38. hét

Van két lány, a húszas éveiken inkább innen vannak, mint túl, ismerjük egymást épp elég régen, ha én nem éltem volna akkor már az akkori pasimmal, most úgy hívnának minket, hogy mozaikcsalád. Nem úgy alakult, ezért nem hívnak minket különösebben sehogy, az én apám, a te anyád, ezek nem kérdések, sosem voltak konfliktusok, nincs rá lehetőség se, mert nincs rá idő. Pont jó így. És most kérdeznek ők is és a barátnőik is, én nem értem, miért, de válaszolok, illetve leginkább csak megpróbálok válaszolni. Mert ott a széken ülve én nem egy babamama portál vagyok, ahol saját felelősségre olvasod, hogy a császárseb gennye, a hüvelytágulása, a mell szétmarcangolt vérzése, szülés utáni poszttraumás stressz szindróma, stria, kinyúlt bőr, ceruzateszt, Edina.

A valóság vagyok, ahol az én szavam a kiindulópont; rosszabb ez, mint amikor a nagy „Miért?” kérdéseire már elvesztem a türelmem, és a huszadik körben már piacgazdaságról és hiteltörlesztésről beszélek, direkt, hogy összezavarodjon, és egy kicsit, csak egy nagyon kicsit csendben maradjon.

Nem akarok szépíteni se, de nem akarok elijeszteni, nem akarom azt hazudni, hogy nem történhet baj,de nem akarom úgy beállítani, mintha a terhesség és a szülés alapesetben halálgyár lenne. Őrült nehéz. Fájt, persze, nem tudom kifejezni mennyire, és igen, reped a hüvely, ha olyan a helyzet, és igen, összevarrják, igen-igen, tudom, hogy ez hogy hangzik, ne sápadj el, de látod, megint terhes vagyok, megint végigcsinálom a hányással, a fájással, a kialvatlan hormonálissággal, te is végig fogod, ha majd akarod, nincs ebben semmi rendkívüli, hétköznapi hősök vagyunk, vagy még azok se, attól függ, milyen pasit találsz magad mellé. A császár, hát a császár meg egy hasi műtét és a császár az császár, szülés és születés ugyanúgy, és van, aki azt választja, én inkább mégsem, ne akarj racionális indokot. Ne, a szüléstörténetem ne olvasd el, az inkább egy pszichiáternek való így két év távlatából, nem húszéves lányoknak.

Beszélünk az EDÁ-ról és hogy miért nincs ezerféle természetes és kevésbé természetes, de nem gerincbe adott fájdalomcsillapító alapesetben, hogy miért nem választhat az ember, mit akar, hogy miért kell felfeküdni az ágyra, mikor nem akarsz, hogy miért választ mindenki orvost és mik azok a négyperces fájások, a beöntés és a kitolás, a gyermekágyi vérzés és nekem folyton lila a szám, mert félek, mit mondok. Ha a lányaim lennének, talán könnyebben menne, talán jobban tudnám, hogyan és mit kell mondani, amivel nem sokkolom őket halálra, de nem is festek túl rózsaszín képet.

És ugyanúgy nem tudom, hogy saját magamnak mit mondjak, hogy mégis miben reménykedjek, hogy mégis hol állunk, halló, élet, emlékszel még, hogy a legnehezebben a bizonytalanságot tűröm, hogy nem vagyok képes türelmesen kivárni, ami történik, hanem nekem felkészülni kell, vigyázz, kész, rajt, tűz?! Hát ezért utálok én terhes lenni, nem is a rengeteg fiziológiai szartenger, hanem ez a folyamatos bizonytalanság, a felkészülhetetlenség, a végtelen számú lehetőség és kimenet, ez jobban kiborít, mint az összes kezelhető és kezelhetetlen egyéb problémám.

És nem, mégsem lesz programcsászár. Itt állok a harmincnyolcadik héten, igazából már túl azon a pillanaton, amit vártam a védőnővel, hogy kimondjuk: ezt vagy azt szeretném, és már tudom, hogy nem lesz programcsászár. Talán mindig is tudtam. Egyrészt az a gyönyörteljes helyzet állt elő, amiben még reménykedni se igen mertem, hogy a gyereknek átlag méretek között van a feje, a combja, a pocakja és a becsült súlya alapján. Nem malac, mint az első. Nem. Átlagméretű gyerek. Másrészt bízom magamban és az életben: hogy ad nekem, hogy adok magamnak egy szép szülést. Egy szép, fájdalmas, korrekt kis szülést, amiben nincs elakadt váll, amiben nincs másfél órás kitolás, amiben nincs megrökönyödött tekintet, amikor a mellkasomra teszik a gyereket és nekem kiugrik a szemem a helyéről, mert az elképzelt pillekönnyű kicsi baba helyett besüpped a mellkasom egy elefánt súlya alatt. Mindenki megérdemli. Én is megérdemlem.

A felém irányuló ellenszenvét pedig mindenki tegye félre irányomba egy percre, koncentráljon a csütörtöki, pénteki, szombati napokra, a most jövőkre, két héten belül ezek a legideálisabbak szülésre, én készen vagyok, felkészült vagyok, lelkes vagyok és nehem ahakarook még négy hétig terhes lenni. Köszönöm.

 

Nyina