Sajnos a terhességi cukorbetegséggel érintett kismamák egy részénél nem elegendő a diéta. Mivel esetükben a gyógyszeres kezelés sem alkalmazható, így a diabétesz miatt előállt inzulinhiányt nekik kívülről kell pótolni.

Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt hormon, amely a szervezet anyagcsere-folyamatainak szabályozásában vesz részt. Legfontosabb funkciója, hogy a sejtek csak inzulin jelenlétében tudják felvenni a vérből a glükózt, azaz a működésükhöz szükséges cukrot.

Az inzulinmolekulák sajnos nem „élnék túl” az emésztőszervrendszeren való áthaladást, így egyenesen a vérbe kell őket juttatni, hogy kifejthessék vércukorszint-csökkentő hatásukat. Régebben ez injekcióval történt, ma már egy kényelmesebb eszközt, az úgynevezett pent is lehet használni. A pen kinézetre olyan, mint egy vastagabb fajta töltőtoll, csak a végén egy kis tű található.

'Injectible' photo (c) 2009, grafixtek - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Ezzel egyszerűen és pontosan adagolható az inzulin, amelyet általában hasba szoktak szúrni. Ez elsőre nagyon ijesztőnek hangzik, de akinek már – akár cukor, akár mondjuk lombikkezelés miatt kellett ilyet csinálni, tudja, hogy nem olyan borzasztó. Persze azért volt olyan, hogy elbőgtem magam, amikor az amúgy is óriási, terhességi csíkokkal jócskán díszített hasamon még egy eret is eltaláltam a tűvel, és az bekékült. De ez talán csak kétszer fordult elő az inzulinos négy hónap alatt. Különben a legváltozatosabb helyszíneken szurkáltam magam ez idő alatt, néha még étteremben az asztal takarásában is.

Ami nekem sokkal nehezebb volt, az a nagyon szigorú időbeosztás. Ha inzulinozol, akkor a megadott időben enni KELL, különben rosszul leszel. Ezért tanácsolják, hogy legyen az embernél mindig egy 100%-os dobozos gyümölcslé, mert az gyorsan helyre teszi a lezuhant vércukorszintet. Egyszer azt hittem, hogy a sarki boltból nem érek haza (ráadásul a hároméves lányommal), mert „hipóztam” (hipoglikémia = alacsony vércukorszint). Természetesen nem volt nálam gyümölcslé, hiszen úgyse megyünk messze…

A nap fél hétkor indult inzulinnal és hétkor reggelivel. Aztán jött még három inzulin, öt étkezés, hat vércukormérés. Nehéz volt tartani az időpontokat, különösen a munka és a kislányom mellett. Érdekes módon nem azzal volt a legtöbb bajom, hogy az evésben „korlátozva” voltam, azaz nem ehettem meg bármikor bármit, hanem inkább az volt a gond, hogy néha akkor is ennem kellett, amikor semmi kedvem nem volt hozzá. És az sem volt könnyű, hogy összehangoljam az étkezések időpontját a lányommal, a férjemmel, a még gyorsan befejezendő munkámmal, a főnökömmel, akivel együtt szoktunk ebédelni stb. Ahogy Kovács Áron műsorvezető (kilencéves korában diagnosztizáltak nála 1-es típusú cukorbetegséget) mondta egy riportban, „a boldog önfeledtségnek vége”. (Diabetic Living 2012. nyár)

Ez az időszak viszont nagyon sok tanulsággal is járt. Az állandó vércukormérés miatt kitapasztaltam, hogy melyik ételre hogyan reagál a szervezetem. Ez rengeteget segített az evést érintő nagy alapelvek konkretizálásában. Szintén a mérés segített abban is, hogy tudatosítsam, mennyire nagy jelentőségű a rendszeres mozgás a vércukorszint karbantartásában. A terhességi cukorbetegség azzal is szembesített, hogy bár a családi és a saját előzmények miatt minden esélyem megvan arra, hogy előbb-utóbb cukorbeteg legyek, mégis van mód arra, hogy ennek a bekövetkezését minél jobban kitoljam, és szeretnék is ezért mindent megtenni, mert véglegesen inzulinossá válni (a számtalan egyéb negatív következményen túl) nagyon nem jó dolog.

Nagyban megkönnyítette a helyzet elfogadását az, hogy tudtam, hogy nemcsak magamért, hanem a születendő kisfiamért is meg kellett ezeket tennem, és az is, hogy belátható időszakról volt szó, minden esélyem megvolt arra, hogy január végén letehetem a pent. Az odafigyelés szerencsére meghozta az eredményét, a kisfiam egészségesen megszületett, és a szülés utáni kontrollon olyan csodaszép vércukor- és inzulinértékeket produkáltam, amilyet 2008 óta nem.

Ez a kontroll sajnos sok esetben el szokott maradni. A szülés után hat héttel minden terhességi cukorbetegséggel érintett kismamának kellene egy ellenőrző terheléses cukorvizsgálatot csinálni. Érthető persze, egy másfél hónapos baba mellől nem egyszerű két órára lelépni, és az orvosok sem mindig szokták kellő mértékben rágni emiatt a kismamák fülét. Pedig nagyon fontos lenne a szülés utáni és a későbbi ellenőrzés is.

Pontos adatokat nehéz mondani, mert már maga a terhességi cukorbetegség is sokszor rejtve marad, az érintettek utánkövetése pedig még ritkább esetben valósul meg. Az Egyesült Államokban végzett kutatások szerint a cukorbetegséggel érintett terhességek esetén a szülést követő 5-10 évben az anyák 20-50%-ánál alakult ki 2-es típusú cukorbetegség. Ez egy nagyon pontatlan szám, de már a 20% sem kevés, ha azt vesszük alapul, hogy a gesztációs diabétesz a terhesség egyik leggyakoribb szövődménye, Magyarországon a babát váró nők 6,4%-a érintett. Egy magyar vizsgálat pedig megállapította, hogy négy évvel a szülés után háromszor gyakoribb volt a szénhidrátanyagcsere-zavar a terheségi cukorbetegséggel érintett nők között, mint a kontrollcsoportban.

Ha tehát terhességi cukorbetegséggel érintett vagy, annyit tudok tanácsolni, hogy ne ijedj meg, de nagyon figyelj rá oda. És ha sikerült kialakítanod a babavárás alatt egy új életformát a megfelelő étkezéssel és a rendszeres mozgással, próbáld meg azt fenntartani a szülés után is a saját érdekedben. (Persze én is megkértem a férjemet, hogy hozzon be a kórházba egy kakaós csigát, de aztán szépen visszaálltam a korábbi rendszerbe.)

Pomme-Pomme

 

Források:

http://www.medicalonline.hu/nogyogyaszat/cikk/a_szulessel_nincs__vege_a_teendoknek__a_terhessegi_cukorbetegsegben_szenvedo_nok_utankovetese

http://phd.sote.hu/mwp/phd_live/vedes/export/madaraszeszter.m.pdf

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?