Terhesnapló 15: nem híztam egy dekát sem

23. hét

Na, nem most maradt ki egy hét, vagy telt el egy hét alatt kettő (bár amennyi munka volt, úgy éreztem), hanem valamikor három hete számoltam el, aztán úgy maradt. A dokival vitatkoztam össze rajta a tanácsadáson, és ő győzött. Mellesleg szórakoztatta a dilisségem, szerencsére, és a szalonnaevésre is csak annyit mondott, ha eszem hozzá hagymát, ő áldását adja. Szerinte a vércukrommal sincs gond (a szédelgést inkább az alacsony vérnyomásomra fogta, és amikor közöltem, hogy nálam ez normális, nyilván a kifejezés és a rólam alkotott képe közti különbség miatt jól felszaladt a szemöldöke. Megnyugtattam, hogy csak a vérnyomás normális, a delikvens pont olyan dilis, mint amilyennek kinéz.), de három hét – most már csak kettő –, és úgyis megnézik. 

Jól látható fintorgásomra lelkesen tanácsolták az asszisztenssel együtt, hogy  vegyek lime-levet, és azt tegyem a teába, akkor könnyebb lesz elviselni. Aranyosak voltak, én meg optimista, mert a legutóbbi terheléses vizsgálatnál ugyan nem voltam terhes, de életemben először meg bírtam inni a tömény cukrot a kis teában. Meg most csokis, tehát édesszájú is vagyok, hátha. Hivatalosan sem híztam viszont egy dekát sem, kíváncsi vagyok, meddig lesz ez még így. A védőnő és a doki is megjegyezte, hogy ezt már szeretik, mármint vigyorgok, vidám vagyok, semmi rettegés. Mondtam, hogy előre szóltam, hogy ha rendben lesz a 18. heti UH, akkor ez lesz.

Mindenki megkérdezi, jól bírom-e magam. Néha csak nézek hülyén, hogy miért kérdik, de azért volt már, hogy rájöttem, hogy a terhesség a téma. Köszönöm, állati jól bírom magam, bármennyit tudok dolgozni, legfeljebb este kilenckor behullok, és durmolok ötig. Nagyon élvezem, ráadásul most az eredményen is tisztán látszik, mi energiát belefektetek, és ez némi öntelt és nagyképű elégedettséggel tölt el. Mindig szerettem (volna), ha a befektetett munka és az eredmény egyenes arányosságot mutatott. Most határozottan hasznosnak és sikeresnek érzem magam.

Viszont mióta is ígérem, hogy bemegyek egy bababoltba? Na, EZ még nem jött össze. egyrészt az üzlet kiesik kissé az útvonalamból, másrészt időnként azon kapom magam, hogy semmi olyan nem jut eszembe, amit meg kéne venni, vagy ha igen, rájövök, hogy még rengeteg időm van (na, most jött a lelki szemeim elé a jelenet, amiben én a szülőágyon fetrengek, miközben életem párja egyik boltból a másik baráthoz rohangál a beszerzendő dolgok miatt. Na, jó, legkésőbb januárban mindent elintézek, ígérem.). Elsősorban egy ablak kellene a leendő bébiszobába, mert a mostani egy lyuk. De ehhez most hideg van.

Megállíthatatlanul közeledik a karácsony. Egyfelől onnan vettem észre, hogy mindenfelé kis bódék nőttek ki a földből, amikből barátságos meleg és fény árad, plusz millió csillogós tárgy, amik kiáltoznak az embernek; párhuzamosan millió ember sétál ott, ahol este hatkor normális esetben már nem sétál senki, pláne ilyen hidegben. Másfelől a tévé tetején három díszes levél üldögél, pontosan két órája, a címzett: a Jézuska. A dolog nálunk évek óta már a mese része, az én gyerekeim a csodában hisznek, és a varázslatban, tudván tudva, hogy a meglepetést anyjuk és apjuk teszi a fa alá. De a levél hozzátartozik, meg a megjegyzés is, mely szerint nem baj, ha nem kapjuk meg. Megfigyeltem: tényleg nem bánják, ha nem az van a fa alatt, amit kértek, de persze azért igyekszünk egy-két kívánságot teljesíteni. Nehezített a pálya a decemberi-januári szokásos ünnepáradaton felül a plusz két név- és három születésnap. Ráadásul garantált gyomorrontás, pedig eléggé leszabályozzuk a megehető nasimennyiséget. De mégis: Mikulás, szülinap, karácsony, csoki- és tortahegyek, mindent mégse tilthatok meg – nem is akarok. Szerencsére talán mostanra már elég emlékük van a gyomorfájásról ahhoz, hogy ne akarjanak annyit belőle.

Talán ha két napom van lelkileg felkészülni a felkészülésre, aztán jönnek a dekorációk, a karácsonyi vásárokra sütendő palacsinták (természetesen gluténmentes kivitelben, nem, a gofrit nem vállaltam be), az ide tegyük, oda rakjuk, ezt csináljuk, azt szedjük elő, jó ég, még nincs fa, a vaníliás és csokis torták, és a citromosak, talán még a kocsonya is, és lehet, hogy tudok gluténmentes bejglit sütni. Hát: itt a december.

Akkor is jó ez. Jönnek a téli gyerekdalok, és közte néha komolyan hallom a száncsengőket. Szerintem, ha türelemmel nézném, látnám a Mikulást is repülni az égen.

Banyavári

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?