Mindenekelőtt: nagyon köszönöm azoknak, akik mostanában posztot, szüléstörténetet küldtek. Mivel jó volna, ha a blog nem változna át „nagymami emlékei és morfondírozásai” verzióvá, ismét szeretném kérni, hogy küldjetek kórháztesztet, szüléstörténetet, vagy olyasmit, ami a blog témájába beleillik. Előre is mindenki örök hálája, aki majd olvasni fogja – meg az enyém is.
Közben azon morfondírozom, mennyire más tudásra van szükség mostanában, mint mondjuk nagyanyám korában, hogy az ember lánya életben tartson egy gyereket, meg nem mellesleg saját magát. Bár néha úgy tűnik, hogy akár írni-olvasni tudás nélkül, sőt gondolkodás nélkül is el lehet vegetálni évekig, néha egy sima középiskolai felvételinél és érezhetjük úgy, hogy ehhez most külön vizsga, tanfolyam, különleges tehetség kéne, vagy egy rakás jól fizetett tanácsadó és segítő.
Kezdjük a terhességgel. Alapesetben és nagyanyáink korában ugye volt az évezredek során kicsiszolt módszer, kell fogni egy párosodásra alkalmasnak tűnő alanyt, esetleg mellé egy üveg bort, és kilenc hónap múlva örvendezni. Ha valamiért mégsem ment, az opciók többnyire kimerültek abban, hogy az ifiasszony elutazott a Tátrába vagy a Medve-tó mellé kúrára, aztán vagy lett baba, vagy nem. (Arról a délceg katonatisztről meg mindenki mélyen hallgatott…)
Aki ha csak az elejét végigcsinálta a lombik-kezeléseknek, az tudja, hogy az egyszerűből pillanatok múlva lesz több hónapos, éves tortúra és sokismeretlenes egyenlet. Vizsgálatok és beavatkozások, alacsonyan röpülő orvosi szakkifejezésekkel, hormonok és vitaminok, időzített együttlétek, reményhalak és csalódások követik egymást. Ha a kevésbé jó forgatókönyv valósul meg, akkor mire ledoktorálnál a humán fajfenntartás minden részletéből, inkább sóhajtva elkezded kitöltögetni az örökbefogadási papírokat…majd esetleg ledoktorálsz polgári jogból, gyermekvédelemből, szociológiából és pszichológiából is, kitanulod a mozgásfejlesztés vagy a kognitív fejlesztés csínját-bínját, reménytelen folyosókon ücsörögsz a gyerekkel évekig, vagy trükkös tornagyakorlatokat tanultok együtt, és nem tudjátok, melyikőtöknek megy nehezebben.
De mondjuk vegyük úgy, hogy viszonylag gondok nélkül teherbe estél, és megszülni is sikerült féltucatnyi latin nevű tünet, gyógyszer vagy komplikáció nélkül. Akkor sürgősen kell növeszteni egy olyan tudáshalmazt, amivel sikerrel elnavigálsz egyrészt mindenféle bébiholmi használhatóságával kapcsolatban (orrszívó kell? de MILYEN? Keltsem fel éjjel szoptatni? adjak rá cipőt, mikor úgy tűnik, járni kezd? és MILYET? Babazenét, Mozartot, fehérzajt, semmitse? Babavíz? Babakrém? De MILYET? Biopamut? Légáteresztő űrműanyag mesterséges intelligenciával? Fejlesztő játék? Fakocka? áááááá….), másrészt az önnön fontosságuktól eltelt intézmények rád zúdított elváráshalmazával kapcsolatban. Igen, a négyhónapos csípővizsgálattal kap….mi az,hogy szülés ELŐTT kellett volna jelentkezni? Igen, visszamennék dolgozni, ha Önök adnak egy igazolást, hogy felveszik a gyereket….hogy akkor adnak igazolást, ha igazolom, hogy visszamegyek dolgozni, amit akkor igazolnak, ha…..Péééter, te informatikus vagy, nem ezt hívják végtelen ciklusnak?
Zsenge ifjúkoromban volt egy főnököm,aki lelkesen ajánlgatta, hogy olyan irányba kellene továbbképeznem magam, hogy majd én legyek a tökéletes titkárnő-szervező. Titkárnőőő, piha, mondtam a magas lóról, akkoriban éppen a gyors fejlődésnek induló mindenféle adatbázisok adatelemzési lehetőségei, és a szintén hipergyorsan fejlődő adatátviteli technológiák izgattak inkább. De első gyerekem megszületése után rá kellett jönnöm, mégse úszom meg a titkárnő-képesítést, csak épp anyaként: összeegyeztetni három ember négyféle programját három helyszínen, harmóniába és fedésbe hozni a projektzárást, az óvodai zárást, a vágyott sportfoglalkozást, mindent rávetítve a helyi közlekedési és pénzügyi lehetőségekre és az aktuális gyerekek teherbírására is. Alap-adottságaim ellenére fejben (vagy csinos-színes, naprakészen tartott táblázatban) tartani mindig tucatféle dolgot, villámgyorsan-hatékonyan átszervezni mindent utolsó pillanatban, ha kell, befizetni, kitölteni, türelmesen, asztalcsapkodás nélkül hatodjára is benyújtani azokat a fránya elektronikus dokumentumokat, igenis értettük, a tizenkettedik oldal hatodik pontjának b) része kimaradt, még a határidő előtt küldjük.
A digitális képességek is olyasmik, ami nélkül a szülő nagyjából meghal. A Covid kemény kiképzés volt, szerintem mindenki megtanult legalább háromféle videókonferencia-rendszert, két dokumentumkezelőt, négy fájlmegosztót, két csoportmunka-ütemezőt és hatféle képszerkesztőt, valamint azt is, hogy kell Jocót idejekorán kizárni éjfél után a VPN-ről, hogyan lehet a filmletöltések mellé trükkösen feltelepülő kártevők ellen védekezni, DE megszerezni azt a megszerezhetetlen elektronikus tananyagot, ami nélkül Jocó a következő online órán csak mekegni fog. Nagyanyám még anno felnevelt hat elemivel négy gyereket, ebből kettő diplomás mérnök lett, egy okleveles tanítónő...
Kisebb a különbség nagyanyáink és kortársaink közt a betegápolást illetően, legfeljebb az eszközök és a környezet változott. A szüleim generációja nagyjából mindenért berohant a rendelőbe vagy a kórházba, mi viszont lassan visszakerülünk oda, hogy a legtöbb dolgot magunknak kell megoldani, ha nem túl súlyos az ügy. Cserébe a gyógyteák, ráolvasások és titokzatos vajákos kencék mellé kaptunk mindenféle öntesztelőt és digitális mérőt, ázsiai nyelvekről gépi fordítóval készített használati utasítással vagy telefonon elhadart rövid útbaigazítással, hogyan számoljuk ki az antibiotikumot, a testsúlykilogramm és a milliliter kétismeretlenes egyenlet-képletével, ha szerencsénk van, nem egy díjbirkózó vagy egy felnőtt ló adagjával kínáljuk meg a kisdedet.
Az elején szerintem egyikünk se tudja, milyen sokféle készséggel és képességgel rendelkezik, amiket váratlanul mind használni fog majd az anyasága során, bár eddig ő maga se gondolta, hogy tud ilyeneket. Tudunk két óra alatt Star Wars jelmezt rittyenteni, izlandi tudósok által eldugott helyekre felrakott tanulmányból diagnózist vagy terápiát találni ritka betegségre (könyvelői oklevéllel és B2 angoltudással…), tudunk biciklit szerelni, teleportálni a város másik végéből (NEM KÉSHETEM LE AZ OVIS KARÁCSONYT!), másodjára is leérettségizni történelemből (hogy a büdös kölöknek is sikerüljön), ébren maradni negyvenkét órát egyhuzamban, elmondani hatvankétszer egymás után a Bogyóésbabócát, sose látott alapanyagokból sose próbált ételt főzni, és még mennyi minden mást.
Nagyanyámnak anno kenyeret kellett tudnia sütni, csirkét vágni, a kertben termett bármiből élelmezni négy éhes kamaszt, megvarrni huszonhatodszor is ugyanazt a nadrágot, és az utolsó fillérig spórolni, hogy jusson az oktatási és megélhetési költségekre. Az utolsót leszámítva nekem már egyikhez se kell értenem igazán, cserébe elvárt néhány fizikai munkával kevésbé járó, de jóval bonyolultabb feladat. Szerintetek nagyanyáink ideje óta mennyivel lett bonyolultabb gyereket nevelni, és mennyire vannak hátrányban azok, akiknek a szülei kevésbé hajlandóak mindezen akadályokon keresztülugrálni?
Vakmacska
(PS: Mikor képeket válogattam a poszthoz, szóbajött még pár lehetőség. Színész vagy divatikon, esetleg valamilyen kézműves mesterség (bútorok és hasonlók szét-vagy összeszerelése), vegyészeti ismeretek (hogy jön ki egy igen összetettnek tűnő folt egy kényesnek tűnő ruhaanyagból, illetve felrobban-e, ha Balázska A és B üveg tartalmát összeönti, ezért tároljuk-e inkább ezeket külön polcon), kiegészítve Marie Kondo rendrakási készségeivel és egy dietetikus minden tudásával, ha például ételallergiás, evészavaros gyereket nevelünk. )
