Az Úr a monitor előtt üldögélt. Híreket meg blogokat olvasgatott, néha angry birds-özött egy kicsit, megnézte egy szépségklinika honlapját. Unatkozott.

Az Úr már régóta unatkozott, Ez a teremtés-dolog nem jött be igazán, legalábbis itt van most ez a különös termék, a neve emberiség, érthetetlen és kiismerhetetlen hibaüzeneteket produkál. Sok baj van vele.

Az Úr mostanában fedezte fel az internetet. Ő maga is teremtett ugyan egy többé-kevésbé univerzális hálózatot, szerte a világon gondosan elhelyezett szerverekkel, a szerverek mellett felkent rendszergazdákkal, akik a hálózatot működtették, ami évszázadok óta tűrhetően dolgozgatott. Hanem az utóbbi időben kevesebben léptek be a hálózatra. Szegényes a tartalom, mondták, hitet szolgáltatni, az kevés, kell tudás is, üzlet, no meg pornó. A rendszergazdák próbálkoztak a tudással, meg sajnos pornóval is, és hát ez nekik jó üzlet is lett, de az Urat magányossá és boldogtalanná tette.

Mindenféle közösségi oldalakon regisztrált hát az Úr, volt, ahol már tízezer lájkja, másutt 5678 ismerőse volt. Mindennap megosztottak vele valamit, hol egy tüntetésről, hol egy szülésről szóló videót, máskor háborúk meg AIDS klinikák képeit, és gyakran cuki teremtményeket.

Az Úr mindezt halálosan unta.

Megnézte most a levelezőjét, ahova különben a fiának küldött levelek is érkeztek. (Kicsit bonyolultak voltak az Úréknál a családi viszonyok, de a szent3sag@isten.com címre minden levél megérkezett, ideértve a Kedves Jézuska!... kezdetűeket is, amelyek a spam mappában landoltak. Nem tudott segíteni Úr ezekben az ügyekben, a mennyei logisztikai központban nem volt se legó, se PSP, se stoplis adidas cipő.  Porosodott ugyan több évszázadra való lejárt szavatosságú szeretet, egy raklap penészes megértés, több hordónyi megpimpósodott türelem, na, azt nem kért senki. Néha kiöntötte ezeket az ablakon, ilyenkor az emberiség úgy érezte, mindent elönt a ragacs, amivel nem tud mit kezdeni.)

A képernyő bal oldalán zöld pötty világított néhány ismerős neve mellett. Meglepve látta, hogy Brumi belépett a levelezőbe. Régen járt erre, ritkán akart csetelni. Nem is volt valami szórakoztató, a legtöbb dolog, ami az Urat érdekelte, őt hidegen hagyta. De az Úr most nagyon unatkozott, hát rákattintott Brumi neve mellett a csetgombra.

Úr: Hi.

(Brumi éppen ír)

Brumi: Cső.

(Úr éppen ír)

Úr: Micsinálsz?

Brumi, aki épp dolgozott, kicsit ingerült lett a fel-felugráló csetablaktól, ezért azt kérte az Úrtól, folytassák a csetet a hagyományos módon, Brumi fejében. Dolgozom, felelte. Egy posztot írok a... a világvégéről.

Az Úr szeretett volna sátánian felkacagni, de a sátáni felkacagás képessége valaki másnak jutott, akit erről neveztek el, szóval csak elhúzta a száját: Aztán mit tudsz te a világvégéről? Semmit, felelte Brumi, ezért csak maszatolok a kölkeimnek, akik hetek óta minden nap megkérdezik: tényleg nem lesz? Ugye tényleg nem lesz? Adhatnál valami eligazítást.

Már megbocsáss, csattant fel az Úr, hát  kérted, hogy elmagyarázzam? Hát jöttél kérdezni? Hát nem te mondtad, hogy nem hiszel bennem, meg a világvégében?

A gyerekeimben hiszek, az ő félelmeikben és szorongásaikban, felelte Brumi. Nem szép dolog, hogy ijesztgeted őket.

Az Úr sértődötten bezárta a csetablakot, de kisvártatva ismét bejelentkezett: Nem hiszel az intelligens tervezésben se, mi?

Sokáig nem jött válasz. Az Úr ismerte már Brumit, tudta, hogy néha nagy szüksége lenne rá, vagy valamelyik kollégára, persze a szerverek meg a rendszergazdák nélkül, közvetlenül akar csatlakozni a hálózatra, olyankor megjelenik és szívesen cseveg. Csakhogy a Brumi gépében rezidens a kételkedés, ami kizárja, hogy érdemben lehessen vele tárgyalni.

Hülye nicked van, köszönt be Bruminak ismét az Úr, nem is hasonlítasz medvére. Hát te se vagy éppen gentleman, vágott vissza Brumi, akkor meg miért hívnak Úrnak?

Már megint kezdi, sóhajtott az Úr. Rendszerint ez lett, valahányszor Brumira rájött az istenkeresés, vádaskodott, meg dühöngött. Nem elég, hogy dilettáns vagy, sziszegte, még gonosz és hiú is. Hisztis és kiszámíthatatlan. Muszáj volt háborúkat meg járványokat teremteni? Éhezést, bűntudatot, elnyomást, depressziót?

Ne harcolj, mondta az Úr, lásd be, hogy elkúrtátok. Teremtettem nektek szabad akaratot, és mire mentetek vele? Hát néha csak meg kell leckéztesselek benneteket. Akit szeretek, azt sújtom.

Szadista, olvasta az Úr a Brumi gondolataiban..

Igazságtalan vagy, csattant fel. Az egyszülött fiamat adtam értetek!

Szadista vagy, mondta mostmár Brumi hangosan. És mire mentél vele? Megváltott minket? Megjavított? Tudod, mit? Nem kellett volna individualizmust teremteni, meg vágyakat, hogy megismerjük ezt a szutyok kócerájt, amit univerzumnak nevezel. Szenny lett belőle, háborúk meg környezetszennyezés.

A francba, mondta ekkor Brumi váratlanul, kirepedt a bejgli, meg meg is égett, amíg veled dumáltam.

Az Úr elvigyorodott, látod, teremteni nem olyan egyszerű, hát nem jött össze elsőre nekem se.

Brumi már nem nagyon figyelt. Ki lehet dobni, állapította meg.

Az még nem a világvége, vigasztalta az Úr.

Nem? Hát mi az? Mi lesz holnap?

Izé, kezdte az Úr, de Brumi közbevágott, akkor mondd meg, mi lesz holnap?

Holnap, nézett félre az Úr zavartan, holnap csak holnap lesz. Csak egy nap a világvégéből.

Brumi összezavarodott. Azt mondod, már tart? Hát persze... voltak jelek... terrortámadások, cunami, gazdasági válság, háborúk, földrengések, bankcsődök, szar posztok a Bezzeganyán...

Amikor másnap az Úr felébredt, s megnyitotta kedvenc blogját, ezt találta: “... karbantartás folyik, nézz vissza később”.     Jól van, biccentett az Úr. Minden a terv szerint halad.

 

Brumibaby