Spórolni sokan szeretnének. Sokféleképp lehet, van, amivel keveset, van, amivel sokat. Van, amit kapunk, van, aminek valójában ára van. Nézzük a tíz legismertebbet, ti tudnátok folytatni a sort?

  1.  Időszakos árengedmények, akciós újságok. Amellett, hogy kiválóan feldobják a 3.a vagy a Süni csoport papírgyűjtő-akcióját, ha szorgosan gyűjtögetjük (bár a nyomdász vagy logisztikus szülő e műfajban felülmúlhatatlan), kiváló vécéolvasmány és néha tényleg hasznos infókat nyerhetünk belőlük. Pusztán az 50 Ft-tal olcsóbb kenyérért, kétszázzal olcsóbb Nutelláért nem érdemes betérnünk, de ha már úgyis útba esik, érdemes jelentős engedménnyel akár nagyobb mennyiségűt venni a lassan vagy sose romlandókból, ha biztos elfogynak: liszt, olaj, vécépapír, mosószer, nem is beszélve arról, ha a százezres mosógépet kínálják húsz százalékkal olcsóbban, HA már úgyis kinéztük magunknak. Előnyök:   gyakran használt árucikkekre valamelyik lánc biztos kínál kedvezőbb árat, tehát jól tervezhetjük az "olcsóbb" bevásárlást. Hátrányok: ha már betértünk a boltba, kell némi önfegyelem, hogy ne tegyünk a kosárba-kocsiba tizenpár darab bármimást is, ami esetleg az átlagos árnál még drágább is. Ha pedig jó messzire megyünk csekély engedményért, a közlekedés költsége vagy a plusz időráfordítás lehet a dolog "ára".
  2. Kuponok. Küldik, postaládába dobják, közüzemi számlához csomagolják, újságmellékletként adják, weboldalról nyomtathatjuk.  Az egyszerűbbek nem kérnek érte cserébe, mint például az a szupermarket, ami a pénztáránál osztogatja a szinte bármire ragasztható 20%-os matricát, vagy a kozmetikum-lánc, amely rendszeresen küld sok-sok 10%-os kupont, ami az egész vásárlásra érvényes. A rafkósabbak már kérnek valamit: adatot, bizonyos érték feletti vásárlást, regisztrációt, lájkot. Az ilyenekkel érdemes vigyázni. Előnyök: minél kevésbé kötik feltételhez, annál inkább megéri, ilyenkor kb. úgy viselkednek, mint az előző kategória. Hátrányok: ha valami előnytelen feltételhez kötik, pl magas összegű vásárláshoz, vagy olyasvalami megvételéhez, amit nem akarunk megvenni. De az éberségünkre is szükség van, biztos hogy a kuponnal csökkentett ár a legolcsóbb vagy kínálja a legjobb ár-érték arányt?
  3. Kedvezménykártyák, pontgyűjtő-és hűségkártyák, árukapcsolás. Az egyik nagy divat. A cél egyértelmű, hogy minél többféle cikkért menjünk hozzájuk vásárolni.  A hűségkártyák sokfélék: talán a legértékesebb, ha a pontjainkat árengedményre válthatjuk, mint pl. a benzinkutak kártyáinál, a leghasznavehetetlenebbek azok, ahol mondjuk negyedévente kisorsolnak egy szerencsést, aki mondjuk visszanyeri vásárlása értékét - mondjuk egy kisnyugdíjas esetében ez eléri az akár ötezer forintot is....Másik fajta a "ha veszel X-t vagy költesz Y összeget, kapsz egy Z-t" típusú ajánlat -ez akkor igazán remek, ha mondjuk céges pénzből tankolunk a jó nagy céges furgonba, majd büszkén hazavisszük a gyereknek az ezért kapott három legóautót. Előnyök: árengedmények és akciók. Hátrányok: időnként tetemes mennyiségű személyes adatot kérnek és rögzítenek tőlünk és rólunk, vagy túl kemények a feltételek.
  4. Csoportos  vásárlás. Új divat, már nálunk is meghonosodott. Főleg szolgáltatásokra terjed és főleg a weben csatlakozhatunk ilyen csoporthoz: ha összejön X db vásárló, akkor adunk akár 40% engedményt! Ha nem jönnek össze, akkor nem áll az ajánlat. Az ilyet kínáló oldalak jelenleg nagyon sikeresek, bevetik őket például szállodai üdülések kínálására (sokkal többet lehet költséghatékonyan eladni így, tehát kevesebb szoba termel üresen veszteséget), ilyenkor sok esetben veszünk tulajdonképpen "zsákbamacskát" mert nem láttuk a helyet - de vonzó a komoly engedmény, a valódi ár-érték arány úgyis a helyszínen derül ki. Előnyök: az engedmény általában meghaladja a kupon/akciósfüzet/törzsvásárlói kedvezményt. Hátrányok: Biztos hogy erre vágytunk, vagy csak bekaptuk a csalit a nagy engedmény láttán? Jólinformált, tudatos vásárlóknak ajánljuk!
  5. Árösszehasonlító oldalak. Főleg tartós fogyasztási cikkeknél hasznosak: ha már tudjuk, miféle porszívóra, babakocsira, mosógépre vágyunk, akkor a legcélszerűbb megpörgetni, hol adják éppen olcsóbban. Kiderülhet, hol van ingyenes házhoz szállítás vagy kedvezményesen cserélhetjük be régi masinánkat. A szolgáltatások egy részénél is léteznek effélék, bár a legtöbbször nem teljesek és nem mindig kínálják az általunk keresett tulajdonságokat, preferenciákat - de mégiscsak jó szolgálatot tesz a kötelező biztosításokat vagy banki számlavezetési csomagokat összehasonlító programok, appok is. Előnyök: nagy kínálat egy helyen, csinos sorrendi listákkal. Hátrányok: ha sokáig latolgatunk, hosszú hetekkel, hónapokkal tolhatjuk ki a vételt, feleslegesen pazarolva drága időnket a legeslegjobb és legeslegolcsóbb porszívó kiválasztására, miközben a várható nyereség lehet, csak pár ezres a végén. De legalább elmondhatjuk, kellő információ birtokában vágtunk bele.
  6. Használt holmik börzén és neten. Kenyeret, sajtot, nyaralást persze nem lehet így venni, de műszaki cikket, gyerekruhát miért is ne? Van, aki alig vesz komolyabb darabot újan - például babakocsit, gumicsizmát, könyvet, járókát - hiszen ezek egy részét nehéz igazán lehasználni, egy kiságy akár tíz gyereket is kiszolgálhat változatlan minőségben, de még egy jobb babakocsi is kibírhat hármat-négyet. Az ár pedig sok esetben töredéke az újnak. Előnyök: igazán remek darabokat foghatunk ki akár fillérekért, miközben elönt minket a jó érzés, hogy az eladónak és a környezetnek is jót tettünk. Hátrányok: ha nem ismerőstől vagy megtekintett állapotban vesszük, csúnyán melléfoghatunk, a minőségi panasznak pedig csak komoly esetekben van helye, de még ott sem biztos, hogy kapunk bármilyen kárpótlást. Hab a tortán a postaköltség: csak a nagyobb, értékesebb daraboknál éri meg.
  7. Amatőr árusok. Juli néni, aki direkt megköszöni, ha leszeded a meggyfáját, és cserébe viheted a termés nagy részét. Brigi, aki  nyelvórát  ad töredékáron, ha már gyesen van legalább használja a tudását, vagy Réka, aki menő üzletasszonysága mellett hímez, patchwork-takarókat készít vagy divatos üvegékszereket, de megengedheti magának, hogy olcsóbban adja, hiszen nem ebből él. Előnyök: általában szeretjük az amatőr eladókat, és az áraik is sok esetben jók. Hátrányok: garancia az nincs, ha kukacos a cseresznye, megbuksz a nyelvvizsgán, vagy elszakad a lánc-  legfeljebb a jóindulatban bízhatsz. Profit igénylő munkát amatőrre kockázatos lehet bízni, ha nem akarunk Mekk Mester ügyfeleinek sorsában osztozni.
  8. Barter, cserebere. Én adok diót, te adsz paradicsompalántát. Te tanítasz németül, én angolul vagy ketten együtt festjük ki először az én konyhámat, utána a tiédet. Költséghatékony és készpénzkímélő megoldás, feltéve ha az elcserélt dolgok tényleg azonos értékűek. Előnye: akár nulla forintból kivitelezhető, és a barátságot is erősít(het)i, de ugyanez lehet a Hátrányok címszó alatt, csak fordítva: egy balul sikerült csere jóbarátságokat tehet tönkre (kitört a babakocsi kereke a második napon, szerintem te randán dolgoztál, vagy egyikőtök indokolatlanul többet dolgozott a "szívesség" viszonzásáért).  A csere legyen tényleg kölcsönös csere, nem egyoldalú szívességek sorozata valami látszatért cserébe.
  9. Csináld magad! Ugyan már, minek ide hívni valakit, mi is lerakjuk azt a nyavalyás laminált parkettát, csempét, mi is összerakjuk a routeres wifihálózatot, építünk házat a kutyának. Ha sikerül: remek! Ha nem, elpazaroltunk sok jó alapanyagot, időt, energiát. Ha még kockázatos is, akkor Mekk Mesterként végleg magunkkal tolunk ki, ha egy jó kis vízvezetékszerelés után elárasztja a szennyvíz a házat. Előnye: a diadal dupla, ha jól sikerül: a művünkre és magunkra is büszkék lehetünk, és még egy rakás pénzt is megspóroltunk. Hátránya: szegény apám tudna mesélni a harmadszor is ferdén feltett tapétáról,a lecsorgó hengerelt mintákról, pedig  mérnökként kiváló teljesítményt nyújtott. A pocsékul beszerelt gázkészülékek pedig akár halálos balesetet is okozhatnak.
  10. Önuralom. A legolcsóbb és legkockázatmentesebb módszer: amire nincs szükségünk, ne vegyük meg, ne adjunk ki pénzt rá! Az éjjel-nappal elérhető boltok és webshopok korában persze sokkal nagyobb a kísértés, mint a tízkor nyitó, délután négykor-ötkor szigorúan bezárt üzletek korában, de nem lehetetlen.  Előnyök: egyszerű, hatékony, ingyenes, és személyes adatokat sem kell kiadni hozzá. Hátrányok: néha előnyös vásárokról is lemaradhatunk, vagy vén korunkban siránkozhatunk azon, mi mindent hagytunk ki, például sose jártunk Rómában, nem próbáltuk ki,milyen a nyár platinaszőkén, csak ábrándoztunk a mosogatógépről évekig, és többet feküdtünk a kocsink alatt, mint amennyi időt a vezetésével töltöttünk. De nagyon kevesen vannak ma, akiknek más gondja sincs, mint hogy túl sokat spórol, akkor is, ha nem kényszerül rá.

 

Otthintázik Rézi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?