Hideg vizet a hisztiző gyerekre?

A heti téma a nevelés, beleértve a fejlesztést is, piciktől az iskolás nagy lovakig. Az első poszt inkább a kisgyerekeseknek aktuális, mivel a hisztiről van szó, bár sajna sokan nem növik ki - mindenki látott már hisztiző nagykamaszt, sőt hisztiző nagymamát is. Az utóbbi kategória már alighanem reménytelen, a páréveseknél még lehet fény az alagút végén.

A 2 éves és 5 hónapos nagylányom mostanában alaposan megnehezíti mindennapjainkat. Már egy ideje tart ugyanis nála a dackorszak, ami különösen a kishúga születése körül éleződött ki. A kicsi most 5 hónapos, pont 2 év a korkülönbség köztük. A legdurvább részen úgy érzem, túljutottunk, most már csak néha-néha tör ki a hiszti, ami az én megelőző-taktikámnak köszönhető. Igyekszem nem túlfárasztani a gyereket, nem félbeszakítani a tevékenységét, megtenni azt, amire kér, előre gondolkodni, a figyelmét elterelni.

Ami miatt most mégis tollat ragadok, az egy átlagos hiszti lezajlása. Ha nem vigyázok, ilyen többször is előfordulhat egy nap. Leírom a mai nap indulását: reggelente szabad neki nézni egy kicsit a Duck Tv-t (kifejezetten kisgyerekeknek szóló, reklámmentes babacsatorna). Amíg szoptatom a kicsit, átpelenkázom, átöltöztetem, és megiszom a reggeli kávémat, addig nézheti a tv-t. Csakis reggel, és csak rövid ideig engedjük, ezt ő is tudja. Amint elkészültem, kikapcsolom, és megyünk reggelizni. Mielőtt kikapcsolnám a tv-t, párszor figyelmeztetem előtte, hogy mi a következő program, megvárom, hogy vége legyen az aktuális mesének, aztán legtöbbször gond nélkül jön.

Ma nem így történt. Kikapcsoltam a tv-t, ő hisztizni kezdett. Szóltam neki, hogy jöjjön enni, majd kimentem a konyhába a kicsivel. Leültünk enni az apjával, ő meg közben keservesen kiabált, hogy anya-anya! Megnéztem, mi szeretne, hát az volt a kívánsága, hogy ölben vigyem ki a konyhába, és tegyem le a székére. Nem voltam hajlandó erre, mert nagyon jól ki tud jönni egyedül is a konyhába. Néhány hete még azért hisztizett, hogy egyedül szeretné a dolgokat végezni, pl. zoknit húzni, lehúzni a WC-t, felkapcsolni a lámpát. Most ellentétes a folyamat: szeretne visszamenni kisbabába, és elvárja, hogy én öltöztessem, cipeljem, és egyáltalán, minden olyan dolgot elvégezzek körülötte, amire már rég képes.

Sajnos, ha nem engedek neki, a lányom kiborul, és egyre inkább belelovalja magát a hisztibe. Egy ponton túl pedig visít, őrjöng, és azt kiabálja, sürgető hangsúllyal, vég nélkül, hogy: „anya-anya-anya-anya-anya”, itt jön egy sor artikulálatlan üvöltés, aztán „segíts nekem”, vagy „jajj-jajj”, aztán megint jön az „anya-anya”. Közben zihál, levegőért kapkod.

Itt jön az én dilemmám. Az anyai ösztöneim azt diktálják, hogy kapjam fel, szorítsam magamhoz, és ringassam, amíg kijön ebből az állapotból. Ez mindig hatásos is.

Az apja viszont úgy gondolja, hogy a hisztinek nem szabad engedni. Én is egyetértek ezzel, de úgy gondolom, vékony a határ a hiszti, és az olyan állapot közt, amikor tényleg szüksége van rám. Ha felveszem, megölelgetem, akkor abbahagyja az őrjöngést, és megnyugszik. Így azonban megerősítem abban, hogy ha hisztizik, akkor pozitív visszajelzés, ölelgetés jár érte. Ha nem veszem fel, képes egy órán át is üvölteni. Ilyenkor fel akar mászni az ölömbe, levegőért kapkod, és folyamatosan azt kiabálja, hogy „anya-anya”.

A férjem módszere, hogy hideg vízzel megmossa az arcát. Ezután is megnyugszik.

Mindegy, hogy mi a hiszti kiváltó oka, előbb-utóbb ez az őrjöngés lesz belőle. Nála nem használ az, ha beküldöm a szobájába, hogy lenyugodjon, ahogy az sem, ha figyelmen kívül hagyom. Folytatja tovább, mintha mi sem történt volna. Próbáltam eljátszani azt is, hogy ha hisztizik, elviszi a hisztimanó, és nem látom, teljesen hiába. Egyszerűen addig üvölti kétségbeesetten, hogy „anya”, amíg valamit nem reagálunk. Nagyon nehéz helyzet ez, hiszen nem szeretnék egy hisztivel zsaroló gyereket nevelni, de a szeretetemet sem akarom megvonni tőle.

Világos, hogy a kishúga miatt hisztizik, de nem hagyhatok mindent rá. Ott van nekem a kishúga, meg a háztartás, amit el kell látnom. Segítségem nulla, a férjemen kívül, aki sokat dolgozik, így a csak vele töltött idő is nehezen megvalósítható.

Nálatok hogyan zajlik a hiszti? Mi az, ami még normális a hiszti keretein belül? Ti mit tennétek?

rekap

Megkérdeztük helybéli szakértőnket, Marcangolót, mielőtt a nagyértdemű elé vetjük a kérdést: szerinte mit tegyünk a hisztiző gyerekkel?

Összetett dolog ez. Szerintem is jól érzed, hogy a kistesó miatt csinálja ezt, és azt is, hogy ő is újra kisbaba akar lenni. Ez teljesen normális reakció a kistesó születésére, és a szakirodalom azt mondja, rá kell hagyni ilyenkor, kielégíteni az erre irányuló vágyait, sokat babusgatni, sokat ölelgetni, elnézni, hogy néha bepisil, vagy sokkal önállótlanabb, mint korábban. Másrészt el lehet kezdeni nyomatni neki a „Te már milyen ügyes nagylány vagy”- műsort, és szentségtörés vagy nem, akár a kicsi kárára is. Pl.: „Hú, te már milyen ügyesen tudsz cipőt felvenni, vetkőzni, enni, stb.! Látod, a kistesód még etetni kell, de sok idő eltelik még, mire ő is egyedül fogja a kanalat, mint te.” Ez általában meghozza a gyümölcsét, de ha látod, hogy fáradt, amúgy is rossz passzban van, és még bírod, nem dől össze a világ, ha többet segítesz neki, még olyan dolgokban is, amiket tud. Nem fogja elfelejteni őket, a fejlődés nem áll meg, ez egy átmeneti időszak, amikor azt gondolja, hogy ő is több figyelmet kap, ha kicsi és tehetetlen- de ezt át lehet fordítani arra, hogy össze- vissza dicséred, ha nagylányos és önálló, és az honorálod figyelemmel. Jót tenne az is, ha lenne külön időd vele, de ezt gondolom, már magyarázni sem kell.

Úgy látom, egyfélét súg az intuíciónk a hiszti kezeléséről. Induljunk ki abból, hogy a hiszti a gyereknek sem jó, és különösen nem jó, amikor már annyira bepörgeti magát, hogy nem is tudja abbahagyni. Ilyenkor muszáj valahogy kizökkenteni, megnyugtatni. Ez nem azt jelenti, hogy jutalmazod, mert amit eredetileg akart, de te nem, nem fogja elérni. Persze a figyelmedet megszerzi, de amikor már teljesen bekattant, akkor kell is a felnőtt figyelme, mert maguktól már ilyenkor nem bírnak leállni. Szóval semmi ördögtől való nincs benne, ha megöleled, ringatod, elmondod neki, hogy szereted, akkor is, ha nem teszed meg neki, amit szeretne. Az ölelés, meg a szeretgetés neki szól, azt jelenti, hogy akárhogy is viselkedik, te megérted, és elfogadod, még akkor is, ha nem engedsz a kérésének. Persze ki lehet zökkenteni azzal is, ha hideg vízzel lemosod, vagy előbb- utóbb magától is abbahagyja, de akkor azt erősíted benne, hogy csak olyankor szereted, és figyelsz rá, ha megfelelően viselkedik. Ez pedig a bizalmat ássa alá.

Lackfi János: Dorottya legyőzi a hisztit

A hiszti sós-zsák lehet,

Százötven kiló,

Lábamra csimpaszkodik,

Mint óriási ló.

Felemelni nem tudom,

A hiszti nehéz,

Lerogy alatta a láb,

Megfájdul a kéz.

Rángat össze-vissza csak,

Jobbra-balra ráz,

Földre húz, ordíttat is,

Zeng belé a ház.

Kifacsarja a szemem,

A könnyem csöpög,

Orromból üveg folyik,

Kövörösödök.

Bármit kérnek tőlem, az

Nem tetszik neki,

Biztat, mondjak rá NEMet,

Lábam tekeri.

De ha apa megölel,

A simogatás

A száz kilót leszedi,

Majd cipelje más.

Ha majd apa felemel,

Elbír engemet,

Könnyű lufi lettem, és

Szinte lebegek.