Szokásunktól eltérően nem mesélünk hosszú posztban az elmúlt tíz évről, de a jövőről sem. Beszéljünk inkább a jelenről és arról, mit jelent számunkra a Bezzeganya.

Tünde:

A Bezzeganya az életem egyik meghatározó része, a negyedik gyermekem, vele kelek, vele fekszem, olykor még a fürdőkádból is posztolok. Rengeteget köszönhetek a blognak, sokat tanultam általa magamról, másokról, a közösségről, és számos barátság is szövődött a színfalak mögött.

Végtelen hálát érzek a bizalomért, hogy megnyíltok, olykor legféltettebb titkaitokat is elmesélitek, kiírjátok magatokból az elviselhetetlen fájdalmat, vagy megosztjátok életetek legcsodásabb perceit. Szeretnék nektek köszönet mondani azért, amiért segítetek másoknak véleményeitekkel, történeteitekkel, kórházértékeléseitekkel, melyeket közkinccsé tesztek, vállalva a kommentelők esetenként nem túl szofisztikált reakcióit is.

Köszönöm mindenkinek, aki valaha írt – akár egy posztot, akár többet –, kommentelt, témát küldött be vagy felajánlotta segítségét a bloggal kapcsolatban. Külön köszönet Vakmacskának a háttérért, és Anide lelkesedéséért, aki a csapat új tagjaként veszi ki részét a munkából.

Mára már szinte nincs olyan anyuka, aki ne hallott volna a Bezzeganyáról. Naponta 30-40 ezren olvasnak minket, havonta több mint egymillió oldalletöltéssel büszkélkedhetünk. Facebook oldalunkat közel 120 ezren, Insta-oldalunkat több mint 8600-an követik. Zárt Facebook csoportunkban pedig több mint 12 ezren vagyunk, itt egyedi problémákat beszélünk meg és adunk egymásnak tanácsokat.

Nélkületek nem tartana itt a blog és a közösség. Köszönjük!

Vakmacska

Hopp, pislogtunk kettőt, és tízéves lett a blog. Pont annyi, mint a kisebbik gyerekem,  pár hónapos korában kezdtük a műsort, még kisgyerekes anyákként. Azóta – hopsz – már nagymamaszerepbe is kerülve, érdekes visszaolvasni, mi mindent hordtunk össze ennyi év alatt.

Kismillió szüléstörténet, számtalanszor kivesézve A Zélet Nagy Kérdései („visszaadhatom a szájába a leejtett cumit?” „te elválnál a férjedtől, ha a harmadik gyereket se képes pelenkázni?” „visszavonhatatlan sérülést okozok, ha másfél évesen bölcsibe adom?” „kézen állva szültem, elmeséljem?”), miközben együtt drukkoltunk, vágtuk a centit, örömködtünk, ünnepeltünk, ijedeztünk, gyászoltunk, egymást vigasztaltuk vagy tanítottuk, esetleg csak fejcsóválva hümmögtünk közösen, néha meg falkaként rontottunk valamire vagy valakire. Összefújt minket az élet erre a legmindennapibb és legkülönlegesebb élethelyzetre – szülőnek lenni – és bár több közös néha nem volt bennünk, már ez elég volt, hogy időről időre közösségként viselkedjünk. És mindenkinek köszönöm, aki ehhez így vagy úgy hozzájárult, és remélem, mindenki kapott is valamit a Bezzeganyától.

Én kifejezetten sokat, bár már egyik szülésemre se emlékszem részleteiben, és elnézve ezeket a nagy lovakat itt a nappaliban, nehéz elképzelni, hogy csecsemők voltak valamikor. Felnőttek, akárcsak a blog –  de a Bezzeganyát létrehozó téma örök.

Boldog évfordulót mindenkinek!

Tünde és Vakmacska