23. hét
A Nagy meggyógyult, mi meg Apával teljesen lerobbantunk a hétvégére. Már pénteken érződött, hogy nem úszom meg egy enyhe torokkaparással, ráadásul a férjem is telefonált, hogy inkább hazajön, mert nagyon nem érzi jól magát. Szerencsére lázam ugyan nem lett, de azon kívül minden bajom volt nyaktól felfelé. Szombatra olyan mértékű lett a fejfájásom, hogy nem tudtam kikelni az ágyból. A férjem nagyszerűen teljesített, ellátta a gyereket, intézett ebédet és sétálni is mentek, én pedig fekhettem az ágyban szinte egész nap. Nagyon hasznosnak bizonyult, mert vasárnapra sokkal jobban lettem, az időjárás is nekem dolgozott, és nem engedte, hogy kimozduljunk, így a két otthon töltött napnak köszönhetően hétfőre teljesen felépültem. Szegény férjem hiába maradt itthon, neki nem jutott sok pihenés, így a gyógyulása is sokkal lassabb folyamat volt, mint az enyém.
Fizetős cukorterhelés
Kedden mentem cukorterhelésre. Kórházba, fizetősen. Ebben a kórházban a járóbetegekkel és nem benn fekvő kismamákkal kapcsolatos laborvizsgálatok fizetősek. Ezt tudtam előre, nem is titkolom, 5400 Ft volt a kényelmem ára. Igen ez a kényelemről szól, mert a kórház tőlünk öt perc sétára van, másnapra kész a lelet, amit kiküldenek e-mailen. Így haza is tudtam jönni, nem kellett a két órát a kórházban töltenem, és még a Nagyot is el tudtam vinni a bölcsibe.
Egyórás csúszás a kollégák miatt
Ami viszont kissé bosszantott, hogy reggel 7 órára hívtak oda, amit nekem sikerült is teljesíteni, ellenben az ott dolgozókkal, akik bő húsz perces késéssel érkeztek meg. Ezt is elnéztem volna, de amikor a kismamákkal szemben az ott dolgozók is előnyt élveztek, arra azért mér ráncoltam a szemöldökömet. Persze mindenhol a kollégák az elsők, nem csak az egészségügyben, de azért mégis terhes nőkről van szó, akik étlen-szomjan vannak előző este óta, és még lesznek is két órán át. Azért ez nem szép, de sebaj, gondoltam, gyorsan elintézik, csak ketten vannak így előttem, gyorsan szaladhatok is haza.
Csakhogy a két kolléga vérvétele és a privát telefonok intézése okán 8 órára sikerült sorra kerülnöm. Mert nem elég, hogy előrevették őket, persze csacsogtak jó hosszan, az egyik hölgy még azt is szerette volna, ha kinyomtatják neki a menye leletét, amihez persze nem volt meg semmi adat, így újabb telefonok sora következett. Na, itt azért már kezdtem fortyogni magamban, de végül nem tettem szóvá, hiszen azzal sem lettem volna készen korábban. A többi kint várakozó meg el se tudta képzelni, mi tarthat ennyi ideig. Végül is túl vagyok rajta, és csak ez számít, meg persze az eredmény, ami szerencsére nagyon jó lett. Kicsit izgultam azért, hogy mi lesz velem, ha magas lesz a cukrom, és búcsút kell intenem a legjobb barátaimnak: csokinak, palacsintának, pudingnak, fánknak és a többieknek, de így maradhat minden a régiben. Persze igyekszem egészségesen táplálkozni, de ha egyszer ezeket kívánom nasinak, akkor ezeket is fogom enni.
Gyakran gondolok a szülésre
Egyre többet kalandoznak a gondolataim a szülés és az azt követő időszak körül. A szüléstől még nem félek, valahogy, így vagy úgy, de túl leszek rajta. Nekem a nagyobb problémát az a pár nap jelenti a kórházban. Nem tudom eldönteni, hogy a Nagy jöjjön-e be meglátogatni, vagy jobb, ha nem zaklatom fel a napi rövid találkozásokkal. Bár nekem úgy tűnik a bölcsi után, hogy nem fog neki gondot okozni néhány napig nélkülözni, hiszen tartják majd a frontot a nagyszülők, meg persze a férjem is, de még soha nem voltunk távol egymástól pár óránál többet.
Aztán itt van, a „miket kell még vennem Mini Pöttynek” kérdés. Lassan elkezdtem vásárolgatni. Szerencsére túl sok dolog nem fog kelleni, csak ruhák és egy-két apróság, de szeretnék most már szép lassan mindent beszerezni, hogy erre ne kelljen később már gondolnom sem, nemhogy utánajárnom. Amit lehet, így is rendelni fogok, mert nem egyszerű shoppingolni a Naggyal. Nem szokott hisztizni vagy rosszalkodni, csak hamar elunja az egészet és vagy elkezd játszani (mostanában van, hogy még fogócskázni is), vagy nyűgössé válik az unalomtól. Ráadásul nagyon nehéz így arra koncentrálni, amit akarok venni, miközben a figyelmem nagy részét leköti, hogy mit csinál, és hol van a Nagy. Emiatt sokszor ki is felejtek valamit, amit meg akartam nézni vagy vásárolni.
Tervek
Próbálok némi tervezéssel is készülni az első időszakra, mint például a ki fürdik először, hogyan menjen az altatás, mit csináljak a Naggyal, amíg a Kicsi szopizni fog, mikor vigyem ki a Kicsit először, és amíg nem viszem ki, hogyan fárasszam le a Nagyot… Bár ez utóbbi nem olyan nagy probléma, elméletileg már nagyon jó idő lesz a szülés után, egy-két héttel később, már ha az idő is engedi, mehetünk ki a szabadba. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek a tervek szinte sose valósulnak meg, mert az élet úgyis másképp alakul, mint ahogy azt én hiszem, de valahogy mégis nyugtat a tudat, hogy vannak elképzeléseim az alapvető dolgokról. Persze ezekhez butaság lenne foggal-körömmel ragaszkodni, így nem is fogom ezt tenni, de minél közelebb kerülünk időben ezekhez, annál többet gondolkodom rajta. Igyekszünk sokat beszélgetni erről a férjemmel, hogy majd mit és hogyan csináljunk, mert mi már csak így leszünk nyugodtabbak.
Krikett
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
