Minden környezettudatos döntésünknél körültekintően kell eljárnunk: az egész rendszert kell megvizsgálnunk, nem csak néhány, tetszőleges kiragadott részletét. Persze mindezt a józan ész határain belül. Az már túlzásnak tűnik, hogy nekiálljunk a pelenkamosás esetén munkaidőráfordítást számolni. (Bár egyéni helyzetekben ennek is van értelme.) Ellenben az adott folyamat során közvetlenül keletkező környezetkárosító termékekről, hulladékról megfeledkezni felelőtlen nagyvonalúság.

Kezdjük a szennyvízzel.

A szennyvíz nem „megújuló”. A víz maga tekinthető megújuló energiaforrásnak, ha helyzeti energiájából adódóan alkalmas energiatermelésre. Magyarán egy folyó képes meghajtani egy vízierőművet, ami áramot termel. Szerencsés esetben a folyó sokáig nem szárad ki, így az energiaforrás „megújul”.

A szennyvíz viszont környezeti probléma. Két lehetséges útja: tisztítatlanul kerül a környezetbe, vagy pedig szennyvíztisztítóval dolgozzák fel, hogy veszélytelenné váljon. A vegyszerek, mosószerek nem igazán környezetbarát anyagok. Az érdekesség azonban az, hogy akár környezetbarát mosószert használunk, akár nem, jó megoldás nincs. Ha a szennyvizet nem tisztítják, jó dolog a környezetbarát mosószer, hiszen legalább azzal nem kell megküzdenie a természetnek – de az összes többi, vele együtt érkező szennyezéssel igen. Ha azonban tisztítják a szennyvizet, akkor a csatornahálózatba került tiszta ivóvíz is bekerül a szennyvíztisztítási folyamatba: használja a berendezéseket, amelyek működtetése pénz és energia. Legjobb, ha nem mosunk fölöslegesen.

Folytassuk a mosógéppel.

A pelenkák árösszehasonlító cikkében korrektül szerepel a mosógép amortizációs költsége, amely 1/1500 mosási ciklust alapul véve 50 Ft-ra jött ki az adott masinára. És valóban, egy mosógép élettartama manapság körülbelül 1500 mosási ciklus, nagyjából ennyit mos egy átlagos család 5 év alatt.

Ha évi 120 mosást igényel az újrapelenka, és a gyerek kétévesen szobatiszta, az 240 db mosást jelent összesen. Ezalatt egy gyerek elhasznál 240 / 1500 = 0,16 db mosógépet illetve 1 / 0,16 = 6,25 mosható pelenkás gyerek elhasznál egy teljes mosógépet. Ha a Magyarországon évente megszülető kb. 90 ezer gyerek kivétel nélkül mind mosható pelenkát használ, akkor 14400 db mosógép fogy el csupán a pelenkamosás miatt minden egyes évben. Egy mosógép súlya 70 kg, 14400x70 kg = 1.008.000 kg, azaz 1008 tonna.

1008 tonna, különösen nehezen kezelhető, veszélyes hulladék évente!

Az eldobható pelenka hasznosítása viszonylag egyszerűen megoldható: energiát termelhetünk vele elégetés közben egy hulladékégető műben. (Éppen ezért érdemes volna az eldobható pelenkák szelektív gyűjtésére is rendszert bevezetni Magyarországon.) A tönkrement mosógép feldolgozása korántsem ilyen egyszerű. Elég abba belegondolni, hányféle különböző módon mérgező és eltérő módon bomló anyagból áll, amely akár évszázadokig is szennyezheti a környezetet.

AMK