29. hét
Szóval hiányzik a posztok elejéről a heteim száma meg a súlyom. A heteim száma általában egyébként a fejemből is hiányzik, bár most, hogy beléptem a harmadik trimeszterbe, még egy ideig biztos fogok rá emlékezni, legalább úgy kábéra. A kilóim meg... az úgy volt, hogy az első terhességem legelején voltam x kiló, ami némi zsírt jelentett a derekamon és egy nem teljesen lapos hasat.
Aztán szüléskor voltam x+12 kiló, ami nagyjából semmi mást nem jelentett, mint a négy és fél kilós gyereket, a magzatvizet, a méhlepényt, a többletvért és a melleim körfogatának változását. Aztán egy kicsit rápörögtem erre a témára és nem mondom, hogy fogyókúráztam, de úgy voltam vele, hogy ha már oly áldott a sorsom, hogy én a szoptatástól fogyok, ráadásul tele van stresszel az életem és emiatt alig akarok enni, akkor legalább attól jól fogom magam érezni, hogy van egy cuki kölyköm, és hogy egyre kevesebb rajtam a zsír.
X-9 kilónál mondta azt egyszerre a pasim, az anyukám és az apukám, hogy talán ideje lenne megállni itt, mert lassan nem csak a bordáim fognak kifityegni, én viszont nagy érdeklődéssel fordultam a tükör felé, ugyanis életemben először a csípőcsontom szúrta a bőrömet, ez pedig mégiscsak érdekes. És akkor itt megálltam. Ha éhes voltam, ettem, ha zabálhatnékom volt, az is előfordult, hogy zabáltam. Ha meg épp semmit nem akartam letuszkolni a torkomon, akkor nem tuszkoltam. De egyiket sem a csípőcsontom miatt. Nem mondom, hogy nem volt durva, amikor lötyögött a 36-os nadrág, az s-es szoknya, de próbáltam minél kevésbé elragadtatni magam, mintha ez Teljesítmény, sőt: Értékelendő Teljesítmény lett volna. Egészségesen kajálni, az teljesítmény, nem össze-vissza terhelni a gyomromat. Most tartok x-2 kilónál, tehát híztam eddig hetet, nem lukaszt a csípőcsontom bőrt és lett megint fenekem, de a hétfői fogyinaplóra utalva, a BMI-m még mindig alulról súrolja az ideálist. Őszintén, se a szülés után nem akarok foglalkozni az amúgy is szétcsúszott testem fogyasztásával, se a szülés előtt nem akarok foglalkozni az amúgy is nehezen viselt meleggel még amiatt is, mert a növekvő hájréteg egymásra rakódásából keskeny izzadtságpatak csorog lefelé. Adjatok egy hánytálat.
De akkor elemezzük a testemet, nem bánom.
A felső kép most készült, az alsó ugyanebben a terhességi hétben, csak az elsővel. Találja meg a tíz különbséget. Őszintén, én alig látok, pedig a kettő között van majdnem két és fél év, egy gyerekszülés és másfél év szoptatás. Lehet, többet kéne fényképezni magam, vagy majd ti felvilágosítotok, mit vekengek azon mégis, hogy uramisten, minek kellett nekem kétszer is terhesnek lenni ennyi idősen. Lehet azzal jönni, hogy ha tíz évvel fiatalabb lennék, sokkal nehezebben regenerálódnék és nem két centivel, hanem hússzal ereszkedtek volna meg azok a mellek. Nem érdekel. Ha az ember végre elfogadja a testét olyannak, amilyen, amikor épp élveznie kéne a feszes bőrt, a heti hat hajnalig kocsmázást kibíró arcbőrt és az őzikére hajazó lábakat, akkor nem neki találták ki a terhességet. Ehhez képest pontosan ekkor lettem terhes az elsővel. Sokkoló volt. Az őzike lábakon megjelent egy visszér, a másfél év szoptatás után egyértelműen ceruzateszt-pozitív lett a feszes cici és tombolt az önértékelésem, akárhányszor belenéztem a tükörbe a harmadik trimeszterben. Ki ez a bálna és hova tette a saját testemet?! A súlyra visszatérve: el se tudom képzelni, mit éreztem volna, ha saját bénaságomból, vagy mert olyan lapokat osztottak a génáruházban, a zsír is elöntött volna.
És ha nem lenne elég a parázás azon, hogy másodszorra nem fog csodakölyköt dobni a gép, néha még annak a szele is megérint, hogy hiába, nemsokára huszonöt vagyok, már nem mai csirke és mi van, ha nemcsak a terhesség lesz más, de a szoptatás is és ahelyett, hogy szomorkásan éhezve olvadnának rólam lefelé a kilók, boldog zabálásokat rendezek majd, és az is meglátszik a seggemen, ha ránézek a tegnap elfogyasztott literes fagylalt üres dobozára. Akkor már inkább egy rosszul alvó gyerek.
Nyina
