23. hét

D a szüleitől kapott egy könyvet, címe: Apa leszek. Szép ajándék. Színes képpel teletűzdelt, hatalmas kódex leendő apukáknak. Sok hasznos információ van benne, például, hogy hogyan változik a nő teste, lelke. Hogy milyen fontos a nőnek, hogy apuka bent legyen a szülésnél, hogy jó, ha apuka egy-egy éjszakát átvesz az anyukától, és ő ringatja álomba gyermekét, és így tovább. Szóval a könyv szép, de csöppet sem beszél arról, ami a címe, hogy egy férfi apa lesz. De mit is jelent mindez számukra?

D a terhességem első időszakában apatigrisként óvott, védelmezett mindentől, és mindenkitől. Ahogy teltek a napok, hetek, úgy kezdett D mindennapjaiba belesimulni a tény, hogy terhes vagyok, de az élet megy tovább. Mára már ott tartunk, hogy minden riadalom nélkül, jön, megy, dolgozik, pihen, alszik, eszik, és bár elmosolyodik, ha azt mondom, a babánk ma egész nap jelzett, hogy köszöni, jól van, és egyre többet mozog odabent, ezzel az információval megelégedve fejezi be a vacsorát, és megy fürödni. De hát én még mondanám tovább, hé, hát beszélgessünk még róla, hogy például ma olcsóbban vettem a krumplit, és hogy felszálltam a buszra, és nem adták át a helyet, és a gyerek mozgott, és aztán hazajöttem, és főztem, és örülök, hogy ízlett, de te apa leszel, én meg anya, most nem mehetsz el fürödni. De elmegy, és lássuk be, igaza van. Ő nem érzi, amit én, így hogyan tudna azonosulni vele? Még nem elég nagy a gyerek, hogy akkorát rúgjon, hogy D is érezhesse, nem beszélve arról, hogy nem foghatja egésznap a hasam, várva a nagy pillanatot, miközben dolgoznia kell. Hogyan kaphat akkor hát annyi impulzust, mint én? Hát sehogy.

Terhességem előtt persze én is ilyen fáradt voltam a munkától, mint amilyen D, szinte minden nap. Én is vágytam a kikapcsolódásra, és hogy valahol feltöltődjek. D ezt mindig is jobban csinálta, mint én. Neki sok hobbija van. Énekel egy kórusban, és másik két együttesben, és bár már akkoriban is elő-előfordult, hogy jobban szerettem volna, ha velem van, és nem az egyik próbáján, vagy fellépésén, hanem csak velem kettesben, de most hogy gyakorlatilag össze vagyok zárva az olcsó krumplivásárlás örömével, néhány gyomorszájon rúgással, aminek nagyon örülök, ez még inkább előtérbe került, hogy hol is van már a gyerekem apja.

De hát mi változott? És hát sokáig nem kell gondolkodni, hogy én. A testem, a lelkem, az életem. És ne legyünk önzőek, mert D lelke is változóban van, és tudja, hogy nemsokára apa lesz, csak hát neki mégiscsak nehezebb abból a szempontból, hogy míg én a gyakorlatban babázom, és napról napra egyre jobban érzem, hogy ő van, és létezik, és fejlődik, D mindezt elméletben éli át, és hát lássuk be tényleg nem lehet a csokitortáról úgy beszélni, ha még meg sem kóstoltad.

De mi lesz, ha már megszületik? Már most, ha belegondolunk, hogy ezentúl hárman leszünk, félek, D nehezebben fogja megtalálni a helyét ebben a háromszögben, és próbálok lelkiekben felkészülni arra, hogy elegendő figyelmet kapjon ő is. (És hogy ezzel már most foglalkozom, meg kell, hogy köszönjem egy gyakorlott anyukának, egy jó barátomnak, hogy minderről nyíltan tud velem beszélni, és a tapasztalatait átadni. Köszönöm, K.) Vagy mi lesz azzal a sok hobbival, vajon otthon tud majd lenni, minden fürdetésnél? És ha majd, épp akkor fog először büfizni, felállni, nyelni, pisilni, mikor D nem lesz ott, azt hogyan fogja megélni? Vagy én? Tudom, túlkomplikálom, és egy kissé el is bagatellizálom a dolgot ezekkel a példákkal. De hát D is szülő lesz, apa lesz. Mikor tudatosul egy férfiban mindez?

Azért nincs minden veszve. Tegnap este sikerült D-vel erről beszélnem, és még a gyerekünk is segített, hogy egyelőre nyugvópontra helyezzük a kérdést, mikor is beszélgetés közben D keze a pocakomon volt, és a kislányunk akkorát rúgott, hogy D is érezte. Megható élmény volt mindkettőnk számára. És akkor látva D szemét, megnyugodtam egy percre, hogy talán majd lesz valahogy, de egy biztos, egyikünknél sem fejeződött be még a változás, az érzés sem forrott ki, hogy szülők leszünk. Bár elképzeléseim azért vannak a szülőségről, és majd a gyakorlat fog igazolni, vagy épp cáfolni.

Legyen mindenkinek szép hete!

Ildikó (yzzma)