17. hét

Úgy érzem, hullámvasúton ülök, már ami a munkahelyemet illeti. A héten többször elhangzott a számból, hogy holnaptól inkább be se megyek. Irtó hosszú lesz még ez a két hónap, ha így kell leéljük, ahogy most. Esküszöm, ebbe merül ki jobban az ember, nem is a munkába, az állandó lelki megterhelés, arról éppen kinek milyen napja van és kinek milyen a kedve. Rájöttem velem van a baj, mert nem tudok eléggé lecarni másokat.

Egyszerűen nem megy. Férj azt mondja, hogy tudja, hogy nehéz de ne próbáljam meg mások problémáját, vagy egyéb gondját megfejteni és megoldani.  Nem stresszelek, csak elkeseredett hangulatom van a bent kialakult helyzettel kapcsolatban, ami nem hogy javulni nem látszik, de talán még egyre csak romlik.

Csak a kollegáimra gondolok, hogy ők vajon meddig fognak még kitartani, mert én egyelőre ugyan látom a végét, de ők meg attól tartanak, hogy nélkülem csak rosszabb lesz minden, s akkor adják aztán majd igazán fel ők is.

Szóval ezzel a hangulattal indult, és telt is el az egész hét. Nem ez volt a központi gondolatom, nem ezzel teltek a napjaim, de piszok frusztráló érzést adott. (még most is) Nagyon gondolkodom, mihez máshoz tudnék kezdeni majd a jövőben. Lesz időm még kitalálni, úgy hiszem.

A hét elején a hétvégéről megmaradt mosásból tettem be egy adagot. Pár törlőrongy, 2-3 díszpárna. Elkövettem azt a hibát, hogy nem vizsgáltam meg a díszpárnák állapotát (mert miért is kellene?) valamint, nem raktam mosózsákba. Elindítottam a programot majd otthagytam a gépet, tegye a dolgát.

Fél óra múlva arra volt dolgom (megérzés?) és nem hittem el, amit látok! A mosógépben pörögtek a párnák, két egész és egy éppen félnek sem mondható.

Nem vettem észre ugyanis, hogy az egyik párna anyaga meg volt szakadva, és a mosás közben a dob pörgésétől az tovább feslett kiengedve magából annak vattaszerű tartalmát. Az egész rá volt tapadva a betöltő nyílásra. Azonnal leállítottam a műveletet és vártam a kattanó hangot, amely engedélyt ad arra, hogy az ajtót ki lehessen nyitni. Eltelt 5-10 perc. Semmi.  A program túljutott azon az időkorláton, aminél még ki lehet nyitni a gép ajtaját, így le kellett kapcsoljam, majd nem sokkal később új programot indítani, hogy amikor az elindult az első pár percben leállítsam, és kinyithassam végre, hogy kiszedjem a csoffadt párnatöltetet és a többit. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a párna nem élte túl, s a kukában végezte, így: (vödrös kép helye)

Férj azt mondta, szerencse, hogy észre vettem, mert ugyan részben nagyobb darabokban szakadt ki a vatta a párnából, de volt azért sok-sok kis darab is, ami nem éppen tett volna jót a mosógép szivattyújának, ha az leszívja. Minden esetre azért szétszedte a szűrőjét, de szerencsére nem jutott le odáig az anyag.

A hét közepén megérkeztek a múlt héten, saját részre, illetve Pötyinek megrendelt holmik. Mindennel nagyon elégedett vagyok, (talán a szoptatós párnak kicsit kicsi L , abból kell szerezzek egy másikat azt hiszem) csodálatosan szépek és nagyon finom puha anyagúak. Jöhet a következő körös rendelés! J (holmik képének helye)

A vérnyomásom szépen egy síkban van, nincsenek kiugrások. A cukrom is mérem időnként, szépen sikerül azt is kordában tartani, nincsenek rosszulléteim. Tornázom továbbra is nagyon jól esik a mozgás, bár a legutóbb amikor már a nyújtásnál tartottam, olyat rám rúgott a gyermek, hogy na mostmár aztán elég lesz, hogy összetéveszthetetlenül is állíthatom, ez már tényleg rúgás (vagy öklös) volt. Többször mozgolódik ugyan, de eddig ez volt a legintenzívebb megnyilvánulása.

Túltoltam a hétvégi munkálatokat meg is lett a böjtje. Ugyan az irodai munka is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gyakorlatilag a jobb csuklómat egy hajszál választja el folyamatosan a teljes összeomlástól, de az egyszerre mosok-főzök-takarítok csak rontott a helyzetén. Éjszaka annyira fájt már, és sugárzott fel a karomba és a vállamba, hogy alig tudtam aludni. Ebből kifolyólag a hét utolsó reggelére csak kóvályogtam, mint az a bizonyos légy össze vissza.

Jövő héten pedig bent  pedig olyan munkafolyamat fog következni amitől aztán végképp ki fog készülni az összes kezemben lévő még ép ideg is. A siralmas állapotomból az billentett ki valamennyire, hogy mennünk kellett a múlt hét végén lebeszélt kiságyért és a babakocsiért. Mindkettő nagyon szép állapotban van, teljesen megérte az árát. (kiságy és babakocsi képének helye) Após segített, és Férjjel együtt behozták a lakásba az ágyát, addig Anyóssal váltottunk pár szót, csak úgy kb. az időjárásról és hasonló klisés témákról, közben pedig a babakocsit csodálta. Én hívtam le, hogy nézze meg, nehogy véletlenül valamiről lemaradjon..és szó érje a ház elejét.

A kiságy nem a végleges helyére került, a szobával még több teendő van a Baba érkezéséig, és több minden is hiányzik, ami még beszerzés alatt van. A végleges állapotról fogok majd képet csatolni a jövőben.

 Valami megint kicseszte a szám szélét, én már nem tudom, tényleg mitől lehet. Vagy most csak simán a szél fújta, de elegem van, hogy állandóan ezzel küzdök. Annak ellenére, hogy kvázi mindig kenem, már ez sem segít. Körömvirág, szőlőzsír semmi nem elég. Cserepesnek nem cserepes, csak feszül, piros és viszket. 

Egyre jobban kezd, ismét fájni a kezem, így azt hiszem a hétre ennyi. Megyek, kicsit lazítok a napsütésben, amíg még van. Nagyon várom a tavaszt, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.

Mindy