Ha jól sejtem, szinte mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor a gyerek egyszer csak állatot szeretne tartani. Balu már régóta mondogatja, hogy szeretne egy t-rexet. Vagy cápát. Esetleg krokodilt. Ezekről szerencsére sikerült lebeszélni. Aztán fél éve komolyan terítékre került a téma. Beszéltük a párommal, hogy esetleg szülinapjára kaphatna valamit.

Várható, hogy az ikrek sem fogják gyötörni, Balázs meg már tényleg nagy, őt ismerve a gondozásában is segíteni fog. Ellenérzéseink nekünk sem voltak. Sőt: nekem már kimondottan hiányzott valami házikedvenc. Ezzel párhuzamosan a keresztszülei is felvetették, hogy ők beszereznék a majdani kedvencet, csak döntsük el, mit szeretnénk. Szóval eldőlt a kérdés: állattartók leszünk.

Igen ám, de mi legyen? Figyelembe kellett venni, hogy panelban lakunk, és napközben senki nincs otthon, na meg azt is, hogy három, illetve négy gyerek fogja körülrajongani. Kutya, macska szóba sem jöhet, velük ennél jóval többet kell foglalkozni. Madarat vagy akváriumot én nem akartam. Végül a rágcsálóknál kötöttünk ki.

Először hörcsögre gondoltunk. A hörcsögök szerencséjére konzultáltam az egyik kollégámmal. Két gyerek mellett rutinos rágcsálótartó. Ő mondta, hogy a tengerimalac jobb választás lenne. Sokkal aktívabb, mint a hörcsög, aki a nap nagy részét átalussza, ráadásul a simogatást is jobban tűri. Ezen felbuzdulva keresgélni kezdtem a neten. Meg átsétáltam a munkahelyem közelében lévő állatkereskedésbe, és kérdezősködtem. A válaszok megerősítették, hogy gyerekek mellett érdemes tengerimalacot tartani. Jeleztem az ajándékozóknak, és elkezdtem felkészíteni a gyerekeket az új családtag érkezésére. Képeket nézegettünk, beszélgettünk. A naggyal arról, hogy ennek az állatkának ő lesz a gazdija, és együtt fogjuk gondozni, a minikkel arról, hogy nem nyitjuk ki a ketrecet, és simogatni is csak óvatosan, és anyával vagy apával szabad. Elmentünk állatkereskedésbe is, hogy „élőben” is megnézhessék.

Aztán pénteken megérkezett „Ő”. Csinos, fekete-fehér fickó. Név szerint Loló, bár a párom következetesen Bélának hívja. A második napon már a kezünkből vette el az almát és a répát. Lassan ismerkedik, szaglássza a kezünket. A simogatást még nem nagyon tűri, de a hozzáértők szerint ha megszokta a szagunkat, kifejezetten igényelni fogja, hogy kézbe vegyük, foglalkozzunk vele.

A miniket még nem hagyjuk vele felügyelet nélkül, hajlamosak tologatni a ketrecet, na meg a malackaja is nagyon érdekes. Réka fél órákat ücsörög mellette, vigyorog, nézegeti. Dani szokás szerint felfedez, az itató működése rettenetesen érdekli. Balu segít etetni, L. pedig a tegnapi nap jelentős részét a ketrec mellett töltötte. Az alapszabályokat mind a négy gyerek betartja, nem piszkálják, sőt, tegnap estefelé azt is szó nélkül tudomásul vették, amikor kitessékeltem őket Loló mellől, hogy hadd legyen végre egy kis nyugta. Láthatóan az ikrek is értik, hogy ő is élőlény, akinek igényei vannak.

Mindig az volt a véleményem, hogy egy gyerek mindenképpen nyer azzal, ha tarthat állatot. Nyilván ez a saját élményeimből fakad: kutyától a nyúlig nagyon sok mindent tartottam már. Gondolom, senkinek nem spanyolviasz, hogy az állattartással a gyerkőc megtanul felelősséget vállalni másért, megtanulja, hogy gondoskodni kell a kis kedvencről.

Ami a legjobban meglepett: mostanában Réka és Dani a világon mindenen hajlamosak összeveszni. Mert minden, ami éppen a másiknál van, „az enyém”. Lolót viszont teljes egyetértésben nézegetik, és még azon sem tört ki botrány, hogy ki ad neki előbb almát.

Drlucifer