19. hét
Hideg van! Szerintem ezt nem sokan élvezik ennyire, mint én, de amikor ma reggel a ködös, de száraz és éles hidegben mentem a buszhoz, rendesen ujjongtam. Végre. Hideg van, friss, harapós hideg, élvezet kint sétálni, bent fűteni, sütni-főzni, ilyenkor érzem, jön a tél, hó, karácsony, éljen!
Egyébként is kipárnázták a rózsaszín felhők a talpam alatt a földet. Mióta láttam, láttuk a gyereket, hogy mindene megvan, és gyakorlatilag tökéletes (naná), egész egyszerűen minden aggódásomat mintha elvágták volna. Számítottam erre, persze, de mégis, megélni teljesen más.
Nem lehet letörölni a hülye vigyort a képemről, ragyogok, állítják közelebbi-távolabbi ismerőseim, szép vagyok és csinos, mondja anyukám (de mért nem hízok, nem leszek beteg?! Rendben van ez így?! hagyjál már, anyukám, húsz kiló feleslegem van, hadd rágja az a gyerek a hátsóm, basszus, jól csinálja). A kölcsön kapott szívhangfigyelőt (innen is köszi) sem azért kapcsoljuk be minden nap, mert aggódnék, hogy bármi gond van, hanem rendesen családi programot alakítottak ki rá a kölkek: anya, hallgassuk meg Pepét – és sorban mindenki felteszi a fülest, és élvezi a műsort. Mellesleg rendkívül erőteljes, szuper szívhangja van, majdnem zene. Csípjük, na.
Különben kitört az őszi szünet.
Pestről hazaérvén még jól ráhajtottunk a havi zárásunkra, igen, ünnepkor. A gyerekek tízkor kidőltek a tévézésben, persze megvolt az előzmény, a barátnőméknél kinecteztek, atlétika, Star wars, ilyesmik, az ugrálásban rendesen csatakosra izzadtak. Felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha karácsonyra ilyesmit kapnának majd... egyelőre csak elméleti szinten, de megfigyeltem, Férj is ábrándozik). Mi éjjel egyig nyomtuk a melót aznap, és pénteken meglepetve tapasztaltuk, hogy nyolckor még aludtak, kilenckor még csendben elvoltak egymással, és teljesen ráért a reggeli tízkor.
Jó ám ez. Kis szünet, kis játszások, együttözések, hancúrok, aztán néha takarítani is kéne, ebből nyilván veszekedés van, sehol nincs nyugi; nyüzsgés, pezsgés, hajtépés, ordítás, aztán mesélés, ölelés, sírások, nevetések. Zeng a ház.
Hm. Még mindig nem mentem be a bababoltba. Sőt, terhesnadrágot se vettem, pedig ülve már egyáltalán nem érzem kényelmesnek a ruhámat. Ma - szabin vagyok három napig - azt hiszem, kicsit, természetemmel ellentétben, kicsit kényszertől hajtva, de a tél ígérete és a hideg miatt enyhe karácsonyi csengettyűkkel a fülemben, elindulok a városban. Ahogy ismerem magam, előbb veszek születés- és névnapi ajándékokat a kölkeknek (mármint a meglévőknek, nem a bentlakónak), mint babaholmit vagy terhesnadrágot, de segond, lényeg a hangulat. Meg a meglepetések, amik már gyűlnek (a hallal, meg egyebekkel) a melóhely felső polcán.
Na, jó, érzem én, hogy lökött vagyok. De ez akkor is nagyon jó.
Banyavári
