24. hét

Anyukámat sokszor a hátára kötötte a keresztanyja, hogy a napi teendőit el tudja végezni, és míg ő a tésztát gyúrta, anyukám a ringatózástól elaludt. Mikor pedig felkelt, már kész volt az ebéd, és a nagy család együtt evett, hangosan beszélgetett, jókat nevetett, mely nagy sokadalomhoz anyukám gyorsan hozzászokott, és nyugodt kisbaba vált belőle, kiegyensúlyozott kisgyerek lett.

Mikor mi voltunk gyerekek, is hasonlóképpen történtek a dolgok. Szüleim a mai viszonyokhoz képest nagyon fiatalok voltak, mikor háromgyerekes szülőkké váltak (24 és 26 évesen), és nálunk is gyakran voltak nagy családi összejövetelek, vagy baráti látogatások, melyek zenés táncos mulatságokba csaptak át, melyekben, amíg lehetett, mi is részt vettünk.

Egy barátom mesélte épp a minap, hogy férjével első gyermekük megszületésekor két szabályt fogalmaztak meg. Az első az volt, hogy nem ők költöztek a gyerekükhöz, hanem a gyerekük érkezett meg hozzájuk, és ennek értelmében nem is engedték, hogy lányuk át vegye az irányítást, neki kellett alkalmazkodnia a szüleihez. A második, hogy fontos időnként kiszabadulni és felnőtt emberekkel találkozniuk, de míg pici volt a babájuk felváltva tehették ezt meg, és megbeszélték, hogy melyik estén ki megy el, és engedi ki a gőzt. Nagyon tetszik ez a gondolkodás, mint ahogy az is, hogy sok ismerős családnál is él a szabály, hogy ha el is mennek vendégségbe a babával, nem rohannak haza az esti altatás időpontjára, mert nem fog attól semmi sem történni, ha a gyerek útközben elalszik és majd ha hazaérnek, akkor kezdenek bele az esti programokba.

Bár még korántsincs itt az ideje, hogy saját tapasztalatokról számoljak be, a „hol a helye a gyereknek a családban” kérdésben, mégis elő-előfordul, hogy azon veszem észre magam, hogy a gyerekünknek a pocakomban kezd kialakulni a maga napi rutinja. Nagyon kellemes és megnyugtató érzés, hogy egyre jobban érzem, ahogy rúg, és D is egyre gyakrabban kérdezi, hogy ébren van-e, vagy kéri, mondjam el, mit érzek, mit csinál a lányunk, amire sajnos leggyakrabban azt szoktam mondani, hogy alszik, mivel a gyerek aktív időszaka a hajnali egy és öt között van, akkor pedig D alszik. Szóval szépen elkerülik egymást. Persze örülnék, ha erről a jó szokásáról születése után leszokna, és inkább a nappali órákat választaná éber időszakának. Egyelőre persze még nincs gond, nem kell azon agyalnunk, hogy a mindennapi teendőket hogyan fogjuk csinálni, hisz még a lehető legbiztonságosabb helyen van, és mindkét kezem szabad.

Természetesen nem azon gondolkodom, hogy mégis hogyan tudnék majd megszabadulni a gyerektől, és kire passzoljam le, amíg kitakarítok, vagy melyik babahordozót válasszam az esti partihoz, ami minél kisebb helyet foglal, és kevésbé van útban a vendégeknek, szó sincs róla. De persze mikor egy baráti találkozó után az első gondolatom az, hogy na, ezeket majd egy időre hanyagolni fogjuk, akkor valahogy mintha valaki hallaná a gondolataimat, és a sors összehoz egy-egy régi ismerőssel, vagy az egyik „gyerekes” jó baráttal. Hogy arról beszélgethessünk, hogy ők vajon hogyan kezelik ezt a kérdést, hol tudnak egy kis energiatöbblethez jutni a sok éjszakázást követően, hogy az ő gyerekük milyen gyorsan vette fel a szülők ritmusát. Vagy hogy  bekapcsolják-e a porszívót, miközben a pici alszik, vagy megvárják, míg felébred, és csak azután kezdenek el takarítani.

Persze most még mindegy is, most még egy dolog a lényeg, hogy a pici fejlődjék, gyarapodjék, és egészségesen jöjjön a világra. De azért résen vagyok, fél füllel odafigyelek a tapasztaltabb anyukákra, hogy ha majd eljön a pillanat, tudjam, hogy a gyerekeink a legdrágább kincsünk, de hamar a főnökeinké válhatnak, amit meg nem szeretnék.

Szép hetet!

Ildikó (yzzma)