23. hét
A héten vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem – újra – abba a folyamatba, aminek a végén a gyermeket szobatisztának szokták mondani. Meg kell mondanom őszintén, ez az időszak nálam a folyamatos gyomorgörcs állapotával jár. Már harmadszor csinálom, és mégis. Vagy pont azért? Biztos vannak erre jól bevált módszerek, ideális időszakok – nyári melegben, szabad téren, minimális alsó ruházattal. Hát, nekem nincsenek. Természetesen sarkítok, mivel az ember lánya leveszi a pelust, biliztet, mos, takarít. Az sem igaz, hogy nulláról kezdem, mivel fürdés előtt mindig bili van, ismerjük a működését, vannak nagyobb tesók példaadásul, illetve kitörő örömmel fogadunk minden kis eredményt, és rettenetesen büszkék vagyunk a Kicsire. Kapott saját vadiúj bugyikat is, hatalmas öröm, mégis még egy hónappal ezelőtt is sírás majd hiszti mellett követelte vissza a pelenkát, amit, mivel a kényszer ki van zárva ugyebár, vissza is kapott.
Miért pont most? Miért nem várom meg a nyarat? Nos, végiggondoltam, elképzeltem a nyár eseményeit. Kertünk nincs, így a fűben szabadon szaladgálva szoktatás eleve ki van zárva. Elképzeltem, amint otthon a gyerekekkel, egyre nagyobb hassal, egyre melegebb időben, nyűgösebben, sűrű keményedések közepette állok neki a nagy műveletnek, kockáztatva azt, hogy ha bár sikerrel járok, a kistestvér születésekor erős visszaesést is tapasztalhatok. (Kicsit pesszimista vagyok? Neeem.) Erről amúgy is vannak kevésbé jó emlékeim, mikor a Nagy volt másfél éves nyáron, és a Középsőt vártam, szintén augusztusra. Legbelül korainak éreztem a szoktatást – az is volt –, de a külső „nyomás” és megfelelési kényszer, valamit az „itt az idő, nem vagy jó anya, ha nem teszed” hozzáállással kénytelen voltam bevezetni a bili fogalmát. Úgyhogy nagy hassal kuporogtam a földön a Nagy mellett, és olvastunk trónolva. Jó sokáig, mivel nagyon élvezte a helyzetet. Ez utóbbi dolog igen jól sikerült – most is könyvvel vonul be kisebb-nagyobb dolgait végezni az illetékes helyiségbe. Főleg, ha például a fürdés előtt szeretné komolyan húzni az időt... Ő aztán következő nyáron simán leszokott, szinte magától – férjem szerint az érdem anyukámé és a balatoni kerté. Lehetséges.
A Középsővel aztán nagyon megszenvedtünk. Nyáron elkezdődött a folyamat, és 4-5 hónapon keresztül tartott. Hiába minden erőlködés, dicséret, jutalom, jó példa; nekem meg a folyamatos felmosás, mosás, takarítás. Nehezítés képen kiderült, hogy kisfiamnak fruktóz-felszívódási zavara van, amiről igen keveset tudunk, minden esetre szinte folyamatos hasmenés mellett igyekeztünk abszolválni a feladatokat. Szerencsére, mire kiderült a probléma oka, addigra nagyjából meg is szűntek a tünetek, egy hónappal később gyógyultnak nyilvánították. Addigra felvették az óvodába- így a szobatisztaság érdeme férjem szerint (amivel mellesleg egyetértek) az óvodáé volt.
Mindezen tapasztalatok után újra itt vagyok. Bízom a Kicsiben. Csak optimistán! Rájöttem, mekkora előnye van a melegítőnadrágnak: felfogja a balesetek eredményét, ezáltal eddig elkerültük a felmosást, és megúszták a szőnyegek is. Inkább a mosógép menjen többet, nagyon lelkes vagyok, innentől kezdve! Hátha hamar túl leszünk rajta! Most már nem tiltakozott, nem kell visszaadni a pelust. Úgyhogy igyekszünk, én várom az eredményt. Még mindig fogalmam sincs, van-e ennél jobb módszer, de remélem, a szobatisztaság ténye ezúttal az ügyes nagylány érdeme lesz, lehetőleg még a tavasszal!
Ismét jártam a védőnőnél, ezúttal hihetetlen, de nem kellett lemondani az időpontot. Vittem a Kicsit is, hová is tenném? Már előre mondtam neki, hogy meghallgathatja velem a baba szívhangját. Még nem tudja ugyan mi az, ámde nagyon lelkes volt. Az is lett a vége a történetnek, de előbb túlestünk a kötelező vizsgálatokon: vizelet, súly, vérnyomás. Nagyjából rendben volt minden. Nagyjából. A vérnyomásmérés után közölte a védőnő, hogy jó, ezt most nem meri beírni a kiskönyvbe, mert befektetnek kórházba, inkább maradjunk a 90/60-nál. Miért, mennyi? Kérdeztem óvatosan. Hát 80/45. Tényleg, ennyire alacsony még sosem volt. Bár mindig alacsony, általában a 90 a legmagasabb felső értékem. Elég vicces, mert tünetet nem okoz, nem szédülök, semmi bajom, kávét sem iszom egyáltalán – annyira nem bírom az ízét. Ennyiben is maradtunk, persze nem bírtam ki, és a neten megnéztem mit lehet tudni az alacsony vérnyomásról terhesség esetén. Megnyugodtam, túléljük.
A szívhang meghallgatásához az ágyra feküdtem, a Kicsi szorosan mellém ült, nehogy lemaradjon valamiről. Kicsit keresgéltük, de aztán megtalálta a védőnő a babát, és hallgattuk a szívverését. Egy ideig bírta a pocaklakó, aztán belerúgott a mikrofonba egy hatalmasat, és elhúzta a csíkot. Jót derültem rajta. Ezek után suhogott a köldökzsinór, és alig értük el a babát, jó távolról csak, halkan érzékeltük, hogy minden rendben. A Kicsi közben rettentően figyelt, és minden mozzanatra közölte: Vicces! Nagyon! Ez nagyon vicces!
Barnalány
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
