Szomorú számok, de egyre több elhagyott csecsemő marad kórházakban, mivel nincs elég nevelőszülő, aki gondoskodjon róluk. Az egri Markhot Ferenc Kórház csecsemőosztályán például 12 olyan kisbaba él, akiket szüleik elhagytak, és jelenleg a szakemberek sem tudják őket megfelelő otthonokba helyezni. Az elmúlt hónapokban az országos helyzet is drámai mértékben romlott, és most már összesen 280-300 elhagyott csecsemő vár kórházi körülmények között nevelőszülőre. Egy ilyen esetben a baba akár az első évét is a kórházban tölti, ami jelentősen visszaveti őt a fejlődésben, azokkal a kisbabákkal szemben, akik normál élethelyzetbe, családba érkeznek. 

Az egészségügyi dolgozók egyéni lelkiismeretén és persze a kapacitásukon múlik, hogy mennyi figyelmet tudnak szentelni egy-egy ilyen magányos csecsemőnek és mindezt megteszik-e egyáltalán saját energiájuk, munkaidejük és lelki békéjük rovására. Az összefogás nagy erőket tud mozgósítani.  Az egri kórházban például gyakran más osztályok munkatársai is besegítenek a babák gondozásába, ám a kórház, mint élettér, még ezzel együtt sem a megfelelő közeg egy csecsemő érzelmi és fejlődési szükségleteinek biztosítására. A kisbabák az itt töltött hónapok alatt még a gondoskodó közösségi segítség ellenére sem élnek jól, ezek egy újszülött, vagy pár hónapos kisbaba számára olyan körülmények, amelyek hosszú távon káros hatással vannak idegrendszeri fejlődésükre.

A törvényi előírások szerint az ilyen csecsemőknek nevelőszülőknél kellene élniük, ám nevelőszülőkből hiány van, a gyerekek magukra maradnak. És ami ennél is megdöbbentőbb, ezeknek a kisbabáknak egy részét saját rokonaik még látogatják is, csak mindenhol megvan az a súlyos ok, ami miatt nem tudják hazavinni őket.

A kapcsolat fenntartása annak végleges rendezése nélkül problémás, leginkább a gyerek szempontjából az, hiszen ameddig a szülő nem mond le a gyermekről, addig az nem is adható örökbe.  

A gyermekvédelmi szakemberek arra figyelmeztetnek – bár ehhez nem is szükséges szakembernek lenni, elegendő egy rendesen működő szív és tiszta fej a végiggondolásához – hogy az elhagyott csecsemők kórházi környezetben való hosszú távú tartózkodása nemcsak a gyermekek érzelmi, hanem intellektuális fejlődését is veszélyezteti. A kórházi személyzetnek egész egyszerűen nincs meg a kapacitása arra, hogy egy-egy kisbabát pótanyaként gondozzanak. A babák megkapják a szükséges ellátást és erőn felül a lehető legtöbb törődést is, de ezt semmiképpen sem lehet összehasonlítani azzal, mint ha családban élnének. Tények, de egyelőre úgy tűnik, még sincs azonnali megoldás. Egy biztos, ezeknek az árva, magára hagyott csecsemőknek mielőbbi családi környezetbe kerülését kellene elősegíteni, minden létező fórumot és lehetőséget megragadva ehhez.

A Népszava októberi riportjában megszólaló SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője szerint a jelenlegi helyzetben főleg a gyermekek jogai sérülnek,  a helyzet sürgős változtatásokat igényel. A jövőben minden gyermeknek, különösen az újszülötteknek, szerető családra lenne szükségük, nem pedig a kórházi környezetben való hónapokig tartó várakozásra.

Jó hír a rossz helyzetben, hogy 2024. júliustól változott az örökbefogadásra vonatkozó szabályozás. Eszerint 2024. július 1-től a kórházakban hagyott újszülötteket a szülők hozzájárulása nélkül is örökbe lehet adni, amennyiben az anya, apa vagy más hozzátartozó hat héten belül nem jelentkezik a gyermekért. A szabályozásváltozással egy időben erre a kórházi zárójelentésekben már fel is hívják az anyák figyelmét. Eddig a kórházban hagyott újszülöttek, ha a szülő nem rendelkezett a sorsukról, bekerültek az állami gyerekvédelmi rendszerbe, ezután csak akkor voltak örökbe adhatóak, amennyiben három hónapig nem történt kapcsolattartási jelzés a szülőktől. Korábban a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy egy szülés után kórházban hagyott, soha nem is látogatott baba már legalább tizenkét hónapos vagy még idősebb volt, mire egy végleges családba kerülhetett.

Az új szabályozás reményteli változásokat hozhat, legalábbis a jogi hátterét biztosíthatja a gyorsabb családba kerüléseknek.

Nevelőszülőnek itt érdemes jelentkezni, aki gyermek örökbefogadáson gondolkodik, pedig itt talál információkat.

KL.