Nem volt az égegyvilágon semmi baj, míg mindenki olyan virágokat termesztett kertjében-erkélyén, ami amúgy is honos volt arrafelé. Muskátli, estike, tulipán, búzavirág, koszorú, ma senki se szomorú. Aztán jött valami populárbotanikus, hogy ej be szépek azok ott valami egész más éghajlaton, talán vinnék én haza pár tövet az asszonynak. Akkor elszabadult az őrület.
Itt van például az orchidea. Eredetileg fán élő élősködő növényféle, egyenest a trópusokról: aki nem járt még arrafelé, annak jegyzem meg, a trópusi éghajlat olyan, mintha közvetlen közelről vágnának pofán egy jól bemártott, kiváló nedvszívóképességű mosogatóronggyal. Ehhez képest megveszi Géza a légkondis Auchanban, és viszi haza Gizikének az újpalotai paneldzsungel hetvenkettedik tömbjébe, a tizedikre, hogy legalább a magasság meglegyen. Gizi elhelyezi az ablaknál, ami alatt a radiátor ontja a gyilkos, száraz meleget, az orchidea kókad és kinyúlik, Géza meg azon tűnődik, Gizi a gyerekeivel is így fog-e bánni, ha elveszi.
Van persze amelyik bírja, nagyon is. Vakmacskáék korábbi nappalijában tenyészett egy fikusz benjámin, az csak nőtt bele a világba, nem zavarta az ablak előtt tízpercenként eldübörgő nyolcvanötös busz sem. Aztán rájöttünk, hogy mi már csak lapjával férünk be tőle a szobába, így kénytelen voltam felfelé buktatni, szó szerint, mivel most ügyvéd barátunk belvárosi, tetőtéri irodáját díszíti, azóta biztos nagyon művelt már, nézheti egész nap az antik bútorokat, festményeket, meg a Vörösmarty teret.
Aztán itt a leander, kettőt kinyírtam már, a harmadik nagyon szívós. Igaz, a tetvesedés miatt a legtöbb alsó levelét és jópár ágát is elveszítette, a tetején biztató zöld levelek hajtanak, valahogy így fog kinézni még a legjobb esetben is a magyar gazdaság valamikor 2014 után.
Nálam a legtöbb szobanövény vagy kinyiffan három héten belül, vagy irgalmatlan méretűre nő. Télikert viszont nincs, meg is gyűlik a bajunk a Böhönyével, amit szerintem még szerelmünk hajnalán hozott a zuram tízcentisen, vörös hibiszkusz valahonnét a Földközi-tenger mellől, legalábbis ott láttunk szép nagy szabadtéri példányokat. Most hosszában ugyanakkora, széltében kétszer akkora mint én, ezért ősztől tavaszig minálunk nem lehet kimenni az erkélyre, ugyanis az erkélyajtó előttt telel mozdíthatatlanul a Böhönye. Ha megfenyegetem az ügyvédi irodával, csak vállat von és vadul virágzik tovább, reggelente hozza az újabb példányokat, amit huszadszorra is naháááát-jajdeszép felkiáltással üdvözöl a família. Nyáron eddig az erkélyen tanyázott, ott borult fel viharos augusztusi éjjeleken, az arra járók derültségére ilyenkor rontottunk ki pizsamában vagy anélkül, hogy talpra állítsuk.
Idén azonban úgy döntöttem, a Böhönye, és fia, a Nyúlott (egyágú, de az megvolt három méter is) nem fér az erkélyen, létrejön a Trópusi Terasz, a hibiszkuszok mellett felvonultatva a Sivatagi Menekülteket. A Sivatagi Menekültek két jukkapálma, tán eredeti élőhelyük mostoha viszonyai miatt viselik el a multik tárgyalóit (túlnövés miatt egy ottani példányt nyírtak meg, én meg hazahoztam a lenyírt részeket) meg Vakmacsek radiátorát, a tiltakozás pár levélszáradásban és szárelgörbülésben merült ki. Előtte át kell azonban ültetni a nyavalyásokat, a cserepek túl kicsik vagy túl nagyok, végül abban maradok, az új cserépbe a Böhönye kerül, a Nyúlott meg a Böhönyéébe, az egyik foggal-körömmel ragaszkodik eddigi lakhelyéhez, a másik közben előzékenyen felborul magától. Még jó, hogy a Kicsi alszik, imád ásni, levelet szaggatni is, percek alatt csinálna Caesar-salátát az egész gyülekezetből.
Utolsó pillanatban eszembe jut , talán nem a reggel felmosott teraszon kéne átültetni, aztán szemlélem a kissé viharvert és ferde különítményt, nos, Trópusi Terasznak legfeljebb három tequila elfogyasztása után tűnik. A teleltetés pedig megint gond lesz, node ki a franc gondol ilyesmire április végén, a Jézuskától meg megint nyilván télikertet kérek majd, borítékolom a választ is, válság van, tessék megelégedni a nyárival, azt se locsolod rendesen, kérj inkább egy apartmant a Józsefvárosban, oda közel esik a Füvészkert, ahová ha ellátogatsz, láthatod, hogy gondozzák a Böhönye meg a Sivatagi Menekült szerencsésebb rokonait a valódi kertészek.
Különben is, reménytelen és szánalmas. Egy apró cserépben küszködő, punnyadt példány láttán ausztráliai rokonom röhögőgörcsöt kapott, alig bírta kinyögni, hogy idejövetelük előtt voltak kénytelenek ezt a fajtát félnapos munkával nyesni és fűrészelni, mert az istennek se lehetett tőle kiállni a garázsból.
Vakmacska
