Politikailag korrekt beszéd – e kissé magyartalan fordítás nem adja vissza egészen a kifejezés jelentését, tekintve, hogy a témája messze nem csak a politika lehet. Védőbeszéd a PC fogalmazás mellett, Lapis Lazuli tollából.
„De vannak fontos kérdések, amiben közmegegyezés van […]. A társadalom, le egészen a legalsóbb szintekig, rendelkezik olyan politikai műveltséggel, amelynek szellemében az ilyen alapvetésekben látják a társadalom alapját. Amit, ha elveszítenek, akkor nincsen semmi a kezükben. Nem látom, ma Magyarországon mi az, amit nem szabadna elveszítenünk. Mert ha nincs ilyen, akkor tényleg nincs semmink.” (Terézia Mora, író)
Senki sem többség mindig, mindenkor, mindenhol. Ha valakit a sors vagy a szerencse eddig megkímélt attól, hogy szembe kelljen néznie azzal, milyen érzés, ha előítéletet fogalmaz meg valaki, vagy ha diszkrimináló magatartást tanúsítanak vele szemben, hát anyaként már akkor is biztosan átélte. Az anyaság témakörét rengeteg előítélet veszi körül, s ami a legszomorúbb, a legtöbbel mi magunk, anyák sújtjuk egymást. Persze meg lehetne sokkal árnyaltabban is fogalmazni a gondolatainkat, de az nehéz, és hát miért is ne mondhatnám ki egyszerűen, amit gondolok, hisz ez az igazság, nem? Amellett szeretnék érvelni, hogy vegyük a fáradtságot, és fogalmazzunk árnyaltan, ha úgy tetszik: bonyolultan és fegyelmezetten. Nem csak az anyatársainkkal, de mindig és mindenhol.
A politikailag korrekt beszéd fogalma Magyarországra már meglehetősen leharcolt állapotában érkezett meg. Ebben a cikkben, minthogy a nem rasszista, nem előítéletes, nem kirekesztő, nem diszkrimináló nagyon hosszú lenne, elrugaszkodva az eredeti kifejezéstől, afféle mindenki által értett szlengszóként használom
Tisztázzuk: a politikailag korrekt fogalmazás ellentéte nem az őszinteség, hanem az inkorrektség. Aki azt követeli, hogy ne kelljen korrektül fogalmaznia, az nem az őszinteség, hanem az inkorrektség mellett tör lándzsát. Lelke rajta.
A PC beszéd ekézése tipikusan az előítéletek elfogadhatóvá tételének kísérlete, nehezen cáfolható, ellenben igen népszerű és jól fogyasztható köntösben.
Két érv szokott elhangzani, egyrészt, hogy politikailag korrektül beszélni nehézkes, másrészt, hogy hamis vagy őszintétlen. Bár mindkét állításban van igazság, mégis aki ezeknek a fontosságát hangsúlyozza a korrekt beszéd előnyeinek hangsúlyozása nélkül (vagy rosszabb esetben helyett), az tévúton jár.
Nézzük azt az érvet, hogy korrektül beszélni nehéz, nehézkes. Ezzel kapcsolatban két gondolatom van. Először is: mindenki beszéljen a maga nevében. Az, hogy másoknak, az „embereknek” mennyire nehéz ezt megvalósítani, legyen másodlagos amellett, hogy én magam hogyan beszélek. Ha nincsenek vállalhatatlan nézeteim és gondolataim, akkor a korrekt beszéd nem lesz nehézkes vagy hamis a számban. Másodszor: el kell ismerni, hogy a politikailag korrekt beszéd nem mindig könnyű. Valóban okozhat némi nehézséget annak, aki így akar beszélni. Ellenben, ha a politikailag inkorrekt beszéd felszabadításának hatásaival vetjük össze, akkor ez a nehézség egészen apró. Ne vállaljatok efféle nehézséget, ha nem várjátok, hogy mások veletek szemben vállalják ugyanezt. Aki amellett érvel, hogy hadd lehessen már inkorrektül beszélni, az vajon mit gondol, mit érez akkor, ha mások, a nép, az emberek valami olyasmiről beszélnek inkorrektül, ami az ő szívének kedves, fontos vagy egyszerűen csak adottság? Arról a vallásról/egyházról, arról a fogyatékosságról, arról a népről, nemzetről, etnikai csoportról. Ha én kiszabadíthatom a szellemet a palackból, és beszélhetek inkorrektül, akkor mások is megtehetik? Őszintén kimondhatják, hogy mit gondolnak? Vagy azt nem őszintének, hanem valami másnak érezném? Akkor is ennyire aggódnék, hogy szegény másoknak, népnek, embereknek milyen nehéz ezt a hamis és nehézkes nyelvezetet beszélni – miattam?
Itt már meg is érkeztünk a másik érvhez: hogy ti. a PC beszéd hamis, hisz a beszélő nem úgy gondolkodik, ahogy beszél.
Hadd mondjak egy párhuzamot. Nem érdekel, miért nem erőszakol meg egy férfi. Az események kimenetele szempontjából lényegtelen, hogy azért nem teszi, mert szilárd meggyőződése, hogy még a legkívánatosabb nőt sem szabad megerőszakolnia, vagy azért, mert tudja, hogy tilos. Ebből a szempontból nézve nem érdekel, mi jár a fejében. Hogy őszintén nem akar megerőszakolni vagy csak a törvény fenyegető kezétől tartva. Természetesen még így is történik elég sok erőszak, hisz Magyarország e tekintetben elég rosszul áll. De a szabályok már csak így működnek. Ha a többség betartja, annak akkor is pozitív hatása van, ha a betartás oka nem a mélyen átélt tisztelet a nők iránt. A betartatás eredményességéről annyit jegyeznék meg itt, hogy nem a büntetés mértéke, hanem a büntetés megvalósulásának valószínűsége tartja vissza az embereket. Ha nagyon nagy a valószínűsége, hogy a társadalom, ahová tartozni szeretnék, mélyen elítél, ha inkorrekt vagyok, akkor tartom a számat. Az az erőfeszítés, hogy az inkorrekt beszéd elfogadható legyen, abba az irányba hat, hogy csökken a büntetés valószínűsége. Nagy felelősség, barátaim!
Gyakori érv az is, hogy nem beszélek inkorrektül a külvilágban, de a családomban hadd legyek már „őszinte”. Aki ezt az érvet hangoztatja, gondoljon bele, hogy mit fejez ki ez a magatartás, mit tanít ezzel a gyerekeinek. Azonkívül, ami nyilvánvaló (ti. hogy szerinte a PC beszéd végül is felesleges), az is történik, hogy gátlástalanul és felelőtlenül átadja az előítéleteit a gyerekeinek, plusz még azt is sugallja, hogy a külvilágban teljesen más ember vagyok, mint otthon. Valóban ezt a képet akarjátok magatokról közvetíteni a gyerekeiteknek?
Még néhány szót az őszinteségről. Nagyon nem mindegy, hogy egy gondolat milyen környezetben jelenik meg. Ha egy társadalomtudományi tanulmány érinti egy adott társadalom valamely komoly nehézségét, gondját, az nagyon nem ugyanaz, mint amikor odahaza vagy társaságban őszintén felböfögjük az emésztetlen érzéseinket. Ha egy tanulmány tárgyalja, hogy egy adott csoportnak – mondjuk – nehézséget okoz beilleszkedni az őt körülvevő társadalomba, akkor mellérakja az okokat is. Amikor otthon „őszintén” beszélünk egy problémáról, a legritkább esetben állunk neki feltárni a mögötte lévő okokat is. Szerintem még ez sem lenne lehetetlen. Számtalan nagyon nehéz témát kell megbeszélnünk a gyerekeinkkel a szextől a halálig. Az én véleményem az, hogy ha ezeket a témákat képesek vagyunk a gyerek korának, érettségének, fejlettségének megfelelően megfogalmazni, akkor kis erőfeszítéssel képesek lehetünk a politikai korrektség témakörét is megbeszélni a gyerekeinkkel. Nem igényel nagyon nagy erőfeszítést egy-egy megfigyelés mellé, mögé néhány olyan tényt is odaállítani, ami árnyalja a megfigyelésünket (figyelem: a megfigyelés ettől nem veszíti el az érvényességét, csupán árnyalódik!). Igaz, ehhez az kell, hogy birtokában legyünk azoknak az ismereteknek, amelyekkel a gyerek vagy a saját megfigyelésünk árnyalhatóvá válik.
És itt visszatértünk ahhoz, hogy kell-e, és ha igen, akkor mekkora erőfeszítést kell vállalnunk a kérdésben.
Az én véleményem az, hogy a lehető legnagyobbat. Vagyis mindent meg kell tennünk az ügy érdekében. Ami engem illet: ezt én olyan súlyosságú kérdésnek látom, mint a kereszténység felvételét. Ha nem sikerül a politikailag korrekt beszéd fontosságát megértenünk, átadnunk a gyerekeinknek, ha nem veszünk részt abban, hogy aki nem értette meg, annak is kötelező legyen betartania, annak ma még beláthatatlan következményei lesznek.
Lapis Lazuli
