38. hét

Nem, még mindig nem szültem, köszönöm azoknak, akik szorítottak értem. De most már bármikor előfordulhat, hogy indulnom kell. Lassan egy hete hirtelen lepett meg a fájások özöne. Nem voltam rá még felkészülve, semmilyen értelemben. Pár óra pihenés után összeraktam a kórházi holmim. Azóta egyetlen dolog határozza meg a perceimet: mit tudok még indulás előtt elvégezni. És akkor itt a lista a részletekről, mit sikerült az elmúlt napokban: bevásárlás, átválogatás, rendrakás, takarítás, tisztítás, gombfelvarrás stb., de az a helyzet, hogy mindez teljesen érdektelen. Ennél izgalmasabb a kérdés: hogyan válik egy gondolkodó lény egysejtűvé.

Furcsa élmény ezt ismét átélni, negyedszerre is. A szülés közeledtével – szerencsére csak pár nappal előtte – kicserélődöm. A szellemi képességeim zuhannak. Fáraszt a gondolkodás. Ha háromsoros mondatot látok leírva, nem garantált, hogy belefogok az elolvasásába. A fejemet ötletek és összefüggések helyett érzelemgombócok töltik ki. Indulatok mozgatnak. Ezen az állapoton a szülés jócskán ront is.

A praktikus, hétköznapi intelligenciám működik. Még jobban is, mint szokott. Melyik mosást érdemes hamarabb berakni, milyen háztartási munkafolyamat passzol ideálisan adott időablakba. Könnyebben döntök: kidobni, megtartani, hova rakni témakörökben. De a nyolc általános nem biztos, hogy most meglenne.

Az első gyermekemnél kiborított ez a tapasztalat. Ahogy kezembe vettem egy HVG-t, és nem volt olyan cikk, amelyet képes lettem volna elolvasni. Nem voltam képes követni. Mint ha más nyelven írták volna. Nem értettem a vicceket. Azért voltam igazából kétségbeesve, mert nem tudtam, hogy vajon most már "így maradok"? Elbutultam a kiskölkömtől egy életre?

Hát nem. Ez csak időszakos átrendeződés hormonháztartásilag. Majd okosabb hónapjaimban utána járok, hogy melyik anyag lehet a bűnös a folyamatért. Most amúgy még csak üvegfalat húzott fel közém és a világ közé, én pedig önkínzó (vagy önjutalmazó) módon próbálom magam megerőltetni. Pl. törvényeket olvasok, paragrafusról paragrafusra, és kényszerítem magam, hogy megértsem, értelmezzem, véleményt alkossak. Úgy csinálom mindezt, hogy közben nem is érzem, hogy ez én vagyok, és a világon semmiféle érzelmi visszacsatolást nem kapok magamtól. Csak szórakoztat valahol, hogy a szellemi tompultság másik oldalán még működöm. Ezt jelenti az üvegfal.

Így telnek ezek az utolsó napok, talán órák. Jóháziasszonyosan tündöklöm, és néha lerogyok gondolkodást gyakorolni. Még hátra van tíz (kilenc) napom a hivatalos terminusig. Hétvégére plusz tíz fokot ígérnek, melegfrontra jönnek a babák. Ki tudja. Többet nem bolondítok senkit vaklármával, majd meglátjuk. Hangolódom a szülésre. Beszűkülök, hogy a testem-lelkem minden porcikájával csak a kisbabámmal foglalkozzak majd, ha megérkezik. Így van ez jól.

AMK