IPhone, kakaó, ruhák, cigi. Mi a közös bennük? Az, hogy mindennapos használatban vannak. Hogy rengeteg fogy belőlük. És persze, hogy gyerekmunkások is részt vesznek a gyártásukban. 

Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) szerint világszerte körülbelül 215 millió, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) becslése szerint 158 millió, 5 és 14 év közötti gyermek dolgozik világszerte, gyakran kényszermunkásként. Közülük is mintegy 115 millióan veszélyes munkát végeznek. A gyerekeket foglalkoztató termelési ágazatok, a bányászattól és a fémfeldolgozástól a mezőgazdaságon és a cipőgyártáson keresztül a virág- és banántermesztésig terjednek. Vidéken a gyerekek, különösen a lányok, már 5-7 évesen dolgozni kezdenek.

Hogy ez mit is jelent termékekre lefordítva?

Az iPhone-okat gyártó Foxxconn – eddig is embertelen körülményei miatt hírhedt – gyárában nemrég oknyomozók több, 12-14 év közötti munkással is találkoztak. Állítólag a dolgozók akár 5 százaléka is a gyerekmunkásokból állhat. 12-14 óra állómunka szünet nélkül, éhbérért. Illetve iPhone-ért. Nekünk.

De a helyzet nem csak Kínában siralmas. Kutatások szerint a helyzet Fekete-Afrikában a legrosszabb. Szomália, Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Burundi és Zimbabwe is élen jár gyerekmunkások dolgoztatásában. További dobogós helyezettek ebben a kegyetlen sorban Afganisztán, Pakisztán, Észak-Korea és Mianmar. Az UNICEF szerint a gyerekmunkások több mint egyharmada jellemzően a mezőgazdaságban gürcöl. Csak Brazíliában, Indiában és Mexikóban csökkent a gyermekmunka aránya az elmúlt években, a többi érintett országban változatlan, vagy tovább romlott a helyzet. Ezekben az országokban a család egyetlen megélhetési forrása, ha a gyerekeiket felveszik egy gyárba dolgozni.

Azt mondom, csoki. Összeszaladt a szádban a nyál? Elefántcsontparton és Ghánában becslések szerint 100 ezer gyerek dolgozik az ültetvényeken, 230 euróért lehet megvásárolni a munkára szüleiktől vagy erre szakosodott fejvadászoktól.

Cikis cigik. A Human Rights Watch 2010-ben derített fényt arra, hogy a Philip Morris International kazahsztáni gyárának dolgozó dohányföldeken is általános volt a gyermekmunka és a kényszermunka. Egy dohányföldön dolgozni nagyjából napi 36 szál cigaretta elszívásának felel meg. Nem a hosszú élet titka, az egyszer biztos.

A gyerekmunkásokról készült képek között sok megrázó felvétel található. Van olyan 11 éves gyerek, aki havi 10 USA dollárt kap egész napos munkájáért, de szemétszedő, vagy olyan gyerek is, aki 1,000 darab elcipelt tégla után 0.9 USD fizetést kap.

Mivel a szegénység és a gyermekmunka szorosan összefügg, a helyzet javulására sajnos igen csekély az esély ezekben a szegény országokban. A szegénység ok és következmény egyben. Ha egy gyerek kimarad az iskolából, mert dolgozni kényszerül, még kisebb az esélye, hogy feljebb tud kapaszkodni a társadalmi ranglétrán. Ez ördögi körként fenntartja, több nemzedéknyi időre állandósítja a nyomort. A gazdasági világválság következtében pedig ismét nőtt a kockázata annak, hogy veszélyes körülmények között dolgoztatnak gyermekeket – ismertette a Maplecroft nevű amerikai kockázatelemző cég friss jelentését pár hete.

A nemzetközi szervezetek már 1999-ben célul tűzték ki a gyermekmunka legdurvább formáinak 2016-ig történő teljes felszámolását, ebből azonban eddig semmi nem valósult meg. Az egyes ágazatokban pedig a tőkeerős nyugati megrendelők léphetnének fel nyomásgyakorlással, ellenőrzésekkel, vagy egyéb eszközökkel, például az iskolakötelezettség támogatásával. Addig azonban marad a nyomor, ahol a gyerek eladása és dolgoztatása sokszor egész családokat tart el. És kiszolgál minket olcsó árucikkekkel.

Center

Források:

http://index.hu/tech/2012/01/17/gyerekmunkaval_keszulnek_az_iphone-ok/

http://www.kulturpart.hu/gyermek/21088/illegalis_gyerekmunka_a_dohanyfoldon

http://mno.hu/kulfold/egyre-inkabb-terjed-a-gyermekmunka-1041735

http://think.transindex.ro/?p=9830

http://www.unicef.hu/hirek-tenyek.jsp

http://www.metropol.hu/cikk/742030

http://manela.freeblog.hu/archives/2011/06/11/Junius_12_gyermekmunka_elleni_vilagnap/

http://izismile.com/2009/04/20/child_labor_15_pics.html