Minden kommentet köszönök, akár pálcát törtek felettem, akár megérteni próbáltak. Eszem ágában sincs írói babérokra törni, réges-régen rájöttem, élőszóban jobban megy, mint írásban. Ettől függetlenül törekszem megfelelni a javaslatoknak. Jól esett azok kommentje, akik a nem túl szerencsés fogalmazásom mögött meglátták azt a hihetetlen aggodalmat, félelmet és szorongást, ami elfogott a pozitív teszteredménnyel a kezemben.

Igen, az orvos biztosított arról, hogy nem vagyok terhes, és még egy ideig (idézve: amíg újraindul a szervezetem) nem is leszek. És nem drogozom, nem is tettem soha.

Alient szeretem, az első pillanattól kezdve csordultig telik a szívem szeretettel, amióta megláttam az UH-on. A családnak is tetszett ez a név, megérezték benne a csöppnyi iróniát. Bandita addig lesz, amíg nem tudjuk meg a nemét. Az egyéb, pocaklakó és ilyen cuki elnevezés nálam „szívlapát” kategória. Ízlések és pofonok, hogy a közhelypuffogtatás is meglegyen.

A történet folytatódik. Bandita októberi gyerek lesz, és addig még sok a teendő.

Lassan ocsúdtam fel abból a semmihez sem hasonlítható állapotból, amikor egyszerre tört rám a heuréka-érzés a teljes bizonytalansággal. Ennek persze több szintje is van, volt: teljesen új érzelmeket éltem és élek meg minden nap, a gondolataimban már nem „én” vagyok, hanem „ő”, neki mi lehet és lesz a legjobb, fizikailag pedig a várakozás, vajon milyen lesz ő és milyen leszek én, ha eljön a nagy nap, és találkozunk.

Ezzel az új szemmel néztem körbe. Sokan említették a táplálkozási tanácsokat (élen a nyers zöldségek és egyebek miatt), olvastam babonákról, kutatásokról, művelődtem blogokról, pszichológiai szakkönyvekből és természetesen akarva-akaratlanul a család összes nőtagjától.

És eljött az a pillanat, amikor ez sok lett. Bölcsebb nem lettem, mert amit tiltottak egy helyen, az javaslat volt a másikon (példának okáért a máj ilyen). Akadt, amitől csak még riadtabb lettem, és alig fordult elő, hogy nyugodtabb.

Olyanná vált 1-2 hét alatt a terhesség, mint egy állapot, amit szigorú külső szemek néznek. Nem egyszerűsített ezen a lelki állapoton a vérzés (ugyancsak dokit idézve: nem értem, minek rohan ide folyamatosan, nem állhatunk őrt minden vérzés mellett), a pánik-rohanás a kórházba, és a veszélyeztetett terhesség miatti 4 hetes itthon fekvés sem. Az üres lakás, a napközbeni magány a legkevésbé jó környezet a pozitív gondolatokhoz. Úgy éltem meg, mintha nem is én lennék, hanem a testem és a szellemem külön malomban őrölt volna.

Mélyponton azonban dobbantottam: itt és így elég. Bármi is történjen (hallom ám a hördülést néhány olvasótól...), az irányítást nem engedem tovább ki a kezemből. Ez az én testem, az én elmém, és az én gyerekem. És megkerestem magamban a számomra jó hozzáállást és a felállított szabályaim mentén újraszerveztem a 16. héten magam, majd az életem.

1. Mindent nem lehet megenni, de a be sem lehet tartani az összes szabályt. Eddigre már 3 és fél kilót fogytam a 7. héthez képest, meg kellett találnom az egyensúlyt.

2. Vitamin jöhet, és mivel nem eszem gyümölcsöt (sajnálom, nem szeretem), a zöldségek mellé szedek olyan vitaminokat, amiket egyeztettem a védőnővel és terhesgondozáson is.

3. Nincs tovább betegállomány. Visszamegyek dolgozni, és inkább megbeszélem a főnökömmel, hogy ha nem érzem magam jól, akkor itthonról látom el a munkám. Hiányoztak az emberek, az utazás napi rutinja, a közös ebédek stb.

4. Nem hallgatom tovább mások rémtörténeteit a kórházakról, szülésekről és orvosokról. Törekszem arra, hogy nekem jó legyen.

5. Mozgok, tornászok, ha törik, ha szakad. Addig is emberek között vagyok, az is egy program, és biztos voltam (és vagyok is) benne, h mindkettőnknek jót tesz. Veszélyeztetettként az úszás és a jóga lett opció, de itt a környéken nincs uszoda, viszont terhesjóga igen. Ahogy megkaptam az engedélyező pecsétet (18. hét), már mentem is.

Igen, lehet mondani, h felelőtlen voltam, mert megnőtt az esélye a vetélésnek, és minekazolyannakgyerek, aki nem képes X hetet feküdni a gyerek érdekében.

És azt is lehet mondani, én legalábbis az elejétől őszintén és kétségek nélkül hittem benne, hogy a lelki állapotom hatással van a testemre, az pedig Banditára. Minél pozitívabb és erősebb vagyok, annál szívesebben marad velem (egyelőre még bennem).

Nem tudom, és nem is igazán kutatom, miért, de most, a 25. héten Bandita (a Hancúr) erősebb és aktívabb, mint valaha. Élvezem a tornát, a munkámat, örömmel vetem bele magam az újabb munkahelyi vagy magánéleti kihívásokba. Egyre kevesebbet szorongok, helyette élvezem ezt a kivételes időszakot.

Örülök, h alig látszik a hasam, és ebből kár az elkötelezettségem hiányára következtetni. A házunkban lépten-nyomon olyan emberekbe botlok, akik pletykásak és nem mindig jó indulatúak. Nem szeretném magam kitenni se hastapenolásnak, se sztorizgatásnak, se siránkozásnak afölött, hogy „szegény nagyanyád, megérhette volna a dédunokáját”. Örülök, hogy ez a párom és az én titkom, még ha különösebben nem is teszünk a titokért semmit.

Mert mint fenn írtam, szerintem a terhességem (az enyém, nem másé) alfája és omegája az én közérzetem, hangulatom és komfortérzetem a világgal.

Foly.köv.

Lhunara