13. hét

Idén először végre nem kellett végigjárnom a fél országot húsvéti ünneplés címén. (A terhesség egy vitathatatlan előnye, hogy ha az ember azt mondja, nem megyek sehova, azt, ha meg nem is érti, de elfogadja a rokonság.) Ez azt eredményezte, hogy hosszú évek óta az első igazán kellemes húsvétot töltöttem el otthon, kényelmes ruhában, pánikszerű készülődés nélkül. Nem kellett attól félni, hogy a cigánykaravánként kajával megrakott ekhósszekér-jellegű kocsi a rémes nagy teher alatt nem indul, nem kellett veszett politizálást hallgatni a férfirokonoktól, és a híztál – fogytál – bezzegajulinemváltoziksemmit – mennyiértvettedacipődet témanégyszögben vergődő nőrokonok szolid rikácsolását is megúsztam.

Volt ehelyett félig spontán összeverődött kis társaság, akiknek sebtében összedobtam valamit abból, amit itthon találtam. (Itt jegyezném meg, hogy tapasztalatom szerint az ilyen spontán vendégségek sikerülnek mindig a legjobban, ellentétben a napokig készülődős – menütervezős – ajándékvásárlós hisztériába hajló háromnapos lakomákkal.) Jól sikerült húsvét vasárnap délután volt, még egy pohár bort is ittam (ezt csak a kommentszám miatt írom be), a hétfői locsolást a Férj szerencsére alternatív módon oldotta meg (khm…), más férfi meg nem járt erre, úgyhogy ezt is megúsztam.

Húsvét előtt még volt szerencsém az orvosomhoz is egy rövid kontrollon. Megnézte az összes vizsgálati eredményemet, konstatálta, hogy „csupa egészség ez az asszony”, beszélgettünk egy jót, majd miután kifejtette, hogy szerinte az AFP-vizsgálatnak nem sok értelme van, nem is megbízható, amúgy is az ország egyik legjobb szakembere végezte nálam a genetikai ultrahangot, és egyáltalán nem látja értelmét, hogy plusz AFP-re rohangáljak, szépen beírta a kiskönyvembe, hogy az AFP technikai okok miatt nem valósult meg. Hozzátette, hogy ha a védőnő kötekedik, csak bólogassak és fogjak rá (mármint az orvosra) mindent.

Őszintén, ennek örültem, mert én is elég ellentmondásos dolgokat olvastam az AFP-ről, és bár csak a neten olvasottak alapján nem vontam le vaskos következtetéseket a vizsgálatról, amit az orvosom mond, azt elhiszem. Azonkívül nekem a laborba járás – várakozás – vérvétel – visszamenés az eredményért procedúra nem a kedvencem. Tudom, senkinek sem az, és ez tulajdonképp nem is nevezhető procedúrának (ahhoz azért több kellemetlenség kell), de akkor is örülök, hogy megúsztam egy kört. Lesz még elég, amiket nem fogok megúszni.

Rákérdeztem a vitaminszedés fontosságára is, erre annyit mondott, hogy ha megnyugtat, szedjem, ártani nem árt, de tapasztalatai szerint kiegyensúlyozott étrend mellett nincs rájuk szükség. Mindenesetre beleírt pár vitamint a kiskönyvembe, amelyeket „szedésre ajánl”, csak hogy a védőnőnek egy szava se lehessen. Azonkívül elmeséltem neki, hogy éreztem a gyereket mocorogni egyik este, erre azt válaszolta, hogy ezt más szakembernek ne mondjam, de ő hisz nekem, mert a nők bármire képesek. Nagyon kedvelem a palit, jó humorú, laza ember, sokat segít, türelmes, felel minden kérdésemre, az e-mailekre mindig válaszol, nem viselkedik istenként, szóval abszolút ilyen orvost képzeltem el magamnak (eddig sajnos nem volt szerencsém hozzá hasonlóhoz). Kár, hogy nem nála fogok szülni, bár most úgy néz ki, hogy a fia elvállal, úgyhogy végül is családban maradok.

Más esemény nem történt, leszámítva, hogy a gyerek már viszonylag rendszeresen „lepkézik”, ahogy a Férjjel hívjuk ezt a tevékenységet. Esténként, lefekvés után szoktam érezni, hogy úszkál, meg néha reggel is, felkelés előtt. Ehhez persze nyugodt lelkiállapot kell, és ha nagyon elmélyülten más dolgokon gondolkodnék, biztosan nem érezném még, de mivel általában rá gondolok…

Valamelyik nap pont itt a BA-n olvasgattam a Szent Imrés fórumot, és hirtelen olyan valóságos lett az egész: jé, és majd eljön az idő, hogy ott fürdetik mellettünk? Kézbe vehetjük – puszilgathatjuk? Olyan hihetetlen, és olyan nagyon hamar el fog mégis jönni! Elhatároztam, hogy próbálok kiélvezni minden pillanatot addig. Ezt a tavaszt is úgy szeretném megjegyezni, hogy ezután mindig ez az időszak jusson eszembe a tavaszillatról. Most épp süt a nap, úgy tűnik, semmi nem tudja elrontani a kedvem, még a jó pár megírásra váró beadandó sem, úgyis az utolsó pillanatban fogok elkészülni minddel. Az élet szép, nektek magyarázzam? Ennél kevésbé nyálas befejezése a posztnak most sajnos fantáziahiány miatt nem jut eszembe.

Iphigenia

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?