Gyereknap alkalmából megleptük a kisfiunkat, Sebit, és leugrottunk a tengerpartra, Bournemouth-ba. Sajnos mi nem lakunk közel a tengerhez, pedig szuper lenne pár utcára lakni a parttól, vagy akárcsak egy városban is lenni vele. Régen, amikor letelepedtünk és megvettük a jelenlegi házunkat, nagyon sokat gondolkodtunk ezen, mert a férjemmel szeretjük nagyon ezt a feelinget, és nagyon jó lett volna vízközelben élni, mert ennek hangulata van. A férjem viszont a munkahelyét nagyon szereti, ez egy jó környék a legjobb iskolákkal, és rengeteg munkalehetőséggel – főleg ami az IT-t illeti, mert bár a tengerparton biztos sok vendéglátói munka van, mi ugye ahhoz nem értünk.
Szóval az első tengerparti város tőlünk nagyjából egyórányi vezetésre van, de az kavicsos. Bournemouth az, ami homokos és másfél órára található. Szerencsénk volt, mert nem volt dugó, így megúsztuk összesen háromórás autóúttal. De azért minden héten sok lenne leutazni. Idén még nem is voltunk itt, de megbeszéltük, hogy ha az időjárás is engedi, akkor a nyáron még többször le fogunk ide jönni, mert fantasztikus volt. Nyilván már nem az a „parton-kifekvős-lazulós-könyvet olvasós” masszív pihenésről van szó, mint Sebi előtt, akinek kicsi gyereke van, tudja, miről beszélek, de most amúgy is ő volt fókuszban, hiszen ez a nap a gyerekeké.
Az időjárás fantasztikus volt, nem kívánhattam volna szebbet, mintha nem is Angliában lettünk volna. Tömeg a parton, rengetegen a vízben (ami egyébként volt vagy 14 fokos, nem is értem őket, te jó ég…) és körülbelül 30 fok. Igazi nyárnak éreztük, nagyon feltöltődtünk D-vitaminnal is és élményekkel is. Mi északabbra lakunk, nincs ennyire jó idő, és hát a tenger a homokkal gyönyörű, na.
Reggel időben elindultunk, így 9.30 körül már lent voltunk, kell is időben menni, mert ha 5 perccel később érünk oda, mi is vadászhattunk volna parkolóhelyet. Általában mindig ugyanabba a parkolóba megyünk, mert onnan már csak 50 méter elérni a közvetlen partot. Már reggel is érezni lehetett, hogy bizony meleg lesz, de azért Sebin hagytam zoknit és pulcsit is.
Természetesen motorral jött, de ahogy leértünk és meglátta a sok homokot, már le is ugrott a járművéről, és „homooook” felkiáltással nekiállt rohanni. Annyira boldog volt! Egy kövezős cipőt adtam még rá ott reggel, mert nem akartam, hogy fázzon a kis talpa – meg alapállapotban nem szokta bírni, ha homok éri a lábát, de úgy tűnik, kezd nagyfiús lenni, mert aztán simán jött a finom puha meleg homokban és nagyon élvezte.
A vizet is folyton kerüldözte, de hamar rájött hogy az bizony elég hideg. Én nem mertem belemenni, elég volt, hogy a víz csak a lábujjaimhoz hozzáért, már attól lefagytam. A férjem bátrabb volt, ő azért térdig bemerészkedett Sebivel a nyakában, amit nagyon szeretett Sebi, többször is kérte az apját hogy menjenek be – fentről biztos jobb volt a hullámok fodrozódása.
Szerintem ez hatalmas élmény egy gyereknek. Sebin látszott, milyen boldog, olyan örömmel játszott a homokban. Egyre jobban felszabadult a nap folyamán, homokot szórt a vízbe, és annyira örült neki, nagyon édes volt! Terveztünk menni a Óceanáriumba is, de azt végül is elnapoltunk, tényleg annyira szép volt minden, úgyhogy kiélveztük a napsütést inkább.
Nem sokszor kapott eddig még Sebi fagyit, leginkább az enyémből szokott kóstolót kapni, de most először ette egyedül a fagyit, és olyan kis rutinosan nyaldosta! Nem mondom, hogy nem lett minden olyan körülötte, de hát valamit valamiért.
Nagyon bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát, és annak is, hogy méltóképpen megünnepeltük a gyereknapot, hiszen az élmény az, amit igazán adhatunk a gyerekeinknek, nem akartam egy százhuszadik vackot a szobába. És hát a családként együtt töltött idő felbecsülhetetlen, és sokszor nagyon hiányzik. Jó volt a fiúkat együtt látni, nagyon ügyesen építették a homokvárat. Bárcsak közelebb lenne hozzánk a tenger!
Szandra
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
