Épp esti mesét olvastam a gyerekeknek, amikor dörrenéseket hallottunk az utcáról. „Biztos megint tűzijáték van”, lelkendeztek a lányok, kipattantak az ágyból, és az ablakhoz rohantak. De hiába néztük az eget, színes fényeknek nyoma sem volt. Már épp léptem volna el az ablaktól, amikor újra durrant valami, és abban a másodpercben láttam, hogy két suhanc petárdázik az utca túloldalán. A lányok rögtön mondták, hogy „de hát ez tilos!”, és meg is beszéltük, hogy miért. (A vörös macskán saját szemükkel láthatták, hogy pánikba esett, és rohangált a lakásban kétségbeesetten.) A feketébe öltözött fiúk ugyanis nem hagyták abba a petárdázást, és folytatták a „mókát”, röhögve az autók alá dobálták a robbanószerkezeteket. Haladtukban aztán a családi házak kertjeibe hajították a petárdákat, nekem meg átfutott az agyamon, hogy be kellene jelenteni a rendőrségnek. (De mire kiérnének, már hetedhét határon túl lennének az elkövetők.)

A lányok jajveszékeltek, hogy „szegény kutyák és macskák, akik a kiskertekben vannak”, és a tehetetlenségtől én sem éreztem jól magam. Jól láttuk az utcasarki kertbe bedobott egyik petárda fényét, az elszaladó fiúkat, majd azt, hogy a fény nem alszik el. Néhány másodperc alatt lángba borult a kert, én pedig remegő kézzel hívtam a 112-t. A tűzoltóknak elmondtam a címet, megkérdezték, hogy a ház ég-e, vagy a kert, tájékoztattam őket, arról is, hogy nem láttam fényeket a házban, valószínűleg nincsenek otthon. A gyerekek közben néma csendben figyelték, hogy terjed el a tűz pillanatok alatt. Ijesztő látvány volt. Szerencsére a tűzoltók néhány perc alatt kiértek, és viszonylag hamar eloltották a többméteres lángokat.

Amint megérkeztek a rendőrök, kabátba bújtam, és lementem őket informálni a helyzetről. A gyerekek az ablakból néztek, majd visszatérve töviről-hegyire el kellett mesélnem, mit beszéltem a rendőrökkel. Időpont, személyleírás, történtek. „És most benne leszel a tévében?” – kérdezte a tízéves. Nem, nem jött ki a tévé, nem volt olyan hatalmas a tűz, és gyorsan eloltották a tűzoltók.

Ebben az igazi vészhelyzetben talán az én gyerekeim is elgondolkodnak azon, hogy minden tettüknek következménye van. Néha rosszabb, mint amit el tudnak képzelni. Ők most már nem csak elméletben tudják, hogy mit kell tenniük hasonló helyzetben. A tizenéves fiúk vajon ráébredtek arra, hogy majdnem leégett egy ház miattuk, vagy az sem érdekelné őket, ha nagyobb tragédia lett volna a dologból, vagy megsebesítettek volna egy kertben lévő állatot? Vagy fel sem fogták tettük következményeit. Jó hecc volt, mi?

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?