Az ikrek most töltik a hármat, a kicsi 18 hónapos. A nagyok a dackorszak kellős közepén, anya a kiborulás szélén, a kánikula a tetőfokán. Az eredmény: teljes tanácstalanság. Nos, kérem szépen, a kérdés: mi a fenti helyzet megoldóképlete?
Mert próbáltam én a másodfokú egyenlet megoldóképletébe behelyettesíteni a gyermekeimet, de amikor azt mondtam, hogy az eredmény pl. 5 (és ide írhatnék bármi mást is pl: együnk, igyunk, aludjunk, menjünk, ne menjünk) az alábbi válaszokat kaptam: a hároméves fiamtól: „de akarom”, a hároméves kislányomtól: „de nem akarom”, a 18 hónapostól: „NEM!!!” Egyszerre! Na, ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni, úgy, hogy valamelyest az én akaratom is érvényesüljön. Nem kérek én sokat, csak annyit szeretnék, hogy le tudjunk ülni együtt reggelizni, vagy ne kelljen mindenkinek háromféle ruha-összeállítást kipakolni, hogy felöltözzünk, vagy hogy le tudjam egyszerre fektetni mindhármat. Próbáltam én már mindent: beszéltem szépen, beszéltem csúnyán, beszéltem nagyon csúnyán, nem beszéltem, beszéltem a férjemmel, beszéltem a bölcsis gondozóval, a testvéremmel, édesanyámmal. Sírtam, nevettem, nem vettem tudomást a hisztiről. Hatástalan! Oké, akkor bevetettem a többi fegyveremet: zsaroltam, dicsértem, büntettem. Hatástalan!
Sejtem én, hogy nem létezik rá egységes recept, persze hogy tudom, de mondja már meg nekem valaki: ugye véget fog érni egyszer, és nem fogunk ebbe mindannyian belerokkanni???
Ancsurka
