Azt olvastam nemrég, hogy a szülés alatt a nőknél „fájdalomamnézia” lép fel, így a fájdalom emléke egyszerűen kitörlődik az agyukból. Néhányan ezt ájulásnak hívják. Ezt én a magam részéről abszolút meg tudom erősíteni. Na, nem az ájulást, arra nem volt időm.
Mindkét szülésem hatalmas pozitív élményként maradt meg bennem, bár tudom (tudom és nem emlékszem rá) hogy kibavertül fájt. És rettentő fájdalmasak voltak a fájások alatti vizsgálatok. Meg az egész úgy általában. Arra is tisztán emlékszem, hogy le akartam törni az orvos kezét, annak ellenére, hogy tudtam, segíteni próbál. Azt is tudom, hogy a császár után mennyit kínlódtam, de mégsem igazán emlékszem. Én eddig azt hittem, simán csak kémiai és hormonális oka van ennek. Vagyis úgy képzeltem, hogy azért nem emlékszünk ezekre a kínokra plasztikusabban, mert különben begolyóznánk, de megvan ám a tudományos magyarázat is. A jelenség oka tudósul, hogy az agyban található fájdalomkikapcsoló (inhibitor) idegsejtek a szülés alatt aktiválódnak, és blokkolják a test felől érkező fájdalomingereket. Voltaképpen ugyanarról van szó, de így sokkal jobban hangzik.
A stockholmi egyetem két kutatója 1383 nő bevonásával végzett kutatást. A nőknek két hónappal, fél évvel és egy évvel a szülésük után egy hétpontos skálán kellett pontozniuk a szülési fájdalmaikat.
„Azok a nők, akik már két hónappal gyermekük születése után pozitív élményként írják le a dolgot, az idő előrehaladtával még kevésbé emlékeznek a fájdalomra. Azok az alanyok viszont, akik negatívan élték meg az eseményt, később sem változtattak véleményükön” – mondta az egyik kutató. Sőt, ők azok, akik sokkal később vagy már egyáltalán nem vállalnak több gyermeket. Van egy barátnőm, aki már a harmadik babáját várja és az első két szülése az az igazi álomszülésnek nevezett fajta volt (pár óra alatt, hipp-hopp megszülte őket), mégis szörnyen fél az új szüléstől. Nem a fájdalomtól, a kiszolgáltatottság érzésétől. Szerintem ez többet nyom a latban, mint a szenvedős részen való para. (Bár ki az a hülye, aki szeretné, ha fájna neki valami? Ok, mazochisták kíméljenek.)
A mondás szerint, ha a pasiknak kéne szülni, már kihalt volna az emberiség. Ez a nőkre maradt, és tudjátok, miért móka és kacagás az egész? Hát íme: a tudósok szerint a fájdalomküszöbünk ugrásszerűen megnő az utolsó trimeszterben. (Hogy ezt hogyan tesztelték, elképzelni sem tudom. Nekem hirtelen Jack Bauer ugrott be, ahogy 8 hónapos terhes kismamákat kínoz, de ennél azért biztos humánusabbak voltak.) Mindenesetre arra jutottak, hogy a testünk a harminckettedik héttől a negyvenedik hétig ezzel a megnövekedett fájdalomtűréssel teremti meg a szülés optimális körülményeit. Éppen ezért a negyvenedik hét után állítólag a kisbabák születése nagyobb fájdalommal is jár.
Azt is megállapították, hogy alacsonyabb a fájdalomküszöbe annak, akik mögött nem áll biztos, támogató család. (A CTU-nál azóta sem értik, hogy akkor Jack Bauer hogyan állhatott ellen a kínzásnak. Bár lehet, hogy az a megoldás, hogy ő nem nőből van.)
Ezen kívül az október 3-ról március 21-re virradó éjjelen még azt is kikutatták ezek a svéd tudósok, hogy akik a reggeli órákban szültek, kisebb fájdalomról számoltak be, mint a más napszakokban szülő nők. Ha ezt előre tudom, nem a 40. héten és nem délután szülök, bakker. Legalább a stabil családi háttér javított valamit a fájdalomküszöbömön.
Száz szónak is egy a vége. Ismét tudományos bizonyítékot találtak valamire, ami egy bizonyos körben magától értetődő volt eddig is. Vagy nem?
Ti élveztétek a „fájdalomamnézia” áldásos hatásait, vagy még ma is hideg futkos a hátatokon, ha eszetekbe jut a kín a szülőszobán? Vagy ti is a kiszolgáltatottságtól tartanátok, ha újra odajutnátok?
Center
