26. hét
23 cm
850 g

Nagyon szeretem az őszt. A szeptembert, októbert. Ezekben a hónapokban madarat lehet velem fogatni. Saját biológiai órám szerint az év kezdete. Vége a nyárnak és valami új kezdődik. Mindig úgy éreztem, az iskolakezdés miatt, hogy a szeptemberrel egy új lehetőséget kaptam, hogy még jobb félévet, évet zárjak, mint az előző volt. Már rég nem vagyok sulis, de az érzés megmaradt.

Hatalmas energiatöbblettel vágok bele az őszbe, szinte fel akarom szippantani a napokat, mely lelkesedés és energia azután novemberre elillan, és csak a közelgő karácsony, ami tartja bennem a lelket. Az ajándékozás, sütik, forró teák a tévé előtt, a meleg lakás marasztalása. Alig várom, hogy megérkezzen. Pedig ha belegondolok, nem is volt mitől annyira elfáradnom, hogy visszafelé számoljam a napokat a téli szünetig. Mégis annyira fáradt vagyok, mintha nem lenne időm az alvásra, mintha napi tizenkét órában súlyt emelnék. Igaz, hogy sok mindent csinálok, de otthon, vagy otthonról végzem a teendőim nagy részét. Ha mégis egész napos program szabadít fel, vagy szólít el az otthoni teendőim alól, akkor sem fáradok el jobban, mint a négy fal között.

Persze ennek is megvan az oka, mint ahogy annak is, hogy időnként olyannyira felszalad a vérnyomásom, hogy elered az orrom vére, amire bár figyelmeztetett az orvos, de erre nem lehet felkészülni. Nemrég még azon aggódtam, hogy nem érzem a baba mozgását. Most meg már fizikai jelei vannak, hogy mozog, sőt mivel van annyi helye, hogy bukfenceket hányjon, meg is teszi. Örülök, hogy ennyire aktív, közben meg pörölök vele, hogy szálljon már le a húgyhólyagomról, mert az állandó pisilési inger elsőre jó poénnak tűnik, mégse mondja a gyerek, hogy nincs humorérzéke az anyjának, de a buszon, kocsiban, gyaloglás közben nem mókás. Otthon még csak elmegy, főleg mióta kifejlesztettem egy módszert, hogyan zargassam el a vizeletet tartani hivatott szervemről. Táncolok. Kitáncolok a szobából, az előszobába, át a konyhába, és ha szerencsém van, csak háromszor teszem meg ezt az utat, mert sokáig úgy sem bírnám, hamar elfáradok. És ha elfáradtam, jólesik leülni, a lábaimat felpolcolni, és kötögetni, mert még nem fejeztem be a gyereknek a takarót.

És egyébként mizú, miújság, hogy vagy, mi történik veled, hogy van a gyerek, mi a helyzet veletek, hát mesélj már valamit! És még ezer és egymillió verzióban áraszt el az egyetlen kérdés, amire manapság nemigen tudok mit felelni, sőt kifejezetten zavar, ha valaki ezt felteszi, mert már én unom, hogy folyton azt válaszom széles mosollyal, hogy hát semmi. Most mégis mit várnak erre a kérdésre az emberek? Hogy köszi, hogy kérdezed, épp most számoltam, hogy kerek hét másodperce rugdos a gyerek belülről, és úgy egy órája, hogy utoljára vérzett az orrom, és tulajdonképpen nincs is kedvem erről beszélgetni, főleg, mert mire mindezt elmesélem, már megint pisilnem kell, és hát tudod, most nagyon gyorsan el kellene mennem vécére, de ha gondolod, kísérj el. Én mondjuk most jót nevettem saját magamon, ahogy elképzelem, hogy mondjuk, a szomszéd felteszi a szokásos, helló, mizú kérdést, és én sztoikus nyugalommal e fent leírtakat válaszolom, ő meg döbbenten néz rám, majd visszalépek a lakásba, hogy tényleg elmenjek vécére. Vicces.

Szóval ott tartottam, hogy november. Hát igen, a november nem a legjobb hónap, nem hozza ki belőlem mindazt az energikus, mosolygós csajt, aki szoktam lenni az év nagy részében, sokkal inkább válok kissé unott, fáradékony, picit cinikus emberré. Most meg hogy terhes is vagyok, ez a kombináció még zagyvább eleggyé alakult. De volt már, hogy előnyt kovácsoltam mindebből. Például, most, mikor a napokban beszéltem az egyik kéménybélelős pasival, hogy minél hamarabb meg kellene csinálni a munkát, ő azt mondta, hogy hát nem biztos, hogy olyan gyorsan fog menni, mire én kidugtam a hasam a kardigánom alól, és csak annyit mondtam, de fog. Azt hiszem, belátta, mert azóta munkába álltak. Kitartást, fiúk, még négy hónap és megszülök, addigra csak elkészül a lakás.

Szép hetet!

Ildikó (yzzma)