29. hét
Pörgős hét van mögöttem sok-sok intéznivalóval, óvodai ünnepségekkel, védőnővel és szórakozással (egy színház és egy mozi egy hét alatt, kirúgtam a hámból!). A Nagy elballagott az oviból, már számolják a napokat a nyári szünetig. Én is, igaz más okból: már csak két hét „nyugalom”. Addig igyekszem minél több dolognak a végére járni. (Igaz, a férjem ezt úgy fogalmazta meg, hogy szeretek 19-re még lapot húzni. Nincs igaza, de ez van.) Csak a Kicsit sajnálom néha, mert megint húzom-vonom magammal, mint karácsony előtt. Remélem, annyira nem veszi zokon.
Megint eljött a védőnői időpont, ahol szerencsésen összekötöttük a kismama-látogatást a Kicsi 3 éves státuszával. Egymás után álltunk a mérlegre, és mértünk vérnyomást, a Kicsi nagyon élvezte, hogy mindenben ő is részt vehet. A vérnyomásunk teljesen egyforma lett, bár a gyerek izgult egy kicsit, mert elértük a 100-as felső határt. Az első kérdése persze az volt, hogy mikor „krémezi be a védőnéni a hasadat”, és ezt minden egyes vizsgálati elem után újra feltette. Hatalmas lelkesedéssel helyezkedett el mellettem az ágyon, amikor végre elérkezett a várt pillanat, hogy meghallgassuk a pocakomat, és semmiről le ne maradjon. Kis keresgélés után sikerült is megtalálni a baba szívhangját, és kezdtük hallgatni a kellő ideig. Most csak az volt a bökkenő, hogy a Kicsi úgy gondolta, kedveskedik, és elkezdte simogatni a „babát”, amivel viszont engem csiklandozott, de nagyon. Hangosan kacagva próbáltam meggyőzni, hogy inkább hagyja abba, de nem értette, miért, hiszen ő csak simogat! A védőnő is beszállt a győzködésbe, hogy ha anya nevet, ő nem tud szívhangot hallgatni, inkább majd otthon simogassa tovább a kistesót. Néhány perc után megnyugodtak a kedélyek, és megállapítást nyert, hogy minden rendben. Kárpótlásul a simogatás abbahagyásáért a Kicsi tisztára törölhette a pocakomat, így a lelki békéje is szerencsésen helyreállt.
Sikerült beszerezni a hatodik ülést a kocsiba, így most már el fogunk férni, ha a baba megszületik. Örültem, hogy a végére jártunk a problémának, egy pipa az elintézendők (ugye nem létező) listáján. A gyerekek nagyon lelkesek, mindenki hátul akar ülni, izgalmas az új helyzet, pláne, hogy a csomagtartón keresztül lehet bemászni. A férjem úgy vezette be a változást, hogy milyen jó lesz, mindenki együtt elmehet majd a kórházba, és együtt hozzuk majd haza a babát. Mondjuk addig még van egy-két csiszolandó a dolgon. Vidékre ment érte a férjem, és mire megtette azt a 80-90 kilométert, kezdett érezni valamilyen átható szagot, amit az ülés áraszt magából. Így jár, aki használtan vesz alkatrészt, sebaj, csak kiszellőzik egy idő után. És bevetek valami durva kárpittisztítót. Jelenleg töröm a fejem a lehetséges megoldásokon, emellett azon gondolkozom, miért nem sikerül semmi tökéletesen? (A héten vettünk új függönyt is a nappaliba, elszabták, vihettem vissza...) Valószínűleg azért, hogy mindig legyen valami „szükséges plusz!” az életünkben.
A baba hazahozatalának gondolatára elkezdték törni a fejüket a gyerekek, hogy hogyan fog kibújni a baba a pocakomból, hol a feje, és egyáltalán mikor lesz ez már? Érdekes, nagyon izgatja őket, hogy van, akinek felvágják a hasát – én mondtam, hogy nekem remélem, nem fogják, mindenki ügyesen kibújt előtte, talán neki is menni fog. Ha minden igaz, már befordult – a doki is megerősítette a múltkor, és én sem érzek más irányból mozgást, mint eddig. Szerintük viszont igazán úgy kéne megszületnie, hogy vágjanak egy nyílást a hasamon. Nos, élénk a fantáziájuk, de szerencsére a dolgok menete nem tőlük függ! A fiam nagyon szeretné, ha már megszületne a baba, nem is értem, nagyon türelmetlen. Szinte mindennapos téma, hogy nem most, majd augusztusban jön a világra, akkor, amikor az ő szülinapja is lesz. Bizonygatjuk neki, hogy jobb még a kicsinek bent a pocakban, erősödik, növöget, ne akarja még, hogy idő előtt kibújjon. Még ne, legalább 10 hétig ne!
Barnalány
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
